Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Recommended Posts

Elküldve
Igen erről a nagy tömítésről van szó motor bal oldalán (szemből).

Létezik olyan,hogy 89 000 km-nél kimegy a hengerfej tömítés?

Én nem nagyon értek ezekhez a dolgokhoz,de a hengerfej tömítést érdekesnek tartanám ennyi km után.

Első tulaj vagyok,ismerem a multját.

5 év alatt még semmi sem volt cserélve a kötelező dolgokon kívül.

Így a motor sem volt javítva,a kocsi sérülésmentes!

Hát nem tudom. Érdekes az biztos.

Nem mondom, hogy nem lehet ez a baja, csak azt nem mondhatjuk, hogy ez Z14XEP típusiba.

Elküldve
Holnapi napon meglesz az első közös fagyizásunk. Remélem nem történik semmi gikszer.

Egyébként a hűtőfolyadék automata légtelenítése hogyan működik? Milyen tempóban?

Volt nekem még az első hetekben vízfogyásom, de szerencsére lassult, majd megszűnt.

Bár ennek a légtelenítésnek ellent mond, hogy nem volt teljesen üres a tartály. Nem tudom.

Holnap kiderülhet, hogy magas fordulat, vagy terhelés hatására újra fogy-e.

Simán 2000 felett kell tartani a fordulatszámot álló helyzetben, legalább egy percig, bemelegedés után, első alkalommal és lelégtelenedik a rendszer. Legalábbis Z14XEP-nél. De ha levegős a rendszer, akkor fűtés is gyengébb, vagy hiányzik.

Elküldve
Akkor a Wartburg milyen? :D Az is volt,sárga.

Varnyú az kimaradt az életemből, csak egyszer-kétszer vezettem egy rokonságban lévőt. Ahogy visszaemlékszem, a váltójával voltak bajaim. <_<

Elküldve
Varnyú az kimaradt az életemből, csak egyszer-kétszer vezettem egy rokonságban lévőt. Ahogy visszaemlékszem, a váltójával voltak bajaim. <_<

Igen,az a moslékkavaró kotyogott ám rendesen :D

Elküldve
Nekem is volt egy bilikék. Gyűlöltem!!!

Az nem autó! Az egy rakás ****!

Mindig értetlenül állok a trabifanatikusok előtt. Számomra felfoghatatlan!

Mert nem jól közelíted meg. :D A Trabikának lelke van (meg király fűtése :D ). Huszonévesen jó volt azzal csapatni, a 155/70 Michelin MXL-lel olyan kanyarokat lehetett vele alakítani, hogy még ma is belepirulok. Nagy esőben beázott a tetőn (sziloplaszttal jav.), meg a lábad is elázott, de a sok hülyesége ellenére tényleg lehetett szeretni. Kis túlzással az utcasarkon meg lehetett generálozni. Az enyémet sk. alvázvédőztem Bonobittal, a felni kapott egy kis szürke kalapácslakkot. Sőt, volt kiegészítő fűtésem is beépítve (Zaporozsec benzinkályha), a padláson még asszem megvan. Nagyon kulturáltan volt megoldva, saját kis benzintankkal.

Áh, még a végén elkap a nosztalgia... <_<

Elküldve
Mert nem jól közelíted meg. :) A Trabikának lelke van (meg király fűtése :D ). Huszonévesen jó volt azzal csapatni, a 155/70 Michelin MXL-lel olyan kanyarokat lehetett vele alakítani, hogy még ma is belepirulok. Nagy esőben beázott a tetőn (sziloplaszttal jav.), meg a lábad is elázott, de a sok hülyesége ellenére tényleg lehetett szeretni. Kis túlzással az utcasarkon meg lehetett generálozni. Az enyémet sk. alvázvédőztem Bonobittal, a felni kapott egy kis szürke kalapácslakkot. Sőt, volt kiegészítő fűtésem is beépítve (Zaporozsec benzinkályha), a padláson még asszem megvan. Nagyon kulturáltan volt megoldva, saját kis benzintankkal.

Áh, még a végén elkap a nosztalgia... <_<

Az utca végén a stop táblánál mindig megállt alattam! Ja, mondom, a benzincsap! :D

Nem tudtam megszokni!

Azt mondják, az első autó örök emlék! Az, csak nem szép emlék...

Elküldve
Az utca végén a stop táblánál mindig megállt alattam! Ja, mondom, a benzincsap! <_<

Nem tudtam megszokni!

Azt mondják, az első autó örök emlék! Az, csak nem szép emlék...

Ja, meg a csajozás. Beszerveztem egy kiscsajt a dizsibe. Keserves volt a trabiba. Végül átkérezkedtünk haver nagypolskijába. :D

Elküldve
A harmadikat úgy kellett beimádkozni. :D

Mert vagy a dió kopott el/esett szét a kormányoszlopnál, vagy a rudazat gumijai fáradtak el. Haverom mindig a motortérben kapcsolta a hátramenetet, majd vissza előremenetbe. <_<

Elküldve
Ja, meg a csajozás. Beszerveztem egy kiscsajt a dizsibe. Keserves volt a trabiba. Végül átkérezkedtünk haver nagypolskijába. :D

Ez tévedés! A Trabika kifejezettem csajozós-barát autó. Nincs kardánbox, meg kardánalagút, a jobb 1 hátradönthető. Mi kell még? <_<

Elküldve
Ez tévedés! A Trabika kifejezettem csajozós-barát autó. Nincs kardánbox, meg kardánalagút, a jobb 1 hátradönthető. Mi kell még? <_<

Egy kis hely, hogy végül ne a saját bimbómat nyalogassam! :D

Elküldve

Sziasztok. Voltunk ma rokon látogatóba. Nagyon szép idő volt végig sütött a nap. Már haza fele tartottunk amikor olyat láttam amit forma1-es versenyeken szoktam. Jött velem szembe egy golf3-as kombi. Majd egyszer csak akkora fűst jött ki belőle mint a forma1-ben szokott lenni, mikor egy motor megadja magát. A tükörből láttam hogy égnek a féklámpái és megáll. Nem lennék most a helyében.

Elküldve
Ez tévedés! A Trabika kifejezettem csajozós-barát autó. Nincs kardánbox, meg kardánalagút, a jobb 1 hátradönthető. Mi kell még? <_<

Sőt mi több,a kispolákra még a pápa is áldását adta,csak nem tudta a magyar milyen találékony minden téren :D

Elküldve
akkor ez egy z17dth motorral szerelt autó?

gondolom tudod az árát?

Az új Denso porlasztócsúcs árát tudom, de sajnos az sincs most belőle.

Használtat Denso porlasztót is keresnék de sajnos azt se találtam még sehol.

De még a felújítását se tudják vállalni mert állítólag a Denso még nem gyárt hozzá alkatrészt.

Valaki ha tudna segíteni, hogy mit érdemes.

Köszönöm.

Elküldve
akkor márc,26 ..kapu állítás???

Jó lenne,ha addigra már az idő is beállna,valami normális hőmérsékletre.Én ott leszek,ha minden jó megy...

Elküldve

Sziasztok! Ma reggel hazafelé megvolt az első fagyizás. 30km 4.-ben 4000-es fordulaton. Nem történt semmi különös. Minden jónak tűnik. Gondolom jót tett neki.

Falusi ember pesten volt a hétvégén. Hű, mekkora a forgalom. Láttam szép Opeleket! <_<

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.