Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Dízel motorokkal kapcsolatos problémák, kérdések

forumadmin

Recommended Posts

Én is ezt a 9 Ft-ot kapom km-enként a folyamatos Pécs és Budapest közötti ingázásomra. Annak idején, mikor ezt megállapították, jó 15-20 éve, még talán többet jelentett 9Ft mint ma, mert nem ennyi volt az üzemanyagok ára.

De nem akarok panaszkodni, örülök, hogy legalább ennyivel hozzájárulnak.

Egyébként én meg pont leginkább ingázásra használom a kocsit. Városon belül a rövid távokat megoldom, busszal, metróval.

Így viszont háztól házig ma is például 2,5 óra alatt hazaérek, míg tömegközlekedve fél nap lenne. Azért ez elég vicces...

Vonaton a macskámat nem vihetem, tehát az eleve kilőve. Ma 2-ig dolgozom, 2 után, mivel iskolaszünet van csak olyan busszal jutok el Pécsre, amin át kell szállnom. Ha Szekszárdon nem érem el a buszt, amire át kell szállnom, másnap reggel(!) jön a következő. Már volt olyan, hogy a puszta közepén állt meg a két busz, hogy fölszedje a másikról az utasokat. Épphogy elértük.

Így is elindulok délután 2-kor a munkahelyemről és este 9-re érek haza. És akkor még arról nem is beszéltem, hogy volt olyan hogy csak állóhely volt a buszon. 4 órát álltam cuccokkal, macskával a kezemben. Olyan is volt hogy nem működött nyáron a légkondi és 60 fokban aszalódtam órákon keresztül.

Na, ezeket elégeltem meg. Akkor inkább fizetek, a kényelmem és az időm többet ér!

Nekem ebből a szempontból szerencsém van. Eger-Bp vonalon (120 km) fél óránként jönnek-mennek a buszok. A menetidő expressz járat esetén 1 óra 50 perc (bár volt már 1 óra 30 is, ha a sofőrnek az az utolsó kanyarja :icon1: ), ha lassabb járat megy (bemegy Gyöngyösre), akkor 2 óra 10 perc. Reggel 4:15-től egészen este 18:45-ig mennek. Általában kényelmes, extrákkal felszerelt buszok közlekednek a vonalon, ha pedig előre látják, hogy tele lesz, akkor indítanak még egy buszt. Hivatalosan tempo 100-as busszal álló utast nem is lehet szállítani, és ezt szinte mindig be is tartják. Amikor hazafelé megyek, úgy kalkulálok, hogy a csatlakozás időben közel legyen, így max. fél órát kell várnom. Mivel van közalkalmazotti kedvezményem, így egy utazást a legrosszabb esetben is 1500 Ft-ból megúszok.

Kocsival akkor szoktam általában jönni-menni, ha szállítok fel, vagy haza valamit, vagy esetleg tesómmal közösen jövünk-megyünk. Neki 2700 Ft egy jegy, így már jobban megéri az autó,na meg a macsek is jönni szokott, vele nem buszozunk.

Link to comment
Megosztás:

Jó, neked. Felénk nem ilyen jó a közlekedés. Főleg iskolaszünetben ilyen gáz. A távolság is majdnem kétszer annyi.

Felénk is járnak elvileg tempo 100-as buszok, amik legalább félútig pályán jönnek és legalább addig nem állnak meg minden bokornál. Ez is majdnem 4 órát jön. Az amelyik főúton jön és rengeteg faluban megáll, van ahol 15-20 percet is várakozik, az majdnem 5-öt megy, ha nem késik. Az az ácsorgás a legrosszabb, kész kínzás.

A pályán menő buszok elvileg nálunk se vihetnek álló utast. De vagy megengedi a sofőr nem teljesen legálisan, mert jófej, vagy csak másnap jutok haza.

Nekem is van közalkalmazotti kedvezményem. De azt a 12 lehetőséget, ami egy évre van, én másfél hónap alatt leutaznám.

A teljes árú jegy nekem oda-vissza 7600Ft körül van. De egy ideje hallottam olyanról, hogy a tempo 100-as buszokra külön pótjegyet kell venni, mint a vonaton az IC-kre. Így tehát kb 8000Ft egy utam. Plusz a helyi városi közlekedés. Az is majdnem egy ezres úgy, hogy Bp-en van bérletem, tehát ezt nem számolom bele. Már így is 9000Ft-nál tartunk.

Ennél alig drágább az autó.

De! Ezen kívül van még olyan lehetőség is, hogy ha teljes árú jegyet veszek és kérek róla áfás számlát, akkor a jegy 90%-át kifizetik hónap végén. Így tényleg olcsóbb a busz.

De nem kínoznám magam, se a macskát. Ősszel megindulnak az egyetemisták, tömeg van. Vagy fölfér az ember, vagy nem. A sofőrök rendszeresen belső levegőkeringetésre állítják a szellőzést és úgy felejtik. Levegőt nem lehet sokszor kapni. Van aki eszik, fokhagyma szag lesz... Van aki alszik, horkol... Közben 4-5 órát ülök behúzott lábakkal, az ülés keskeny, kényelmetlen, macska az ölemben dobozostól, nem tudom máshova rakni.

Ja, vasárnap este a "legjobb". Megérkezek Bp-re, télen sötétben, hidegben, akár zuhogó esőben várom a helyi buszt 20 percen keresztül, utána átszállás a hévre, szintén 20 perc ácsorgás a Duna-parton. Ezután jó negyed óra gyaloglás, esőben, szélben, hidegben, kánikulában fölcuccolva.

Egyetem alatt csináltam ezt sok évig, de ma már öreg vagyok hozzá. :)

Egyébként az egyik kolléganőmtől kaptam még régebben egy háromszög alakú "Macska az autóban!" feliratú matricát. Ki is raktam a hátsó üvegre! :D

Szerintem vicces és még igaz is az én esetemben. A macseknak is nagyon tetszik az autó. Itthon is ha kinyitom, betelepszik és nem hajlandó kiszállni. Valamiért a csomagtartó a kedvenc helye. :)

Na, de most már nagyon átcsaptunk off topikba. Ha van még valami a témával kapcsolatba, szerintem folytassuk privátban, na tartsunk fel másokat! :)

Módosítva : Cserenkov
Link to comment
Megosztás:

Én is ezt a 9 Ft-ot kapom km-enként a folyamatos Pécs és Budapest közötti ingázásomra. Annak idején, mikor ezt megállapították, jó 15-20 éve, még talán többet jelentett 9Ft mint ma, mert nem ennyi volt az üzemanyagok ára.

Azért itt pontosítanék. a 9ft nem üzemanyagra vonatkozik, hanem a fenntartásra, javítására jár. Az üzemanyagot ezen felül kell(kellene) elszámolni, de ha jól tudom, ez nem kötelező, az amortizációs rész viszont igen....ezért kapjuk ezt...és persze ez az egyszerűbb számolás, van ennél átfogóbb, de persze azzal nem akarnak foglalkozni....

Tanulmány

Értem én, de az alkatrész árak kissé emelkedtek kb. 8 év alatt, tehát már úgy sem jó. Egyébként meg többe kerül fenntartani egy Insigniát, mint egy 20 éves 1.0 Swiftet.

Szerintem ez már egy Velorexhez sem volna méltó összeg. :D

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Segítségeteket szeretném kérni! Van egy H astra 2009-es 1.7 81kw autom. Problémám a köv. ingadozik a motorhang, minimálisan a fordulatszámmérő is ingadozik, ez a jelenség van hogy egyáltalán nincs van hogy erősödik. A műszeres vizsgálat nem mutat ki semmit! A légtömegmérőt kifújtuk tisztít spray-vel, egyik délelőtt, délután használtam az autót a klíma is ment, mikor megálltam egy lámpánál az ingadozó hang a szokottnál erősebb volt, valamint a fordulatszámmérő is jobban kimozdult olyan 900-1200 közötti tartományban, miután kikapcsoltam a klímát a tünet is csökkent, de nem szűnt meg.

Várom a tapasztalatokat, mivel a szervizesek nem tudnak segíteni!

Előre is köszönöm!

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Tudna nekem valaki segíteni, hogy ha erős gyorsításnál (illetve ha elveszem a gázt) kopog a motor, akkor azt mi okozza és mit kell csinálni vele ? Ja és ez mennyibe fáj ?

Érdemes e márkaszervízbe vinnem vagy egy otthoni szaki is meg tudja csinálni nekem ? Én sajnos semmit nem értek hozzá :(

Előre is köszi a segítséget.

150 ezek km, Z17DTH

Módosítva : Zsolti25
Link to comment
Megosztás:

Kopogó motor

Kicsit fejtsd ki bővebben!

Honnan jön a hang kb.?

Motor tartó baktól kezdve lehet futómű probléma is.

Húzd be a kéziféket és óvatosan indulj el egyesben, de csak annyira, hogy megbillenjen a kocsi. Ha hallod, akkor lehet bak. Igy szokták tesztelni.

Link to comment
Megosztás:

Szia!

A motorból jön és olyankor jön elő amikor erősen gyorsítok (erőlködik), kb 2500 fordulattól. "Hozzánemértők" szerint a szelepek :)

A szervízkönyven találtam olyat 150 ezer km-re, hogy "Szelephézag ellenőrzés és beállítás". Ez mit takar ? A szerelő ismerősöm kiröhögött amikor mondtam neki.

Köszben felhivtam egy márkaszervizt, azt mondták:

Ők nem szoktak ilyet állítani. Szerinte nem találok olyat aki ilyet csinál nekem :)))

Nemrég jártam szerelő ismerősnél aki valamilyen program alapján tájékoztatott betöltendő folyadékmennyiségekről és említette hogy szelephézag állítás is szerepel a programjában.vagyis kell.igaz enyém benzines

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Üdv Mindenkinek!

Ma megejtettem a jeladó cserét :) Szégyenszemre végig kellett vontatni a városon tegnap. mert megállt és nem akart indulni :( Aztán kicsit később csont nélkül indult, aztán amíg nyitottam a garázst újra leállt, de akkor már simán indult. Meghozattam a jeladót, amit Cserenkov cartárs linkelt, és szerencsére az enyémben is az volt. Beindítottam, op-com-mal ellenőriztem, úgy néz ki rendben van a dolog :) Csaba66, Cserenkov köszi a segítséget :)

Link to comment
Megosztás:

A szervízkönyven találtam olyat 150 ezer km-re, hogy "Szelephézag ellenőrzés és beállítás". Ez mit takar ? A szerelő ismerősöm kiröhögött amikor mondtam neki.

Köszben felhivtam egy márkaszervizt, azt mondták:

Ők nem szoktak ilyet állítani. Szerinte nem találok olyat aki ilyet csinál nekem :)))

Klasszikus ertelemben nem is lehet allitani, hezagolokat kell cserelni, ha a bent levok vastagsagai nem stimmelnek. Tenyleg elo van irva 150ezrenkent, es nekem szamlam is van arrol, hogy az elozo tulaj markaszervizben (Tormasi, Kecskemet) megcsinaltatta :) De nem csereltek semmit, csak jo penzert szetkaptak a motor tetejet, aztan visszapakoltak mindent.

Az viszont ertheto, hogy ha nem gondoljak, hogy ettol van a beteg hang, akkor nem fulik hozza a foguk, mert csak reklamacio lesz a vege.

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Sziasztok,

kerestem a temaban bovebben, sajnos itt a forumon es mashol se talaltam otletel ra.

Az auto Opel Astra H 1.9 120 Le Z19DT , Turbodiesel 2006 os Nemet.

A motorhofok telen jo volt 70-80 fok kozott ingadozott, autopalyan 83 fokig ment fel maximum. Most, hogy bekoszontott a jobb ido a motor 80 fok ala nem megy, 92-94 fokot is elert. Ez normalis a motoroknal?

Vagy mennyi ezen motorok uzemi homerseklete ? Az autoban 183.000 km en van es semmi egyeb problema nincs vele, mindossze a BC-t nezve a hofok tunt fel. A hutovizet is megneztem, az is normalis szinten van( igaz fagyallo folyadek van benne, ezt erdemes cserelni ?). Lehet ez a normalis csak nekem furcsa :)

Koszonom elore is a valaszokat!

Szerintem normális. nekem Z13DTH van, ami jóval kisebb motor, de a hűtője gondolom ugyanaz. Városban 80 fokos a víz, pályán most hétvégén Siófokra tötymörgés mellett 90-94 fok között ingadozott, szóval a laikus véleményem szerint normális a Tiédnél is.

Koszi!

Kisse nyugtalanitott, hogy 90 folott jart a viz de akkor semmi gond vele :) A Termosztatokat amit lattam 88 fok korul volt nyitasi ez zarasi homrsekletre is irva dieseleknel, benziensnel tudtam, hogy 97 fok se gond :)

Link to comment
Megosztás:

Akkor a végső megnyugtatás: ugyanilyen motor van az autómban, normál hőmérséklete 86-87°C, de nyáron, lassú menetben 93-95°C-ig is felmegy, sőt az érdi emelkedőn 6-ban, 140-nel is felkúszik 92°C-ra. Grosglocknerre felfelé végig 105°C-on volt (B Zafira, 4 személlyel, klímával, 1130 méterről 2450 méterre mentünk fel).

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok

A következő jelenséget észleltem a kocsin, Alapjáraton kb 2-3 perc után csúnya kopogó hangot kezd el adni a motor,és inagdozni a fordulatszám. Gázadásra visszatér az eredeti alapjáratra,és a kopogás is elmúlik.Nem rendszeres jelenség, eddig 3szor eszleltem 3hét alatt. Csak alapjáraton csinálja,menet közben minden rendben. Hibakód nincs,semmi nincs. 195e km van benne,10e ként cserélem az olajat,szűrőket, még kb 6e hártavan követkető cseréig.Molnál tankolok alap dieselt bele. Mi lehet a probléma forrása? porlasztó esetleg?

motorkód: z17dth

Köszönöm a segítséget

Módosítva : Atis28

Szia

Az enyém is csinálta. Az EGR szelep tisztítás segített néhány hónapig. Később már csak néhány hetet bírt leragadás nélkül. A sokadik tisztítás után meguntam és vettem újat, azóta jól működik. :icon1:

A motor Z17dtj, DENSO vezérlővel

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok,

Az Astra G szervizelés topicban már leírtam a hétvégi EGR tisztításom történetét, de gondoltam itt nagyobb számban vannak "gázolajosok", ezért leírom a tapasztalatomat. Röviden a töltőlevegő cső átmérőjéből kb. 30% volt szabadon annyira elvolt dugulva olajsárral és korommal. Kb. 1 óra volt csak a csőnek és az EGR szelepnek a kitisztítása.

Ég és föld az autó. Visszajött az erő alacsony fordulatról (még amúgy is), könnyebben pörög fel, megszűnt az egyenletes gázzal történő haladáskori kopogás, alapjában véve csendesebb is lett az autó. :)

Elég nagy szívás volt a tisztítása, de így utólag abszolút megérte.

Módosítva : pszaby
  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Sziasztok,

kerestem a temaban bovebben, sajnos itt a forumon es mashol se talaltam otletel ra.

Az auto Opel Astra H 1.9 120 Le Z19DT , Turbodiesel 2006 os Nemet.

A motorhofok telen jo volt 70-80 fok kozott ingadozott, autopalyan 83 fokig ment fel maximum. Most, hogy bekoszontott a jobb ido a motor 80 fok ala nem megy, 92-94 fokot is elert. Ez normalis a motoroknal?

Vagy mennyi ezen motorok uzemi homerseklete ? Az autoban 183.000 km en van es semmi egyeb problema nincs vele, mindossze a BC-t nezve a hofok tunt fel. A hutovizet is megneztem, az is normalis szinten van( igaz fagyallo folyadek van benne, ezt erdemes cserelni ?). Lehet ez a normalis csak nekem furcsa :)

Koszonom elore is a valaszokat!

nekem (z19dth) friss termosztáttal 85-98 fok között ingadozik,terheléstől függően.teljesen normális.

Zárt rendszerü hütőben 104-108 fokon forr a víz...

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok,

Az Astra G szervizelés topicban már leírtam a hétvégi EGR tisztításom történetét, de gondoltam itt nagyobb számban vannak "gázolajosok", ezért leírom a tapasztalatomat. Röviden a töltőlevegő cső átmérőjéből kb. 30% volt szabadon annyira elvolt dugulva olajsárral és korommal. Kb. 1 óra volt csak a csőnek és az EGR szelepnek a kitisztítása.

Ég és föld az autó. Visszajött az erő alacsony fordulatról (még amúgy is), könnyebben pörög fel, megszűnt az egyenletes gázzal történő haladáskori kopogás, alapjában véve csendesebb is lett az autó. :)

Elég nagy szívás volt a tisztítása, de így utólag abszolút megérte.

Szia! Köszi.

Ezt én is megcsinálnám, de nem értek hozzá.

Nem készítettél esetleg egy két fényképet, mit és hol kell szétszedni, tisztítani?

Link to comment
Megosztás:

Szia! Köszi.

Ezt én is megcsinálnám, de nem értek hozzá.

Nem készítettél esetleg egy két fényképet, mit és hol kell szétszedni, tisztítani?

Én ez alapján csináltam meg:

http://www.astraownersclub.com/vb/showthread.php/582527-How-to-guide-EGR-Removal-on-a-1-7-CDTI?highlight=coolant%20loss

Annyi megjegyzéssel, hogy én a szívócsövet nem vettem le, mert felesleges volt, meg a vastag vízcsövet sem az EGR alatt. Egy 12-es dugókulccsal meg egy hosszú szárral hozzálehet férni az EGR-t alulról rögzítő csavarhoz (a leírásban az utolsó előtti képen ezen van rajt a csillagvillás).

Elég kicsi a hely mindenhez és arra készülj fel, hogyha leveszed a szelepet, azon a ponton ahol a vízrendszerhez csatlakozik (alutömb), ott folyni fog a fagyálló, így jó ha van a közeledben még valaki, hogy tudjon oda vágni egy dugót (mondjuk parafából), hogy ne folyjon el a hűtővized.

Nagyon köszönöm!

A képen melyik a töltőlevegő cső, ami nálad el volt koszolódva?

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok, uj vagyok itt, es uj astra H tulaj is egyben.

Sok tapasztalatom nincs meg az autoval. Volna par kerdesem, hetha valaki tud segiteni,

1.7cdti sxi 101le,

Szoval reggelente is, es mostmar melegen is nagyon nehezen indul, sokat teker, es kell neki egy kis gazfroccs is.

Kicsereltettem az izzitogyertzakat, de semmi valtozas. Most jelenleg azt mondta a szerelom hogy az egyik injektort kell kicserelni. Volt mar valakinek hsonlo problemaja?

Igazabol ez egy vauxhall astra, angliaban elek. 77ezer merfold van benne,

elore is koszi mindenkinek. udv,I.

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.