Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

gsi.tamás

Recommended Posts

Sziasztok

Én teljesen laikusként fordulok Hozzátok, ugyanis heves vita alakult ki a családban..

Van egy 97-es 1.4-es X14NZ motorkódú Opel Astra F. kocsink. Kb. 2 hónapja érdekes hangokat hallottunk a motorból, ami időnként abbamaradt. Ejtettünk egy soron kívüli olajcserét motoröblítéssel (sosem volt öblítve, csak sima csere időben). 2 nap múlva hatalmas csattanással megszorult a vezérműtengely. A szerelő szétszedte, azt mondta azért, mert a tömítésről levált egy pici darab, ami elállta az olaj útját és a vezérműtengelyhez nem jött fel rendesen az olaj. Kicseréltek benne pár szelepet, a tengely némi csiszolás után vissza lett téve azzal, hogy meglátjuk mit csinál. (annyira megszorult, hogy szét kellett ütni, és belemart a házba is). A napokban elkezdett "csühögni", nem tudom másképpen írni, mint egy traktor. Azonnal leálltam vele, irány a szerelő. Azt mondta vegyünk új tengelyt, meg házat. (jelenleg nem járok vele, de hozzátenném, hogy nem állandó a zaj, időnként abbahagyja, főleg még hideg motornál)

A vita tárgya az, hogy állítólag így jó lesz, a hiba elhárul. A másik variáció az, hogy a korábbi tengely megszorulást sem dugulás okozta, hanem valami lentebbi probléma, például hajtókarcsapágy, vagy egyéb nem jól működő dolog. Lehetséges e az utóbbi, vagy nyugodtan bele lehet tenni az új tengelyt, illetve a himbákat szerintetek? Nem szeretnék újabb vagyonokat költeni rá.. Igazából bízok én a szerelőben, csak mivel ilyen viták alakultak ki, szeretnék inkább tapasztaltabbaktól is véleményeket olvasni, ha ennyi információ alapján ez ehetséges.

Ja, az olajnyomás visszajelző lámpa nem villog, nem ég, normális állapotot mutat.

Köszönöm előre is válaszotokat.

Kár volt azért a "motoröblítésért"! Inkább egy olajteknő leszerelés és benzines mosás kellett volna neki, ha már mindenáron takarítani volt kedvetek.

Én most is ezt tenném és egyúttal (ha már úgyis szét lesz borítva a motor) kivenném az összes hajtórudat a dugattyúkkal együtt, valamint az olajnyomás szabályzó szelepet és benzinben mosnám őket el, és ha rendben vannak a csapágyak, vissza mindent! Persze előtte az olajjáratokat sűrített levegővel átfújnám.

Link to comment
Megosztás:

Köszönöm a válaszodat.

Az öblítés előtt is fura hangok voltak, már akkor nem járt rendesen a tengely. Ezért volt az öblítés :)

Ennyire részletesen nem írtam le, de ezek a mosásos, fújásos dolgok megvoltak. Csak amikor a felvetődött a csapágy dolog annyit mondott a szerelő, hogy az nem lehet, mert akkor kopogna is a motor,odáig nem bontja le.

Vagyis én nem vagyok így teljesen megnyugodva, hogy nem fordul e elő ugyanez? Végül is csak azt szeretném megtudni, hogy a hajtókar csapágyak hibája okozhat e újabb tengely szorulást, netán törést? Mert ha igen, akkor valamilyen formában ragaszkodnék hozzá, hogy bontsa ki teljesen.

Ha közben hülyeségeket írok, akkor elnézéseteket kérem :D

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

A tanácsotokat szeretném kérni (mint mindig):-)

95-ös F astra C14SE motorral. A baj, hogy nagyobb nyomatékon elkezd csörögni a motor.

Minden szerelő azt mondja, hogy rossz a benzin minősége.

OMV-nél tankolok 95 MaxxMotion-t.

Ti milyen üzemanyagot használtok?

Sokan mondják, hogy a magyar benzin vizezett sz@r. Állítólag a 98-as vagy a 100-as felel meg magyarországon egy 95-ös oktánszámú benzinnek. Nem tudom, mit higgyek. Érdemes inkább magasabb oktánszámú benzint beletankolni, hátha nem fog csörögni?

Válaszotokat köszönöm.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok! Segítséget kérnék, szeretném a 99 évjáratú x14nz astra f -típusú autómban hűtővíz folyadékot cserélni. Mi a helyes sorrend a leengedésnél és a feltöltésnél mire figyeljek stb.. és laikus lévén mit hol találok ? A tág. tartály megvan azért :-)

Előre is hálásan köszönöm!

Péter

Egy kérdés: melyik fajta gyújtás van a motoron, a hagyományos elosztós, vagy DIS-modulos? C14SE tudtommal mindkét verzióban létezett.

Várd meg amig már csak kézmeleg a motor, majd ha minden igaz neked is a hűtő alján menetirány szerint jobb oldalt van a hőgomba, kb 32-es kulccsal ki lehet csavarni, akkor a 6 literből legalább 3-4 kifolyik. Rá lehet segíteni a kocsi féloldalas megemelésével, hintáztatásával, csövek nyomogatásával, de az utastéri radiátorban maradni fog még mindenhogyan. Ha már kiengedted a vizet, könnyen kiszedhető a tartály, érdemes kimosni valami erősebb tisztítőszerrel a lerakódást belőle. A feltöltés utáni első motorindításkor el fog tűnni a tartály tartalma ezt rögtön pótold. A következő napokban még 1-2 ujjnyit iszogathat belőle, érdemes esténként ránézni a tartályra. Légtelenítés gyakorlatilag automata.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

A tanácsotokat szeretném kérni (mint mindig):-)

95-ös F astra C14SE motorral. A baj, hogy nagyobb nyomatékon elkezd csörögni a motor.

Minden szerelő azt mondja, hogy rossz a benzin minősége.

OMV-nél tankolok 95 MaxxMotion-t.

Ti milyen üzemanyagot használtok?

Sokan mondják, hogy a magyar benzin vizezett sz@r. Állítólag a 98-as vagy a 100-as felel meg magyarországon egy 95-ös oktánszámú benzinnek. Nem tudom, mit higgyek. Érdemes inkább magasabb oktánszámú benzint beletankolni, hátha nem fog csörögni?

Válaszotokat köszönöm.

Nem tom 14-nél hogy van, de c16se az 98-al megy alapból, de ha átteszed a csatit akkor 95-el is eldöcög, persze nem jár olyan szépen. Meg kéne nézni mire van téve.

Egy kérdés: melyik fajta gyújtás van a motoron, a hagyományos elosztós, vagy DIS-modulos? C14SE tudtommal mindkét verzióban létezett.

Pontosan, volt mindkétféle.
Link to comment
Megosztás:

Nem tom 14-nél hogy van, de c16se az 98-al megy alapból, de ha átteszed a csatit akkor 95-el is eldöcög, persze nem jár olyan szépen. Meg kéne nézni mire van téve.

Pontosan, volt mindkétféle.

DIS-esnél viszont nincs oktánszám dugasz.

Sziasztok!

Az én csatlakozóm (fehér porcelánszerű a motortérben jobb felül?) 95-ös van ráírva.

Amatőr vagyok, DIS modul?

Ha a kiegyenlítőtartály tetején látod a csatlakozót, amire 95 van ráírva, akkor arra gondoltak a kollégák. 98-ra ne tedd át, mert mégjobban becsörög.

A DIS modul meg onnan ismerhető meg, hogy a motor jobb oldalán a gyújtókábelek kezdőésénél nem hengerszerű cuccból jönnek ki és mennek a gyrtyákra, hanem egy bordázott műanyag kocka eszközből jönnek ki. Nameg a DIS modulra négy gyújtókábel megy, míg a mezei rotorosra középre is megy egy, ami pedig a gyújtótrafótól indul. Az meg az akkumulátor környékén lehet.

Link to comment
Megosztás:

Köszönöm a válaszodat.

Az öblítés előtt is fura hangok voltak, már akkor nem járt rendesen a tengely. Ezért volt az öblítés :)

Ennyire részletesen nem írtam le, de ezek a mosásos, fújásos dolgok megvoltak. Csak amikor a felvetődött a csapágy dolog annyit mondott a szerelő, hogy az nem lehet, mert akkor kopogna is a motor,odáig nem bontja le.

Vagyis én nem vagyok így teljesen megnyugodva, hogy nem fordul e elő ugyanez? Végül is csak azt szeretném megtudni, hogy a hajtókar csapágyak hibája okozhat e újabb tengely szorulást, netán törést? Mert ha igen, akkor valamilyen formában ragaszkodnék hozzá, hogy bontsa ki teljesen.

Ha közben hülyeségeket írok, akkor elnézéseteket kérem :D

Ha a szerelőd biztos a dolgában, akkor bízd rá, de ha újabb hiba jönne elő hibás kenés miatt, akkor a minimum az, hogy térítse meg a károdat.

Minden esetre a szerelés végén egy olajnyomás mérés nem ártana és természetesen az olajbetöltő nyíláson át, működő motornál, látni kell, hogy a vezérműtengely "úszik" az olajban.

Link to comment
Megosztás:

DIS-esnél viszont nincs oktánszám dugasz.

Ha a kiegyenlítőtartály tetején látod a csatlakozót, amire 95 van ráírva, akkor arra gondoltak a kollégák. 98-ra ne tedd át, mert mégjobban becsörög.

A DIS modul meg onnan ismerhető meg, hogy a motor jobb oldalán a gyújtókábelek kezdőésénél nem hengerszerű cuccból jönnek ki és mennek a gyrtyákra, hanem egy bordázott műanyag kocka eszközből jönnek ki. Nameg a DIS modulra négy gyújtókábel megy, míg a mezei rotorosra középre is megy egy, ami pedig a gyújtótrafótól indul. Az meg az akkumulátor környékén lehet.

A C14SE-n nincs kopogás szenzor,akkor se ha DIS gyújtásos,tehát mindenképpen van oktándugó.

Link to comment
Megosztás:

Köszönöm a válaszotokat.

Szerintem DIS-es, a motor jobb oldalán van egy fekete bordázott műanyag kocka, amiből mennek a gyertyához a vezetékek és igen, a kiegyenlítőtartály tetején látom a 95-ös feliratot a fehér vezetékes "akármire" ráírva.

Hát akkor ennyit erről, használom tovább a 95-öt.

Lukoil-t többen ajánlták, lehet, hogy kipróbálom.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok:

olyan kérdésem lenne hogy a víz elmegy a tartályból kupakot leveszem viszza jön volt szervízbe is át nézték azt mondták hogy nem megy el sehol a víz de időnként kevés jön viszza ugy hogy kell utána töltögetni ez mi lehet azt mondják hogy ha nem megy el sehol akkor hengerfej tömités csere szerintetek?

Igen az.

Esélyes hogy igen.

Mielőtt lekapjátok a hengerfejet, cseréld ki a kiegyenlítő tartály kupakját (~1000Ft). Nekem elromlott a szelep, nem nyitott és így a nyomás az egyik csőnél nyomta ki a vizet, ami rögtön el is párolgott így csöpögés nem látszott sehol. Hidegen meg persze hiába kerestem a foltokat..

Esetleg megpróbálhatsz némi etanolt tankolni bele a benzin mellé (20-30%-ot), az elvileg növeli az oktánszámot, és kicsit takarítja az üzemanyagrendszert is.

Link to comment
Megosztás:

Mielőtt lekapjátok a hengerfejet, cseréld ki a kiegyenlítő tartály kupakját (~1000Ft). Nekem elromlott a szelep, nem nyitott és így a nyomás az egyik csőnél nyomta ki a vizet, ami rögtön el is párolgott így csöpögés nem látszott sehol. Hidegen meg persze hiába kerestem a foltokat..

Hali:

köszi ezt még meg próbálom mer tartályból elmegy a víz és ha leveszem a kupakot akkor ugye viszza jőn de azt se értem mér megy el ugy hogy semmi nincs benne és mikor leveszem nem annyi jön viszza mindig meg sehol nincs folyás és még is elmegy valahol és ezért mondták hogy hengerfej tömítés csere!!

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.