Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Extra-felszerelések beépítése utólag + elektromos kérdések

Amusing

Recommended Posts

Ablaktörlő témája, még mindig. :huh:

Bementem szervízbe, 3-4. próbálkozásra produkálta a problémát.

Mivel a fönökük sem látott ilyet, felhívtak valami opel közpotot, kb 15 perc mulva kijött a srác, és azt mondta, hogy ez a hiba nem hibája az opelesek szerint. Se motor, se vezérlőelektronika cserére nem fog megjavulni szerintük. Ugyanolyan lessz.

Majd beszélgettem vele, azt mondta, hogy az egész mechanikus, nem lehet programozni (CorsaC-től, illetva ActraH-tól már lehet programozni, hibakodot kiolvasni).

Azt mondta, hogy szerinte vagy motor, vagy valami relék (amik vezérlik a motor mozgását), amik mélyen a müszerfalban vannak, ahhoz nagyon szét kell bomntani. Szerinte, ha többen is jeleznének ilyen problémát, akkor még lehet (de nem biztos, mivel azt mondta a classic I-nél is az utolsó két évben nem nagyon foglalkoztak az opelnél) foglalkoznának vele, és kitalálnának valamit. Tehát az lenne a megoldás, ha jópáran felkeresnéék a szervízt.

Az szomorított el, hogy az CorsaC-k szerinte elektronikailag sokkal fejletebbek, sokmindent lehet programozni, és töbminden hibát észrevesz.

Szia!!! Ez melyik szerviz volt az Egerszegi vagy a Szombathelyi????

Esetleg probáltad-e már a Sárvárit?

Link to comment
Megosztás:

Szia!!! Ez melyik szerviz volt az Egerszegi vagy a Szombathelyi????

Esetleg probáltad-e már a Sárvárit?

egerszegi

Más szervízt nem próbáltam, mivel a Mo-i központ szerint kutya baja, csak akkor lenen rá esély, ha többen jeleznéék a problémát, mert ha nem, akkor addig tehetetlen vagyok. Szerintem 20-30 reklamációval már foglalkozna valaki, de egyel senkisem fog. :huh:

Link to comment
Megosztás:

Legyen sok örömöd benne! :lol:

Hát nem lett... :huh:

Ma belénk jött egy lada samara, nem állt meg a stop táblánál. Az 5-ös főúton haladtunk szabályosan Kecskemét felé, Lajosmizse előtt történt. Pörögtünk egy párat, piszok nagy mázlink volt, hogy nem jött más autó, és az árokba sem csúszunk bele. Az autó bal oldalának annyi, hátsó futómű is kapott. Nekünk (gyerek, asszony, én) szerencsére nem lett semmi bajunk.

Van cascóm, az autó lízingelt, a másik fél egy az egyben elismerte a felelősséget. Hogy lehet ebből jól kimászni? Van valakinek tapasztalata?

Üdv:

Zoli

Az a lényeg, hogy bajotok nem lett.

Melyik biztosítónál van a kárt okozó személy biztosítása? (sajnos az ismeretségi körben is volt baleset, de ott vagy OTP garanciás, vagy Allianzos volt a kárt okozó, ott nem sz@rakodtak sokat)

Link to comment
Megosztás:

attól hogy nagy biztosítónál van a károkozó, még nem fizetnek szívesebben.

nekem pl allianz után kellett futkosni, amikor nyáron összetörték az omit.

a végén egy tétel miatt perrel kellett fenyegetőznöm, mire megadták.

Szóval ennyit a "nagy" biztosítókról :huh:

Nálam ez volt a tapasztalat, hogy gyorsan fizettek....Vagyis a műhelynek, ahol csinálták...

Link to comment
Megosztás:

Allianz-os a másik fél, és nekem a cascom is ott van, hátha ez egy jó pont náluk. :huh:

Azt nem tudom, hogy a javítás teljes költségét fizetik, vagy amit a kárszakértő felmér előre? És abba gondolom beleszámolja a 2 éves autó amortizációját is, tehát az kevesebb mindenképp, mint a javítás.

Szétnézek az index biztosítós fórumján is, köszi a tanácsokat.

Nekm most csinálják a kocsim engem is ösze törtek 2 hónapja, gyorsan megy az ügyintézés, Én nem akartam hogy előbb csinálják, mert kellett az autó.Elvileg ha ügyesen csinálod még marad is pénzed, nem fognak kevesebbett fizetni mint a valós kár és bele számolnak elég sok mindent. Nekem nem fiatal az autólm, de eddig sérülés mentes volt, és ez is számított. Ja és a pénzt már 1,5 hónapja elutalták nekem. Ilyenkor nem számiít a casco mindent a másik áll. Nekem látszólag nem volt nagy dolog igy felmértek egy bizonyos összeget, majd mikor szétszedték mégegyszer kijött a biztosítós kárszaki, és felmérte mégegyszer.

Link to comment
Megosztás:

Allianz-os a másik fél, és nekem a cascom is ott van, hátha ez egy jó pont náluk. :huh:

Azt nem tudom, hogy a javítás teljes költségét fizetik, vagy amit a kárszakértő felmér előre? És abba gondolom beleszámolja a 2 éves autó amortizációját is, tehát az kevesebb mindenképp, mint a javítás.

Szétnézek az index biztosítós fórumján is, köszi a tanácsokat.

Amikor pár éve belénktolatott egy terepjáró, lámpa, sárvédő csere-fényezés lett egy 10+ éves Favoriton. Az OTP-sek azt mondták, hogy vigyük be a helyi márkakereskedésbe, ahol korrektül kijavították, és Nekünk senkinek nem kelett fizetni semennyit, a kereskedő és a biztosító intézte. Pedig ott már azért van amortizáció. A számlán 140e körüli összeg szerepelt(már nem emlékszem forintra pontossan), amiből mi is kaptunk egy példányt.

Link to comment
Megosztás:

Allianz-os a másik fél, és nekem a cascom is ott van, hátha ez egy jó pont náluk. :D

Azt nem tudom, hogy a javítás teljes költségét fizetik, vagy amit a kárszakértő felmér előre? És abba gondolom beleszámolja a 2 éves autó amortizációját is, tehát az kevesebb mindenképp, mint a javítás.

Szétnézek az index biztosítós fórumján is, köszi a tanácsokat.

Üdv.!

Az Allianz-al nekem jó tapasztalatom van, igaz szerencsére csak egyszer volt velük dolgom, még 2004-ben. Egy ismerősőm :lol: beletolatott a bal hátsó ajtómba, kb. tenyérnyi horpadás lett belőle. A kárszakértő ember nagyon korrekt volt, rögtön cserésre vette az ajtót, sőt még a bal első ajtón lévő kis karcra is polírozást kért, aminek semmi köze nem volt az esethez. Talán egy aláírásomba került az egész, a szerviz és a biztosító egymással lejátszották a dolgot. Szóval, szerintem a kárszakértő bácsi hozzáállása a kulcs a dologban, az ügyintéző kislányra meg szépen kell mosolyogni... :huh:

Link to comment
Megosztás:

elég csúnya.

örülhetsz ha nem veszik gtk-ra, mert ez elég közel van szerintem hozzá.

amúgy meg tényleg akkor jársz a legjobban, ha betolod egy olyan szervízbe,

amelyik szerződött partner, és mindent intéznek.

külön kérhetsz bérgépkocsit, vagy hozzájárulást a kárbejelentéstől a kifizetésig.

Link to comment
Megosztás:

Ezek megynugtató válaszok, de még mindig tartok a banktól.

Pár képet sikerült ma délelőtt csinálnom, akit érdekel: Astra G

Sajnos elégé összetört.

Nem mutattad szervíznek, vagy valakinek, aki kb-ra meg tudja mondani a kárt?

A küszöböt cserélni ha jól tudom nem lehet, szóval az kijavítani szakszerűen, és hogy eladáskor ne érjen hátrány szerintem nehéz (rétegmérős festékvizsgálat).

A legjobb lenne, ha tényleg gtk-ra vennék, de kiváncsi leszek, hogy mi lessz belőle.

Ha nem, akkor szakszervízzel javítatsd, és Ő intézze az anyagiakat a biztosítoval.

Link to comment
Megosztás:

Ezek megynugtató válaszok, de még mindig tartok a banktól.

Pár képet sikerült ma délelőtt csinálnom, akit érdekel: Astra G

Először is részvétem!

Sajnos én is ebben a cipőben jártam amikor megtolt egy kamion. Áldom a szerencsémet, hogy Hungáriás volt az ellenfél. Így utólag normálisak voltak. Szolnokon javíttattam az Opel Invesztánál ahol elintéztek mindent, kárszakértő, bank, stb. Nekem egy fillért sem kellett fizetni még a trélert is Ők rendezték.

Arra vigyázz, hogy tudomásom szerint a biztosító csak egy szállítási költséget fizet. Szóval ha nem a szervízbe vittetted egyből az autót akkor tiéd lesz az egyik szállítási költség. / Ne vedd biztosra, én így tudom./

4 éves korig nincs amortizáció, ami azt jelenti, hogy a biztosítónak a teljes árat fizetnie kell, nem vonhat le amortizációt.

Kérhetsz értékcsökkenési díjat, mivel az autód piaci értéke jelentősen csökkent, amit írásban kell kérni. Ezt csak akkor nyújtsd be amikor már az autó teljesen kész van. Ha úgy gondolod, hogy nem megfelelő az összeg amit részedre megállapítottak nem vagy köteles elfogadni. Számolják ki újra! Ne számíts túl nagy összegre de az is valami, nehogy már a biztosítónál maradjon! Nekem előszőr 36.000ft-ot állapítottak meg. Az ügyintéző, aki nagyon rendes, volt azt súgta, hogy ne fogadjam el. Második körön kihoztak 86.000ft-ot. /A javítás végleges költsége 1.200.000ft volt Opel márkaszervízben!!!!/ Kb. egy hónap volt mire elkészült az autó. Nekem csak a számlát kellett aláírnom. Ha valamiben nem találtok közös nevezőre simán fenyegesd meg őket!

Mielőtt elhozod az autót nagyon nézd át. Ha találsz valami hibát akkor azt javítsák ki, ne félj tőlük!

Jó lesz még ha felveszed a kapcsolatot egy pszihológussal is mert én még a mai napig nem tudtam túltenni magam rajta, hogy összetörték az autóm! Pedig a munkatársaim szerint nagyon szépen megcsinálták. De hát a tudat, hogy.......törött.

Remélem tudtam segíteni, ha van valami kérdésed nyugodtan tedd föl, ha tudok akkor segítek!

P.s.: Hiába van casco-d csak az egyik biztosítást tudod igénybe venni, ezért kell ilyenkor az ellenfél kötelezőjére minden ráhúzni!

Link to comment
Megosztás:

KÉRJ KALKULÁCIÓT!!

Ha az autód öregebb, mint 4 év, nem biztos, hogy márkaszervízzel jössz ki jól. A biztosító kárkori értéket köteles téríteni. Durván ez annyit jelent, ha az autó kárkori értékke az új autó 70%-a, akkor pl. az új ajtó árának 70%-át fizeti (+munkadíj+festés 70%-a), a többi a te zsebedre megy.

Persze ez kisebb műhelyben esetleg betakarhatja a kárt, már márkaszervízben biztos nem elég, hozzá kell pótolni. öreg autóknál ezért jobb a gyorsított ügyintézés (Kp-t adnak és ott csináltatod, ahol akarod)

Nkem a 8 éves autómra kiküldött a biztositó x pénzt és bőven kijövök belőle, ja és még egyszer küld majd pénzt. És szakszervíz csak nem opel, De szerencsére Zolee-t nem érinti mert fiatal az autója. Sajnos elég vadul néz ki.Én a hátsó lököst is cseréltetném van rajta egy húzás

Link to comment
Megosztás:

Arra vigyázz, hogy tudomásom szerint a biztosító csak egy szállítási költséget fizet. Szóval ha nem a szervízbe vittetted egyből az autót akkor tiéd lesz az egyik szállítási költség. / Ne vedd biztosra, én így tudom./

Nem, hármat fizet indokolt esetben (könnyű indokolni :huh: ).

GTK nem biztos hogy jobb lenne neki, mint a javíttatás... főleg ha hitel is van az autón.

Link to comment
Megosztás:

KÉRJ KALKULÁCIÓT!!

Ha az autód öregebb, mint 4 év, nem biztos, hogy márkaszervízzel jössz ki jól. A biztosító kárkori értéket köteles téríteni. Durván ez annyit jelent, ha az autó kárkori értékke az új autó 70%-a, akkor pl. az új ajtó árának 70%-át fizeti (+munkadíj+festés 70%-a), a többi a te zsebedre megy.

Persze ez kisebb műhelyben esetleg betakarhatja a kárt, már márkaszervízben biztos nem elég, hozzá kell pótolni. öreg autóknál ezért jobb a gyorsított ügyintézés (Kp-t adnak és ott csináltatod, ahol akarod)

Akkor nekünk a 11 éves autóra miért nem kellett fizetnünk?

Kárszakértő megnézte, elvittük a szervízbe, és szervíz behajtott mindent. 2 éve volt. (OTP garancia)

Link to comment
Megosztás:

Akkor nekünk a 11 éves autóra miért nem kellett fizetnünk?

Kárszakértő megnézte, elvittük a szervízbe, és szervíz behajtott mindent. 2 éve volt. (OTP garancia)

Mert valószínű nem volt túl nagy a kár. :huh:

Egyébként egy ilyen idős autónál (szinte mindegy milyen), nagyon esélyes a GTK, ha nem kicsi

a sérülés mértéke.

Link to comment
Megosztás:

Mert valószínű nem volt túl nagy a kár. :huh:

Egyébként egy ilyen idős autónál (szinte mindegy milyen), nagyon esélyes a GTK, ha nem kicsi

a sérülés mértéke.

Lámpa, sárvédő csere + lefényezés, ahogy írtam, 140e volt a számlán.

Link to comment
Megosztás:

Mert valószínű nem volt túl nagy a kár. :huh:

Egyébként egy ilyen idős autónál (szinte mindegy milyen), nagyon esélyes a GTK, ha nem kicsi

a sérülés mértéke.

Azzal tisztában vagytok ugye, hogy most egy 2005-ös Astra G.ről van szó Zolee esetében? Szal idősnek nem nevezném, még ha 3 éves lesz is. :lol:

Link to comment
Megosztás:

Az autó 2005 decemberi, számomra szinte új (2 év 1 hónap).

Opel márakszervízbe vitettem egyből, oda ahol megvettem, mivel ez van legközelebb a lakhelyembez (Százhalombatta). Ott át is vette tegnap este 8 körül az ügyeletes fickó, és majd csak hétfőn tudnak róla mondani valamit, mert akkor jönnek dolgozni az ezzel foglalkozni tudó kollégái. Azt modta most ez a srác, hogy a szervíz majd mindent el is fog intézni.

Garancia már nincs rá, így nem tudom jogom van e bérgépkocsit kérni ingyen, vagy a biztosító számlájára.

Ez a 4 éves korig nincs amortizáció ez biztos? Én ilyenről még nem hallottam. Mivel fenyegethetem meg őket, ha nem tetszik valami?

Na majd írom a fejleményeket, segítsetek akkor is please...

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.