Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

gsi.tamás

Recommended Posts

Én egy kicsit másabb témát fogok most felhozni, lehet hogy kapok is majd érte a hozzáértőktől, de akkor is:

Ha már egyszer azt kimondták, hogy a nyomaték az az erő és az erőkar szorzata, akkor miért nem a legnagyobb lóerőnél van a legnagyobb nyomatéka a motornak???????

Egyébként egy másik megközelítés nyomaték témához az 1.6-os térfogatot nézve:

C16NZ => 75 LE és 125 Nm

16SI => 100 LE és 136 Nm

De ha az NZ motorosat átalakítjuk hengerenkénti befecskendezésesre, akkor az is 100 LE (elvileg), és ebből következően, ha a matematika alapjait hívjuk segítségül, akkor annak már nem 136 Nm nyomatékot kellene teljesítenie, hanem 166,5 Nm-t!!!!!! Bár ezt a hozzáértők bíztosan meg tudják cáfolni valahogy így: mert itt már nem az úgynevezett NZ fog dominálni a továbbiakban, hanem az SI. De érdekes a felvetés igaz?!

Hüleség! Amit a 2.bek-ben az elején írsz, igaz. De a teljesítmény függ az erőtől (F), tehát a nyomatéktól, az meg nagyobb fordulaton csökken a nem megfelelő töltési viszonyok miatt, de ugye a fordulat növekedése még egy határig növeli a teljesítményt. Alapvetően azt mondják a belsőégésű motorokra, hogy durva megközelítésben a teljesítmény egyenlő a nyomaték-fordulat szorzatával, mégha ez mértékegységileg nem is stimmel. Mikor elkezd meredeken visszaesni a nyomaték, elkezd visszaesni a teljesítmény is (5500-6000 f/p körül).

Ha utánanézel, a nyomaték függ a köbcentitől, a befecskendezéstől és hogy hány szelepes a moci. Kb. ebben a sorrendben.

Tehát 1.4/8V/központi= 100-105

1.4/8V/henger=120

1.4/16V/henger=125-130

1.6/8V/központi=125

1.6/8V/henger=135-140

1.6/16V/henger=150-155

Ugyanez turbóval kb.30-40%-al magasabb.

Ha ennek utánanézel, kb. minden típusú autónál ezekez az értékeket tapasztalod.

Konklúzió: hiába alakítod a C16NZ-t hengerenkéntiore, nincs 16 szeleped, ami magasabb fordulaton biztosítaná a légcserét, ezáltal a magas nyomatékot.

Link to comment
Megosztás:

Konklúzió: hiába alakítod a C16NZ-t hengerenkéntiore, nincs 16 szeleped, ami magasabb fordulaton biztosítaná a légcserét, ezáltal a magas nyomatékot.

Viszont alacsonyabb fordulaton így nyomatékosabb lesz, mint hengerenként 4 szeleppel.

Városban szerintem ideálisabb, mint a 16v.

Link to comment
Megosztás:

Ne felejtsük, hogy ezek a "szabályok" csak a gyári konfigra vonatkoznak. :rolleyes:

Szauter!

Én a helyedben elkezdeném átnézni a folytószelepházat, a gyertyakábeleket, és öntenék

egy doboz piros protecet is a benyába. Ha ezek rendben vannak, és ki van járva a benya,

és le van cserélve a benzinszűrő... és még mindig... akkor komolyabb a problem. :blink:

Sámli!

Ahogy mondták, csak gyárit a gyertyából! ;)

Link to comment
Megosztás:

Első körben alajárati motor? :rolleyes:

Alapjárat általában jó. Ha már kezd igazán melegedni, akkor meg tökéletes.

Persze, meg indulás után egy darabig.

Vagy így is rossz lehet?

mocihő jeladó?

gyertyák?

Gyertyák 2000 km-eresek.

Mocihő jeladót meg a visszaolvasások következtében 1/2 órája cseréltem.

Majd meglátjuk holnap-holnapután reggel.

Én inkább a fojtószelep állapotát checkolnám, lehet, hogy iszonyat dzsuvás, valamint az injektorok is lehetnek ilyenek.

Ezzel kezdtem pár hete. Folytószelep ki lett takarítva. Kartergáz meg el lett vezetve máshova.

Azért köszi az ötletet mindenkinek!

Link to comment
Megosztás:

Szauter!

Én a helyedben elkezdeném átnézni a folytószelepházat, a gyertyakábeleket, és öntenék

egy doboz piros protecet is a benyába. Ha ezek rendben vannak, és ki van járva a benya,

és le van cserélve a benzinszűrő... és még mindig... akkor komolyabb a problem. :rolleyes:

Gyertyakábelek is cserélve lettek ősszel. Injector tisztító benzinadalék is sokadik a hiba keletkezése óta.

Viszont a gyertyakábelek cseréjéhez erősen hozzájátszott a probléma. Annak idején rángás, leállás volt az előjel. Gyertyakábel csere után rövid ideig tartó tünetmentes állapotot követően enyhébben kezdődött.

Jellegzetes a hiba, mert nem indítás után egyből, viszont a kék tartomány kezdeténél jelentkezik. Aztán, ha belendül a mutató a kék tartományba, már nincs. Napközben, ha el kell ugrani ide-oda szintén nincs.

Asszem a fogyi növekedést is ehhez köthetem. (Meg a hideg városi menethez)

Link to comment
Megosztás:

...mert nem igazán értettem a dolgot (bár még mindig nem teljesen világos)...

Így talán kicsit érthetőbb a kapcsolat a lőerők és a nyomatékok közt.

Akit érdekel a forrás: http://www.pumaracing.co.uk

The rate of work being done (or Power) is Force x Distance per minute = Weight x radius x 2 pi x rpm foot pounds per minute. However we already know that Weight times Radius = Torque so we can equally say:

Power = Torque x 2 pi x rpm

To turn this into Horsepower we need to divide by 33,000. Our final equation therefore becomes:

Horsepower = Torque x 2 pi x rpm / 33000 which simplifies to:

Horsepower = Torque x rpm / 5252.

This is the universal equation that links torque and horsepower. It doesn't matter whether we are talking about petrol engines, diesel engines or steam engines. If we know the rpm and the torque we can calculate horsepower. If we know horsepower and rpm we can calculate torque by rearranging the equation above:

Torque = Horsepower x 5252 / rpm

Link to comment
Megosztás:

Mocihő jeladót meg a visszaolvasások következtében 1/2 órája cseréltem.

Majd meglátjuk holnap-holnapután reggel.

***sza meg! Így is rossz. Elindultam, s fékezésnél leált.

Na hogy is van az az alapjárati izé pucolás?

A folytószelepnél belül oldalt van egy nyílás, az lenne? Azt befújtam wd40-nel, meg benyával. És kitöröltem ronggyal, amennyire beértem.

Help!

Link to comment
Megosztás:

Ki lehet mérni az ellenállását, valahol 2 és 7 kohm körül van a c14nz-nél, ha jól emlékszem. Meg meglehet nézni jó sotétben, hogy mennyire húznak át...ha megvan szakadva, hajlamosabb az átütésre. Meg a gyujtáselosztóból vagy DIS-bél kijövő részt meg lehet egy kis alkohollal törölgetni, esetleg ott húz át.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

A C14NZ astrámon a néhány hete jelzett gondom( mielőtt elérné az üzemmeleg hőfokot, leáll és egyből nem is indul újra, de valamikor már 2-3km megtétele után is csinálja) átmeneteileg(2-3nap) nem jelentkezett, ,majd megszívatott újra.

Aranykard! Hasonló gondom van.

Megoldódott a probléma?

Link to comment
Megosztás:

Ki lehet mérni az ellenállását, valahol 2 és 7 kohm körül van a c14nz-nél, ha jól emlékszem. Meg meglehet nézni jó sotétben, hogy mennyire húznak át...ha megvan szakadva, hajlamosabb az átütésre. Meg a gyujtáselosztóból vagy DIS-bél kijövő részt meg lehet egy kis alkohollal törölgetni, esetleg ott húz át.

Köszi!

Az ellenállás mindkét készletemmel megfelelő. Mindjárt kimegyek megnézni az áthúzást.

De szerintem valami más lesz... szerintem a magasfeszültségü rész nem csinál ilyen váratlan leállásokat, az ha nem megy akkor folyamatosan dadog, vagy rángat...szerintem...!!!

Ebben is van igazság. Üzemmeleg motorral nem csinálja.

Ja megha nem indulok el, akkor nem lesz semmi gond. Felmelegszik leállás nélkül.

Hol kérdezted? Mert Csergőben 22-23 körül van...

Most olvasom. Sajnos nem. Kaptam tőlük árajánlatot, mielött megvettem az ugy készletet.

Csergő ajánlata:

Az Ön által keresett alkatrész csak gyáriban rendelhető, cikkszámai és áfás árai a következőek:

12 82 153 12.937,-

12 82 154 13.308,-

12 82 155 13.308,-

12 82 156 12.937,-

=52.490,-

Ha mind megrendelem 10% kedvezmény: 47.241,-

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.