Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Astra G tulajdonosok beszélgetnek erről-arról

uhuhu

Recommended Posts

Én nem vagyok telhetetlen. Ezt az üzemanyag árat elbírnám viselni pár évig. Gazdagodjon meg az aki akar belőle nyugodtan csak nekem ne kelljen fizetni többet.

Ha gazda fuvarozó nem dolgozna lenne itt gond máshoz nem értenek. ÉN megértem hogy felemelték hangukat az üzemanyag ár mellett. Az más kérdés hogy tudomásul kell venni ez van ez egy ilyen világ lett. És fejlődni ezeknek az embereknek is mint ahogy a világ fejlődik.

De ne itt beszéljük ezeket maradjon ennyi az üzemanyag és akkor király minden. Mi lesz az opelal? csőd? vége a dalnak??

A Német kormány kész segíteni, csak attól félnek, hogy ha most beletolják a lóvét, akkor ameriában landol. Ezért kivárnak, hogy leválik, eladják vagy mi lesz.

Link to comment
Megosztás:

Tisztelt sporttársak, kénytelen vagyok elköszönni, és utólag megköszönni a sok műszaki segítséget amit G Astra tulajként kaptam ezen a portálon.

A járművet eladtam. Jó darabig Opelt nem veszek. Az utóbbi idő elektromos problémái miatt

megrendült bizalmam, és történt velem valami, ami kitörölhetetlen nyomot hagyott életemben.

Ennek következtében vásároltam egy 8 éves Alfa Romeo 156 -ot.

Na, az autó. Igaz, néha amikor indexelek, a ködlámpa villog, zörög, nyöszög , az elektromos berendezések viccesek, de nagyon megy! a motor király, és a kényelem is.

Forza Italia!

lehet lesajnálni.

Link to comment
Megosztás:

HÁt azért egy astra elektromos gondjai sehol nincsenek egy alfáéhoz. Nem hiszm hogy sajnálkodni fogunk miatta, mármint nem azért hogy elmentél henam mert hogy vettél egy hibátlan alfát. Ha t spark cserélj szíjat 60 ezrenként max. :rolleyes: a 8 gyertyáról ne is beszéljünk.Viszont tényleg egy gyönyörű autó kívül belül. Azért kiváncsi lennék a mélyebb indokra a váltás miatt.

:rolleyes: :)

sok sikert srác az új taligához :)

az alfák híresek a szar elektronikájukról... :D

:)

Link to comment
Megosztás:

Hát nem kívánom, sőt sok sikert az alfához, de aztán nehogy visszasírd az astrát! :rolleyes:

Az olasz autók nem az elektronika hibamentességéről híresek ám. Igaz, kivétel erősíti a szabályt.

Jah, én is azt hittem hogy mára kinőték az olasz autók az ilyen bajaikat, de a céges OFF Fiaton ON féléves korában ECU-t meg légtömegmérőt azért kellett cserélni... Ráadásul azóta is megvan egy rejtélyes hibája aminek az okára képtelen vagyok rájönni, de nemcsak én, hanem a szerviz is: bekapcsolt vészvillogónál ha kinyitom az anyósoldali ajtót, akkor a jobb hátsó index nem működik, és egyből ki is gyullad a műszerfalon a kiégett izzóra figyelmeztető jelzés, aztán a vészvillogó kikaőcsolása után ha egyet jobbra indexelek akkor a hiba megszűnik és újra rendesen funkcionál minden, mindaddig amíg újra ki nem nyitom a jobbos ajtót működő vészvillogónál... :)

Szvsz tipikusan az "index belever a karterba" esete, mi a fr@nc köze van a jobbos ajtónak a vészvillogóhoz, nem tudom...

Link to comment
Megosztás:

Tisztelt sporttársak, kénytelen vagyok elköszönni, és utólag megköszönni a sok műszaki segítséget amit G Astra tulajként kaptam ezen a portálon.

A járművet eladtam. Jó darabig Opelt nem veszek. Az utóbbi idő elektromos problémái miatt

megrendült bizalmam, és történt velem valami, ami kitörölhetetlen nyomot hagyott életemben.

Ennek következtében vásároltam egy 8 éves Alfa Romeo 156 -ot.

Na, az autó. Igaz, néha amikor indexelek, a ködlámpa villog, zörög, nyöszög , az elektromos berendezések viccesek, de nagyon megy! a motor király, és a kényelem is.

Forza Italia!

lehet lesajnálni.

Ne haragudj,hogy kicsit vulgáris leszek,de: sz@rt a fosra tipikus esete! :rolleyes:

Sok sikert hozzá,ne legyen igazam.

Link to comment
Megosztás:

Én Tipoból ültem át Opelba. Az még nem volt agyonelektronikázva, de ami volt benne az csak gondot okozott.

Ma este pedig egy Szusi Swiftes (Mk.I) próbált meghágni. Tud valaki legalább közelítő árat dobni egy csillagezüst színű Caravan hátsó lökhárító javításra? Törés nincs, de a baloldali ívről letolta a fényezést és nem túl mélyen, de néhány barázdában felszántotta.

Link to comment
Megosztás:

Tisztelt sporttársak, kénytelen vagyok elköszönni, és utólag megköszönni a sok műszaki segítséget amit G Astra tulajként kaptam ezen a portálon.

A járművet eladtam. Jó darabig Opelt nem veszek. Az utóbbi idő elektromos problémái miatt

megrendült bizalmam, és történt velem valami, ami kitörölhetetlen nyomot hagyott életemben.

Ennek következtében vásároltam egy 8 éves Alfa Romeo 156 -ot. Na, az autó. Igaz, néha amikor indexelek, a ködlámpa villog, zörög, nyöszög , az elektromos berendezések viccesek, de nagyon megy! a motor király, és a kényelem is.

Forza Italia!

lehet lesajnálni.

Még mindig nem értitek???? :)

Itt van a lényeg,amit pirossal kiemeltem!!Történt vele valami :rolleyes: ,aminek következtében Alfát vett. :)

Ezzel amúgy nincs is semmi baj,a 156-os nekem is tettszik,szép autó.

De azért nem kellene ilyeneket írnia ,mert nem tudta sehol megcsináltatni a kocsiját,nem bizti,hogy az autója a hibás ebben!

Szerintem.

Link to comment
Megosztás:

az 1 . verzió jó, ilyen van nekem is.

a 2. verzio a felhajtható, az nemjó

a 3. drága...

Bocs, hogy megint könyöktámasz a téma, de év végén úgy néz ki, hogy kapok prémiumot és mivel nagyon tetszik a könyöktámasz és nincs hova költeni a pénzt :rolleyes: (nincs a lósz@rt). illetve női beleegyezés is történt a családba megrendeltem Uhuhu által jónak mondott 1, verziót.

Namost, mikor elmentem a boltba a fickó lebeszélt az 1. verzióról és a másodikat ajánlgatta(igen az 4000-rel drágább), hogy az is van olyan stabil, mint az 1. verziós plusz ez még az ülés közé is hajtható, meg a kartámasz teteje eltolható, engem, mint laikust és első kartámasz rendelőt meggyőzött, de még ki lehet cserélni 3 napig ugyebár ahogy a fickó is említette.

Én Uhuhu, neked elhittem hogy jobb az 1. verziós, de miért? avagy "Tudom én, hogy gőzgép, csak mi hajtja?"

azért mert fix. lecsavarozod a középkonzolra/boxra/ és ennyi.

a másik meg nyeklik, csuklik, és müanyag lábakon áll, amire ha egyetlenegyszer rátámaszkodsz akkor eltörik ,

a papámnak is ilyen van neki kuka lett 1 hónap után mert eltört, és nekem is ilyen volt az arany coupéba, az nem tört el, mert nem támaszkodtam rá.

de a kékbe már fixet kerestem, és azt is vettem...

asszem a fixnek még a tárolórekesze is nagyobb egy picivel.

Link to comment
Megosztás:

Én Tipoból ültem át Opelba. Az még nem volt agyonelektronikázva, de ami volt benne az csak gondot okozott.

Ma este pedig egy Szusi Swiftes (Mk.I) próbált meghágni. Tud valaki legalább közelítő árat dobni egy csillagezüst színű Caravan hátsó lökhárító javításra? Törés nincs, de a baloldali ívről letolta a fényezést és nem túl mélyen, de néhány barázdában felszántotta.

Szerintem számolj egy elem fújásra, haveri alapon olyan 15, hogy amúgy mennyi nem tudom. Előtte számolj egy kis műanyagozást, az haláli drága (nekem múltkor 300 ft/centi volt, de az tört, ha csak felületi vájú, akkor gondolom olcsóbb), erre nem is tudok mit mondani, mert ahhoz

- látni kellene

- nem vagyok műanyagos :-D

Link to comment
Megosztás:

azért mert fix. lecsavarozod a középkonzolra/boxra/ és ennyi.

a másik meg nyeklik, csuklik, és müanyag lábakon áll, amire ha egyetlenegyszer rátámaszkodsz akkor eltörik ,

a papámnak is ilyen van neki kuka lett 1 hónap után mert eltört, és nekem is ilyen volt az arany coupéba, az nem tört el, mert nem támaszkodtam rá.

de a kékbe már fixet kerestem, és azt is vettem...

asszem a fixnek még a tárolórekesze is nagyobb egy picivel.

Csatlakozom, mondjuk nekem gyári volt a G -be, de tényleg nagyon meg voltam elégedve vele. Nem volt semmi tili-toli, csiki-csuki (kivéve a felhajtható tároló rekesz) fixen állt, kellemesen megtámasztotta a könyököt.

Szerencsém van, mert a corsámba is gyári van és tökéletes! :rolleyes:

Egyszóval szerintem gyárit, vagy ahhoz hasonló megoldást, mert nagyon sok silány és gagyi minőségű olcsó sz@r van forgalomban.

Ha már veszel olyat tegyél bele ami teszi a dolgát rendesen..... :)

Link to comment
Megosztás:

HÁt azért egy astra elektromos gondjai sehol nincsenek egy alfáéhoz. Nem hiszm hogy sajnálkodni fogunk miatta, mármint nem azért hogy elmentél henam mert hogy vettél egy hibátlan alfát. Ha t spark cserélj szíjat 60 ezrenként max. :rolleyes: a 8 gyertyáról ne is beszéljünk.Viszont tényleg egy gyönyörű autó kívül belül. Azért kiváncsi lennék a mélyebb indokra a váltás miatt.

megvolt, szíj, görgő, vízpumpa, gyertyák 120 ezerért. van egy jó szerelőm, fiatos.

amúgy ő küzdött az astraval is, és nem az ő hibája, hogy minden ami elektromos szép sorban megadta magát. amit megcsinált, azzal már nincs baj az új tulaj szerint sem. (a komám vette meg.)

most nála a lambdaszonda+katalizátor csere következik... biztos még a gyújtótrafó utóélete.

Link to comment
Megosztás:

Szerintem számolj egy elem fújásra, haveri alapon olyan 15, hogy amúgy mennyi nem tudom. Előtte számolj egy kis műanyagozást, az haláli drága (nekem múltkor 300 ft/centi volt, de az tört, ha csak felületi vájú, akkor gondolom olcsóbb), erre nem is tudok mit mondani, mert ahhoz

- látni kellene

- nem vagyok műanyagos :-D

Ha nem olyan mély a sérülés a fényező előkészítéskor kijavítja és kész. El kell vinni egy fényezőhöz nézze meg. (és mondjon rá árat...)

Amúgy nem márkaszervízben fényeztetve, nem haveri alapon kb 20-25 szerintem. Nekem anno az elejét lökték meg a biztosító 30.000Ft -ot adott a kárra és mindennel együtt 32.000Ft volt.

Link to comment
Megosztás:

megvolt, szíj, görgő, vízpumpa, gyertyák 120 ezerért. van egy jó szerelőm, fiatos.

amúgy ő küzdött az astraval is, és nem az ő hibája, hogy minden ami elektromos szép sorban megadta magát. amit megcsinált, azzal már nincs baj az új tulaj szerint sem. (a komám vette meg.)

most nála a lambdaszonda+katalizátor csere következik... biztos még a gyújtótrafó utóélete.

Az az astra tényleg beteg, ha ennyi baja van, nem 300e km felett van? Vagy romámtört verda volt?

Nekme van fiatos szakszervizes ismerősöm egy kettő hát rensdzeres a szíjszakadás 1.6 t sparknál. láttam náluk szép dolgokat:D na vége az off nak

Link to comment
Megosztás:

Tisztelt sporttársak, kénytelen vagyok elköszönni, és utólag megköszönni a sok műszaki segítséget amit G Astra tulajként kaptam ezen a portálon.

A járművet eladtam. Jó darabig Opelt nem veszek. Az utóbbi idő elektromos problémái miatt

megrendült bizalmam, és történt velem valami, ami kitörölhetetlen nyomot hagyott életemben.

Ennek következtében vásároltam egy 8 éves Alfa Romeo 156 -ot.

Na, az autó. Igaz, néha amikor indexelek, a ködlámpa villog, zörög, nyöszög , az elektromos berendezések viccesek, de nagyon megy! a motor király, és a kényelem is.

Forza Italia!

lehet lesajnálni.

Félre ne érts, nem bántani akarlak, de az egyik legroszabb választás volt!

Ismerősi körben kettőnek is volt (Alfa T.Spark) alig tudtak tőle megszabadulni....(megjegyzem 0km es szalon autók) de amennyi gond volt velük...

Csak vezérlést és alkatrészeit ne kelljen cserélned, az ára több mint horror,és rengeteg utálatos, apró gondok!

Azért kívánom legyen vele szerncséd és legyen benne örömöd! :rolleyes:

Link to comment
Megosztás:

Az az astra tényleg beteg, ha ennyi baja van, nem 300e km felett van? Vagy romámtört verda volt?

Nekme van fiatos szakszervizes ismerősöm egy kettő hát rensdzeres a szíjszakadás 1.6 t sparknál. láttam náluk szép dolgokat:D na vége az off nak

1,4-es kombi, 2003-as újonnan került hozzám, 54000-et tettem csak bele. a 4. G astram, előtte

egyikkel se volt gondom, de ez biztos valami vendégmunkás keze alól került ki.

Amúgy is eladtam volna, csak később... régen nagy fiat meleg voltam 20 évesen, biztos most élem 2. gyerekkorom. :rolleyes:

Link to comment
Megosztás:

Itt a fórumon olvastam valamelyik topicban, nem olyan régen, hogy az ajtóknál és ablakoknál lévő gumit érdemes leápolni a fagy miatt. Ha jól emlékszem valaki még a Niveát is megemlítette. :rolleyes: Célszerűbb gondolom az autósboltokban kapható szilikonspray, amivel a nyári gumikat is lefújtam pihenésük idejére!?

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.