Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR
  • Oldalunk szerkezete változott. 2022-től mint "MAGAZIN" működünk. Az oldalon a regisztráció lehetősége 2021. végén megszűnt. Tehát a fórumokban (tudástár) csak olvasgatni lehet. Megértést köszönjük.  OpelForum.hu csapata

Cikkek

Cikkek kezelése
forumadmin
Forrás: Asconaclub.hu
2013.08.17-19.
Ismét eljött a Blitz Weekend ideje és ismét eljött az Ascona Olympia...
A Kömény mag már pénteken délután elindult Szeged irányába, de Kecskemét közelében annyira megszerettük a pályát, hogy egy szakaszt kétszer is megtettünk... vagyis háromszor, mivel nem szerettünk volna Kecskeméten a Decathlon-ban olympiázni... Gyorsan beszereztük a szükséges cuccokat és vágtattunk tovább száguldó méneseinken...
Miután megérkeztünk a kempingbe, Dóri, Kata, Boti, Gyusszi, Lali és AGS egy gyors wellcome drink kíséretében össze is ismerkedett a mohácsi omegásokkal. Hat óra körül állítólag már elég jól néztünk ki, de erről csak a másnapi hírekből értesültünk... Természetesen a büfében elfogyasztott vacsora után nem sokat kellett gondolkodnunk a folytatáson. Az idei Blitz egy kicsit kivételnek számított az eddigi Ascona találkozók között, mivel most nem AGS volt az állandó másnapos és hányó-ember (amire nagyon büszke!!!). Lali kezdte meg a sort, egy pár alkalmas kuka látogatással, majd kormányra dőléssel. De ez minket nem zavart, szemlátomást jól éreztük magunkat.
Szombaton reggel szigorú 8:00-ás keléssel keztünk neki a napnak és a III. Ascona Olympia megtartásának. Volt akire csak eröltetett mosolyt sikerült varázsolnunk (de ő persze nem ivott...) Hamarosan megérkeztek Viki, Vivi és Feri is, akik szállították az esti Bográcsos lecsó alapanyagait. Míg a többiek kóboroltak Gyusszi, Lali és AGS megkezdte az OIympiát a Féktáv versennyel. Közben megérkezett a nyíregyházi szekció is, Zsolti, Laci és Béla. Sajnos ők nem tudtak minden számban elindulni, helyette viszont nagyon finom halászlét ettek. Elég sok nevező volt idén az Olympián úgyhogy délután 5 órakkor sikerült letennünk a lantot. Természetesen ízzadtak, farkas éhesek és nagyon szomjasak voltunk, ezért egy gyors csobbanás és csúszdázás után nekikezdtünk a Bográcsos lecsó elkészítétének. Ebben Feri és Viki jeleskedett, valamint Lali, mint tűzmester. Mint mindig, most sem kellett csalódnunk házi-mesterszakácsunk tudásában, a lecsó kiváló lett, mindenki jóízűen fogyasztotta el vacsoráját. Vacsora közben megérkezett Joci is és ezek után természetesen a torunkat is karban kellett tartani, tehát megkezdtük a klb. pálinkák kóstolgatását, majd irány a Karaokáré buli, ahol zárásig mulattunk igen jó hangulatban!

A vasárnap reggel egyesek számára kínszenvedésnek bizonyult, mások egyszerűen csak rekedtre ordították magukat az előző esti buliban. Sajnos szivatóval sem indult mindenki probléma nélkül, Gyusszinak egész nap nem sikerült elkapni a fonalat... Hamarosan megérkezett Vasas el Major Attila is. A reggeli csobbanás után kajáltunk, majd a Blitz-es konvojjal együtt rendőri kísérettel kivonultunk a Szeged Pláza parkolójába, ahol 5 db Asconának sikerült egymás mellé állnia! A tűző melegben meghírdetett Autós-Limbó versenyre azért beneveztünk. Itt minden lehetséges módszer elfogadott az autó magasságának csökkentésére, mi a minél nagyobb terhelés módzsert választottuk. Elsőként 12, majd 16 és végül 18 ember szállt ki AGS kocsijából, így 127 cm-es magasságig tudtunk eljutni. Szoros volt a küzdelem és izgalmas is, nagyon jól szórakoztunk! Köszönjük minden résztvevőnek, hogy hajlandóak voltak az autó csomagtartójában, motorháztetején, vonóhorgán, és persze az utastérben összezsúfolva eljuttatni minket a dobogó legfelsőbb fokára a legtöbb ember kategóriában!
Miután a szlalom verseny csak délután 3 órakkor kezdődött, ezért úgy döntöttünk addig ki-ki elüti valahogy az időt. Feriék és Zsoltiék városnézésbe kezdtek, A többiek visszatértek a kempingbe egy csobbanásra. Háromkor aztán indultun a szlalomra, ahol sajnos csak AGS képviselte a klubbot. 5 menetből csak egy mért időt tudtak a rendezők produkálni, de az élményautózás nem maradt el, ebben a kategóriában most nem nyertünk díjat.
Lali és AGS elindult beszerezni az esti Grillezéshez a húsokat, a többiek vissza indultak a kempingbe. Mikor mi is megérkeztünk, meglepődve tapasztaltuk, hogy a Kemény mag mindent beleadva értékeli ki az Olympia eredményeit...
Lali és AGS tehát nekikezdett a feladatnak, a végére Szpíkerünk, Gyusszi is csatlakozott és együttes erővel sikerült megalkotnunk a végeredményt. Hiába na, egységben az erő!
Lali ekkor összeállította a grillsütőt és nekikezdtünk a finomabbnál finomabb húsok és kolbászok sütésének és fogyasztásának. Vacsora után elfoglaltuk helyünket az eredményhírdetésen, ahol elsőként Gyusszi és AGS átadta a III. Ascona Olympia nyerteseinek díjait, majd átvettük az Autós Limbó legtöbb ember kategória első díját (amit a jelenlévő tagok között szét is osztottunk. A kupát Gyussziék vitték haza, reméljük az elkövetkező talikon láthatjuk majd mi is...) Óriási meglepetésre az autó szépségversenyen Zsolti Asconája is kupát nyert, aminek nagyon örült mindenki!!! Reméljük nem ez volt az első eset! Ő elsőként vett részt Blitz weekend-en és máris nyert a kocsija, ezért mi is nagyon büszkék vagyunk rá!
Ezt követően mi más is jöhetett volna, mint a torok karbantartás, a már jól megszokott módszer szerint, pálinka majd kakaoke... Ezen a bulin már csak csökkentett létszámmal vettünk részt, de ez a jelenlévőket egyáltalában nem akadályozta meg abban, hogy fergeteges party-t csináljanak. Mivel a rendőrség két kedves alkalmazottja leállította a bulit, Dóri, Lali és AGS még egy utolsó éjszakai fürdőzéssel próbálkozott, amit a hideg víz kb. 5 perc után félbeszakított.
Hétfő reggel nem sokat változott a helyzet a vasárnap reggelhez képest, csupán a szereplők cserélődtek ki. Zsoltiék, Feriék és Joci hazafelé indultak, mi pedig rövid megbeszélést követően elhatároztuk, hogy mai programunk fürdés, csúszdázás, majd a kihagyhatatlan hamburgerezés lesz. Így is tettünk, dél körül elindultunk a Super Hamburgerbe Szegedre. Miután elfogyasztottuk extra burgereinket, könnyes búcsút vettünk egymástól és hazafelé indultunk.
Mi jól éreztük magunkat, aki nem volt ott bánhatja, de eljöhet majd a következőre!
 

forumadmin
Forrás: Carstyling.hu
2007-07-02
2007. augusztus 25-én, szombaton kerül megrendezésre a már hagyománynak számító nemzetközi Opel találkozó, III. Hungarian Blitz Weekend, részét képező gyorsulási verseny, mely a Nepauto Fest nevet kapta. A Magyar Opel Tulajdonosok Egyesülete kihívja egy rendhagyó versenyre a magyarországi Ford és Volkswagen klubokat, hogy gyorsulási, szlalom illetve autós szépségversenyen mérje össze velük tagjai erejét. 
Várunk minden Ford, Opel és Volkswagen szerető érdeklődőt, legyen az akár más márkájú autó tulaja is, legyetek résztvevői az első megmérettetésnek, szurkoljátok végig a három márka csatáját! http://www.fest.nepauto.hu/

Várható programok: Szlalom verseny futamok, négy kategóriában, Széria, Veterán, Tuning és Versenyautó. Autó szépségverseny, három megszokott és két eddig sosem díjazott különleges kategóriával. 
A fő attrakció a gyorsulási verseny márkánkénti besorolással, márkánkénti 9 díjazottal, külön szívó, feltöltős és dízel kategorizálással, ezen felül a találkozó fődíjáért a nyolc leggyorsabb Opel, a nyolc leggyorsabb Ford és a nyolc leggyorsabb Volkswagen csaphat össze, két fordulóban. 
Top-less autómosás, testfestett lányokkal fotózás, épített autók versenye például Barkas DragCar, gyári tuning autók versenye például: Opel OPC vs. VW R32 vs. Ford ST, továbbá érdekes bemutatók. 
Az esti eredményhirdetés előtt 30 perces élő koncert, az eredményhirdetésen a szépségverseny, a szlalom verseny, és a gyorsulási verseny résztvevői közül több mint ötvenen jutnak majd díjakhoz. 
Várunk minden versenyzőt, aki valamilyen Opellel, Forddal vagy Volkswagennel szeretné bizonyítani autója rátermettségét és megmérettetne a kunmadarasi repülőtér betonján, profi időméréssel és egy teljesen új márka orientált kategorizálással. 
Az első erőpróba sok-sok programmal 2007. augusztus 25-én a kunmadarasi repülőtéren reggel 10 órától – este 21 óráig tart majd. 
Reméljük sok klub és személyes barátság kötődik majd a három márka kedvelői között. 
Szeretnénk, ha ez a rendezvény gyorsan hagyománnyá nőné ki magát, jövőre még nagyobb érdeklődéssel még több programmal tudna lezajlani. 
A rendezvényre az egész napos belépő 1500 Ft/fő, 14 év alatt ingyenes. 
A versenyzők számára a gépátvételi díj: 1000Ft/fő. 
Ez a díj magába foglalja a helyszíni regisztrációt és adatfelvételt, továbbá az autó műszaki ellenőrzését a biztonsági és a nevezési szempontok szerint. 
A rendezvényre a VIP jegyek nem megvásárolhatóak, csak az online jelentkezett versenyzőknek és a meghívottaknak biztosítunk ilyet, továbbá az online jelentkezés esetén elengedjük a gépátvételi díjat. 
A III. Hungarian Blitz Weekend-el közös kedvezményekről a www.blitz-weekend.hu weboldalon található tájékoztató.

forumadmin
Forrás: Origo Auto
2015.07.15
Tavaly annyira bevált a verőcei völgy, hogy idén újra a Duna-parti község lesz a Hungarian Blitz Weekend helyszíne. Astrától Omegáig rengeteg új és öreg Opelt várnak, villámlátogatás helyett komoly, két éjszakás programra. Nem csak a német gyár korábbi teherautójára, de a körbezárt villámos emblémára is utal a péntek estétől vasárnap délelőttig tartó buli Blitz-elnevezése. A Magyar Opel Tulajdonosok Egyesülete szervezi, ez a csapat már sok tapasztalattal rendelkezik a rendezvények lebonyolításában. Akárcsak tavaly, most is Verőcén, a Csattogó völgyben lesz a helyszín.

Sokféle program közül választhatnak az odalátogatók, lesz több ügyességi verseny, fotózás, autó-szépségverseny, burnout show, de nem feledkeznek meg a gyerekprogramokról sem. Természetesen több Opel márkaklub képviselteti magát, úgyhogy láthatunk például jó néhány Mantát, de a GSI-őrültek vagy veteránrajongók is megtalálják a maguk kedvencét.
További információkat a rendezvény honlapján oldalon találhatunk, és ott lehetőség van szállásfoglalásra is. A rendezvény főtámogatója az Opel Magyarország, az importőr a legújabb típusokat is elhozza megmutatni.


forumadmin
Forrás: TotalCar
2015. július 27.
Gabi, akit az udvari dohányzóhelyen csak Mantás Gabesz néven szólítanak, az idén újabb fejlesztéseket hajtott végre, mert valahol talált egy klassz állapotú Omega A-t, 1,8-as motorral. Gondolom ezek után nem árulok el titkot, hogy megőrül az Opelekért. Amúgy egy folyosó átellenes végén dolgozunk, tehát amikor van valami újítás az Opel-parkjában, mindig tudunk róla. És mindig eljön a Parkoló Parádéra is.

Az opelesek azonban szeretnek egymás között lenni, és elég nagy a közösség ahhoz, hogy már tizenegyedszer rendezzék meg a Blitz Weekendet. A találkozó szervezői leginkább az Opel-embléma villámaira számítottak, de az jutott nekik valódi is. Gábor tavaly is ott volt, meg az idén is, tömören összefoglalta, mi történt. A lényeg amúgy is a képeken látszik, érdemes valamelyikre rákattintani és átlapozni a galériát.

 
A völgybe zárt villám
A pénteki zivatarnak sem sikerült elriasztani a MOTE szervezésében Vác külterületén megrendezett, a XI. Blitz Weekend nyitóakkordjaként életre hívott szlalomverseny résztvevőit. Füstöltek a gumik, feszültek a féltengelyek, hörögtek a motorok és mindenkiről patakzott a verejték. Szinte minden adott volt, hogy mindenki kedvére kipróbálhassa tudását, autóját, tesztelhesse a felhúzott motorok teljesítményét. A versenybírók végtelen türelme a röpködő bóják ellenére is töretlen maradt. A kevésbé rutinos versenyzők is kiérdemeltek egy-egy elismerő pillantást. Márkatársakhoz méltó hozzáállás és barátság jellemezte a hangulatot.

A program késő délután átköltözött a festői szépségű verőcei Csattogó-völgy területére, ahol a melegtől kitikkadt vendégek elfoglalták szálláshelyeiket és autóik közelségében, családtagjaikkal, barátaikkal várták az esti enyhülést. Lassan összeállt a kép, gyűltek a weekend résztvevői, sorra gurultak be a szebbnél szebb autók. A Csattogó-völgy konyhája és büféje terjedelmes menüvel várta vendégeit, a hűs medence késő estig rendelkezésre állt. Csak az nem érezte jól magát, aki nem jött el.

A rendezvény második napja is a hőség jegyében telt, de ez semmit sem vett le a különböző autós programok élményéből. Szépségverseny, hangnyomás-próba, ügyességi feladatok várták az résztvevőket. Kézből repültek az alu hengerfejek, összezártak a sperrdiffik, füstöltek a gumik, vagy éppen árnyékban pihenve osztották meg egymással opeles élményeiket az emberek. Itt nem volt idegen senki. Itt jó ismerősök, klubtagok, márkatársak, családok, barátok adták tanúbizonyságát annak, hogy egy jól megszervezett rendezvény kortól, nemtől függetlenül mindenkinek minőségi kikapcsolódást és élményt nyújthat. Köszönjük a szervezést, örülök, hogy ott lehettem.

forumadmin
Forrás: Totalcar
2014.08.18. 
Gabi bácsi érdekes egy srác. Itt dolgozik, nem messze tőlünk, egész nap a monitorba mered, telefonál és intéz, de valójában még most sem tudom pontosan, mit is csinál. Valamit a reklámokkal és a pénzzel, tudja fene. Néhanapján összefutunk az udvari dohányzóban (amit nemes egyszerűséggel csak buszmegállóként emlegetünk, mert úgy néz ki), ilyenkor néha odasomfordál és elképesztő sztorikat mesél dobozos sörökre cserélt futóművekről, padláson talált gyári alkatrészekről és fillérekért dolgozó fényezőkről-lakatosokról.

Szinte hihetetlen, de még igaza is van, mert valahogy mindig van egy-egy Opel akármi nála, amit vett, cserélt, felújított és napi szinten használja. Neki ilyen fejlövése van, de az autói mindig egyben vannak, olyannyira, hogy már meg is írtuk az egyiket. Az Asconát aztán jól-rosszul eladva (inkább rosszul) hozzájutott élete álmához: egy B Mantához, amit megint valami elképesztő olcsón rakatott rendbe vidéken és egész jó minőségben.
Nem szereti, ha Opeles Gabinak hívjuk, ő ragaszkodik a Mantás Gabesz névhez, hát legyen. Mondjuk az azért ellene szól, hogy a klubos megmozdulásokra azért elmegy. Na nem mintha ez baj lenne, sőt, jó látni, hogy klubszinten pezseg az élet az országban. Nem halt még ki végkép az autózás. Ezt írja Gabi:

Panem et circenses - X. Hungarian Blitz Weekend Verőce
Szép dolog, hogy idén már tizedszer (!) szervezte meg a  Magyar Opel Tulajdonosok Egyesülete (MOTE) ezt a találkozót. A verőcei Csattogóvölgy kitűnő helyszínt biztosított a közel 300 autót felvonultató találkozónak. A kiváló szervezés, a jó helyszínválasztás és a társklubok együttesen biztosították a remek hangulatot. Jó volt beállni a sorba és mindennemű feszkó- és arcoskodás mentes hepeningen beszélgetni egyet a régi cimborákkal.
Röpültek a hengerfejek, füstöltek a gumik (óvatosba'!) és még egy IFA alvázra épített összkerekes Omega bigfoot is törte a bontásra ítélt vasakat.
A 40. évükhöz közeledő veterán autók jól megfértek a fiatalabb generációjú Opelek társaságában. Jó volt látni, hogy ez a közösség típustól függetlenül összetart és képes kulturáltan jól érezni magát. Ritka az ilyen.
Gabi

forumadmin
Forrás: TotalCar 
2012.05.19. 
Még Horvátországban is voltunk vele, és akkor sem volt semmi probléma - meséli lelkesen Boda Gyuláné, miközben kiszáll az autójából. Ahogy nézem az 1996 decemberében átadott Opel Astra 1,4 GL-t, el is hiszem, hogy az elmúlt tizenhat év, és az ez alatt megtett 147 ezer kilométer teljesen eseménytelen volt a bordó ötajtóssal. Na jó, egyszer füstölni kezdett a gyújtáskapcsoló, és egyszer feltörték.

Nincs ebben semmi különös, gondolhatják most. Pedig van, nagyon is van, állapítom meg amikor körülnézek a Hungaroringen ma zajló opeles rendezvényen, a Legendák találkozásán, ahol az Astra F-fel érkezőknek külön parkolót alakítottak ki. Éppen húsz éve indult a típus gyártása Szentgotthárdon, ezért szépségversenyt rendezett az Opel.
Sokan csak azért neveztek be, hogy feljöhessenek a közeli parkolóba, mondja valaki a hátam mögött. Teljesen igaza van. Akad itt néhány elhanyagolt roncs, öcsituningos, ecsettel átfestett, fillérekért vásárolt, vagyis életszerű példány. Kattintsanak a képekre, már nyílik is a galéria. Ha egy ilyen Opelt az utcán tartottak az elmúlt évtizedekben, mostanra biztosan körberohadt. Ha nem rohad, garázsos, vagy újrafényezték és kilakatolták már. Más verzió egyszerűen nincs.

Az előbb említett, Start kivitelű, vagyis teljesen fapados példány is végig garázsban éjszakázott, és ahogy sejtem, nem mehettek vele sokat télen sem, mert mindenhol szép a fényezése. Pedig most is téli gumi van rajta. Ezt nem teljesen értem. Csak magas sarkú cipő okozta karcok láthatók a vezetőoldali küszöbön, ezt viszont elnézzük. A váltószoknya eredeti, a kormányvédő már fosszilis, ezért nem hámoztuk le. Szépek a kárpitok és ez jó jel. Az autó serleget érdemel az Autó-motor, a Népszabadság, és a MOTE, vagyis a Magyar Opel Tulajdonosok Egyesülete, illetve a Totalcar szerkesztősége által delegált zsűritől.
 
Megyünk tovább, hiszen a következő sorban, éppen a kerítés mellett egy még inkább zavarba ejtő Astrát látunk. A 1993-as példány még a Startnál is kívánatosabb. Hátat is fordítunk a mellette álló Lotus Omegának. Ez az Astra ugyanis egy igazi 1,6 Si, vagyis a nem tizenhat szelepes, de 101 lóerős, SOHC motorral szerelt változat. A C16SE blokk igazi túlélő. Az egykori Astra kupa autóiban is ilyen motor volt, és legendák szólnak a megbízhatóságáról.

Istenem, de jó lenne egy ilyen fapados, de erős, és mindössze 34 ezer kilométert futott Si. Nem kell vele állandóan vagánykodni, ez az autó önmagában is bizonyíték arra, hogy pusztán az idő múlása nem végez ki egy Opelt. A tulajdonos, Farkas Attila természetesen a MOTE aktív tagja. Öt évig könyörgött a körzeti orvosának, hogy adja el a garázsában veszteglő tartalék autót, míg az végre belement az üzletbe. Így most több tízezer ember irigyelheti Attilát, amit meg is értek. Én vagyok az egyik.

Kicsit távolabb, ott ahonnan már nem látszanak az égbe emelkedő Lambo-ajtók, nem hallatszik a hátsó ülések helyére telepített nagy zene, és nem vakít a neonlila fényezés, váratlanul egy négytagú családba botlunk. Egy 178 ezret futott Caravannal érkeztek. Valamiért megkedveltem mostanában a kombik formáját. Az 1,4-es még éppen megfelel eredetiségi elvárásainknak, így hamar megtudjuk, hogy nyolc éve, a második gyerek születésekor érkezett a családba ez a szép zöld Opel. 
Azóta teszi a dolgát megbízhatóan, többet nem is várnak tőle, de cserébe mindig rendben tartják kívül-belül, ami, tudjuk, nem kis kihívás két virgonc gyerek mellett. A hátsó traktus ablakfóliái, az elsők tetején húzódó légterelők, mind a gyerekek kényelmét szolgálják. A család ezért is díjat érdemelne.
 
Mielőtt a zsűri döntést hozna, mindenképpen meg kell néznünk még egy autót. Ez egyáltalán nem eredeti, de éppen ez volt az építő-tulajdonos, Tillinger György műszerész célja. Kétajtós Astra szedánt szeretett volna, de olyat nem gyártottak. Így épített magának egyet.

Percekig tanakodunk, hogy az állítólag lézerpointerrel méricskélt csíkozású, piknikpokrócot imitáló motortér-fényezéssel mit üzen a művész a bámészkodónak. Talán valami olyasmit, hogy az autó orrába betuszkolt 2,5 V6 blokk úgy dorombol, mint a fedelére festett macska. De ebben sem mi, sem György nem biztos. A Vauxhall emblémát viselő kuriózum elég jól sikerült, állítólag nem is fogyaszt sokat a V6-os Astra, szóval remek utazóautó. Ha erősebbet akart volna, akkor valószínűleg egy klubtársát követi és ő is egy GSI 16V-t turbósítása mellett dönt. Akkor ő is 300 lóerő fölött járna. Így viszont különlegesebb a végeredmény. A kilincs egy régi bogáré, a tükör pedig egy öreg Mercedesről származik. Ez tetszett a tulajdonosnak. Van valami gond? Nincs. Neki különdíjat adtunk.

Az eredeti állapotú Astra F-ek közül az orvostól kikönyörgött SI-t találtuk a legszebbnek. A második helyen a Boda Józsefné és férje által dédelgetett Astra Start végzett, míg a derék harmadik a családi szolgálatban álló zöld Astra Caravan. Nekik nem csak serleget és ajándékcsomagot adott az Opel, de vezethettek egy kört a Hungaroringen. Remélem, ez megfelelő muníció lesz ahhoz, hogy továbbra se hanyagolják el szeretett tömegautójukat.

A Lotus Omega mellett is eltöltöttünk néhány percet. Önök hogyan vigyáznának egy olyan Opelre, amely huszonegy éves, összesen 950 példányt készítettek belőle, teljesítménye 377 lőerő, forgatónyomatéka 577 newtonméter és 280-nál az elektronika fogja meg? Nekem nincs ötletem, viszont remélem, hogy a tulajdonosnak, Angyal Attilának van. Elmentettem a számát. Azt hiszem fel kéne hívnom a jövő héten, hogy mikor ér rá egy tesztre. Nem? 

forumadmin
Belül nagyon tágas és különlegesen variálható, kívül vagány és kompakt, mutatós kétszínű fényezéssel és laza SUV-megjelenéssel – nem csoda, hogy Európa-szerte máris több mint ötvenezer vevőt győzött meg az új Opel Crossland X. Március óta rendelhető meg, és az első példányok néhány hete futottak be a márkakereskedőkhöz.
„Nagyon örülünk az élénk érdeklődésnek az új Opel Crossland X iránt. Igazán jól néz ki, rendkívül praktikus, és kompakt külső méretek között kínál nagyvonalú utasteret“, jelentette ki az Opel értékesítési vezetője, Peter Küspert. „A csúcsszintű innovációk és kivitelek megrendelési számai azt mutatják, hogy az emberek értékelik filozófiánkat, miszerint széles vevőkörnek teszünk elérhetővé jövőbemutató technikát.“

Nemcsak az ügyfelek lelkesednek, a média is ünnepli a sokoldalú autót. Stílusával éppúgy meggyőzte a Crossland X az újságírókat, mint gyakorlatiasságával és tágas férőhelyével. Az új típus eddig öt ország hat összehasonlító tesztjében szerezte meg az első helyet. Németországban az Auto Bild (augusztus 11.), az auto motor und sport(augusztus 17.) és az Auto Zeitung (augusztus 22.) értékelése szerint húzott el a vetélytársaktól, Hollandiában az Auto Week (augusztus 9.) hozta ki győztesnek, Olaszországban az Automoto (augusztus 7.), Lengyelországban pedig az Auto Swiat.
Tolatókamera és parkolóasszisztens könnyíti meg a manőverezést
A Crossland X vevőinek kereken fele rendelte meg a tolatókamerát vagy a panoráma-tolatókamerát, amely 180 fokra növeli a hátsó látószöget. Ahogy érthető is egy vérbeli városi autó esetében, a vásárlók negyven százaléka ikszelte be a Parkpilot rendszert, első és hátsó parkolóradarral. Csaknem minden negyedik választotta a legújabb generációjú automatikus parkolóasszisztenst, amely felismeri az alkalmas üres helyet, és önállóan be-, majd kikormányozza a járművet. A vezetőre mindkét esetben csak a pedálok és a sebességváltó kezelése marad.

Közkedvelt a LED-fényszóró és az AGR-ülés
Az új Crossland X megrendelési adatai jól érzékeltetik az Opel csúcstechnikájú világításának és üléseinek elismertségét is. Az autók közel ötödébe építik be az innovatív teljesen LED-es fényszórót, amely sötétben a lehető legjobb látást garantálja. A Gesunder Rücken e.V. (AGR – Egészséges Hát Munkacsoport­) bizonyítványával ellátott és többszörösen kitüntetett ergonomikus vezető- és utasülést e kategóriában egyedül a Crossland X kínál.
A Crossland X ötvenezer vásárlója közül legtöbben a nívós INNOVATION felszereltség mellett döntöttek, és szinte valamennyi autó kétszínű fényezéssel vonja magára a tekintetet: a tetőhöz külön szín választható, attraktív kontrasztot képezve a karosszéria többi részével.

 

forumadmin
Balatonfüreden, a Hungária Yacht Club különleges sajtóeseménynek adott otthont. A kétszeres Kékszalag győztes és Kékszalag rekorder Fifty-Fifty katamarán Opel színekben mutatkozott be, a sárga hajótesten és a vitorlákon is az Opel logo és az Insignia szerepel jelezve egy új együttműködés kezdetét.
Szó szerint “zászlóshajó” lett az Opel Insigniából Együtt Magyarország vezető autómárkája és a Kékszalag rekorder Fifty-Fifty Közös értékek: élvonalbeli technológia, magyar tudás és kiváló csapatmunka
Az Opel hivatalosan egy hét múlva mutatja be a nagyközönségnek új zászlóshajóját, az új Insigniát, amely innovatív és élvonalbeli technológiák sorát vonultatja fel, és amelynek több változatát is magyar szív, azaz szentgotthárdi motor hajtja. Az új csúcsmodell megjelenéséhez kapcsolódik az az együttműködés, amely Magyarország vezető autómárkája, az Opel és a Balaton Kékszalag győztes és rekorder vitorlás egysége a Fifty-Fifty között jött létre. A különleges kétárbócos katamarán vitorláiról az ismert Opel embléma és az új Insignia képe köszön vissza, a sárga hajtótesten pedig az Insignia felirat teszi teljesen egyértelművé, hogy ezentúl többes jelentésű lett az „Opel zászlóshajója” megfogalmazás.
Koncz Gábor, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója a hajó bemutatásakor a következőket mondta: „Nagy öröm számunkra, hogy a Fifty-Fifty katamarán csapatával egymásra találtunk és együttműködésünk látványos eredményeként a Balaton zászlóshajójára felkerült az Opel zászlóshajója, az új Insignia.
Egy ilyen együttműködés alapját azok a kapcsolódási pontok jelentik, amelyek közül érdemes néhányat kiemelni: az Opel Insigniában és a Fifty-Fifty-ben közös, hogy mindkettőben testet öltenek a legkorszerűbb műszaki megoldások és mindkettőre jellemző a folyamatos innováció. Közösek bizonyos értelemben a hazai vonatkozások is: a Fifty-Fifty egy teljesen hazai fejlesztésű katamarán, az Opelek jelentős részében – és az alól az Insignia sem kivétel – magyar szív dobog, azaz hazai gyártású szentgotthárdi motor. Van azonban még egy összekötő kapocs, ami talán az előzőeknél is fontosabb – és ez a csapatszellem. Nem igényel magyarázatot, hogy a Fifty-Fifty legénysége egy igazi összeszokott csapat, amelyben mindenki ismeri a másik minden mozdulatát, amelyben mindenki egy közös cél – a győzelem – érdekében dolgozik. Más műfajban, de az Opel Magyarország munkatársai is egy csapatot alkotnak és a cél nálunk is ugyanaz: a legjobbnak lenni!”
Józsa Márton, a Fifty-Fifty kormányosa elmondta, az Opelben egy olyan partnerre találtak, akivel tovább léphettek a fejlődés útján. „Mindig újabb és újabb fejlesztéseken gondolkodunk, és igyekszünk a legtöbb újítást hazai közreműködéssel megvalósítani. Fejlesztéseinket, akár csak az Opel autóit, magyar szív hajtja. Az Opellel elindult hosszú távú együttműködés számunkra lehetővé tette, hogy az idei Kékszalagra készülve, kulcsfontosságú fejlesztéseket hajtsunk végre a katamaránon. A Fifty-Fifty építőjének műhelyében új sverteket (szerk.:stabilitást és kiemelkedést biztosító uszonyokat) és kormányt kapott a hajó, egy hazai vitorlavarró céggel közösen pedig vitorlákat fejlesztettünk. A Kékszalagig most egy intenzív felkészülési fázis veszi kezdetét, a csapat igyekszik minél többet vízen lenni és a versenyen kihozni majd a maximumot a megújult hajóból, hisz a cél nem kevesebb, mint újra a legjobbnak lenni, a dobogó tetején állni a Kékszalagon!” – foglalta össze a terveket a kormányos.
A Fifty-Fifty neve nem ismeretlen azok előtt, akik egy kicsit is követik a magyar vitorlássportot. A magyar fejlesztésű hajó megvalósítása Paulovits Dénes és Józsa Márton nevéhez kötődik – utóbbi vízreszállása óta kormányosa is az innovatív Pauger 50-es katamaránnak.

A Fifty-Fifty nevét méretéről kapta: 50 láb, azaz több mint 15 méter hosszú, ezzel a legnagyobb versenyhajó jelenleg a Balatonon. Az impozáns hosszhoz két 19 méter magas árboc és összesen akár 364 négyzetméter vitorlafelület is tartozik – ilyen paraméterekkel pedig hihetetlen sebességre képes a hajó, akár a szélsebesség háromszorosával is képes száguldani a vízen! Nem csoda, hogy mindkét Kékszalag győzelme során rekordot döntött: először a Nemere II 10 óra 40 perces rekordját 2012-ben, majd saját rekordját döntötte meg 2014-ben 7 óra 23 perc 15 másodperces idővel, beállítva ezzel a jelenlegi időrekordot. A Fifty-Fifty lendülete azóta is töretlen: idén is az abszolút első hely a cél, ebben pedig egy új partner, az Opel Magyarország és számos innováció is segíti őket.

forumadmin
Brüsszel, 2017. július 6., csütörtök (MTI) - Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a francia PSA Peugeot-Citroen francia autóipari konszern felvásárolja az Opelt; az ügylet nem ütközik az uniós jogba - közölte az uniós bizottság sajtószolgálata csütörtökön.
 Az Európai Bizottság a felvásárlás európai és nemzeti autópiacra gyakorolt hatására fókuszáló vizsgálatát követően megállapította: az a tény, hogy mindkét autógyár személygépkocsik és könnyű haszongépjárművek gyártásában, valamint nagy- és kiskereskedelmében tevékenykedik, nem vet fel versenyjogi aggályokat.
A vizsgálat azt is megállapította, hogy a gépjárművek gyártásával és értékesítésével kapcsolatban a két vállalat együttes részesedése viszonylag kicsi az érintett piacokon. A vállalatok mindössze az észt és a portugál piacokon értek el 40 százalékot meghaladó piaci részesedést. A bizottság kimutatta, hogy az összeolvadással létrejövő vállalkozás továbbra is erős versenyben marad olyan gyártókkal, mint a Renault, a Volkswagen, a Daimler, a Ford, a Fiat és más ázsiai versenytársakkal.
 A nagy- és kiskereskedelmi piacokat illetően a bizottság kizárta annak lehetőségét, hogy a felvásárlás káros hatással lehet a PSA konszern és az Opel által használt forgalmazási csatornákra, valamint a független forgalmazókra, importőrökre és kiskereskedőkre.
 A PSA 2,2 milliárd euróért vásárolja meg a General Motorstól az Opelt és annak brit ikertestvérét, a Vauxhallt. A franciák terveiről annyit lehet tudni, hogy költséghatékonyabbá kívánják tenni az Opel működését. Az Opel/Vauxhall 38 ezer alkalmazottat foglalkoztat hét európai országban, ennek felét Németországban. 
Tekintettel arra, hogy a PSA saját fejlesztési központjaiban 13 ezer alkalmazottat foglalkoztat, az Opelnél valószínűleg létszámcsökkentésre kell számítani. Az Opel németországi alkalmazottainak munkahelyét kollektív szerződés garantálja 2018 végéig.
Az adásvételi ütemterv szerint az Opel az év második felében kerülhet a PSA konszern tulajdonába és ennek legkorábbi dátuma július 31. lehet.
forrás: MTI 

forumadmin
Élesebb, precízebb, hatékonyabb: az új Opel Insignia GSi azok sportlimuzinja, akik igazán meg tudják becsülni a különleges vezetési élményt! Különösen dinamikus futómű-hangolásával és új Michelin-sportgumijával remekül fogja az utat. Torque Vectoring összkerékhajtása egyedülálló a szegmensben – ennek köszönhetően veszi be élénken a kanyarokat az új Opel Insignia GSi, nyújt maximális oldalvezető erőt és stabilitást, kiváló tapadással. Még aktívabbá teszi a vezetési élményt, hogy nyolcfokozatú automatája kormánykerék-billentyűkkel is kapcsolható – mint egy versenyautóban. Az Insignia új generációjára amúgy is jellemző a könnyű építési mód, az alacsony súlypont és a kétliteres turbómotor ereje. Ezekből adódik a nagyszerű kiegyensúlyozottság és a kedvező teljesítménysúly. Ennyi belső érték különleges küllemet érdemel: a GSi nagy, krómozott légbeömlője és a leszorító erőt fokozó karakteres spoilere félreérthetetlen nyelven beszél. Az Opelnél külön a GSi-hez fejlesztett bőrkárpitozású kagylóülés, a sportkormány és az alumínium pedálsor szintén megdobogtatja a hozzáértő szívét.
Penge: sportos front- és fardesign, markáns 20 colos kerekek Precíz: FlexRide-futómű és Brembo-fék, speciális Nürburgring-hangolással Hatékony: könnyű szerkezet, turbótechnika és kis súrlódású nyolcfokozatú automata Tapad: Torque Vectoring összkerékhajtás, nagy teljesítményű Michelin-sportgumik Támaszt: új, AGR-minősítésű, erős oldaltartású és komfortos kagylóülés Gyors: a GSi felülmúlja a Nürburgringen a típuselőd erősebb OPC-változatát Exkluzív: világpremier a Frankfurti Autószalonon, szeptember közepén Az Opel-finomhangolás mindeddig elképzelhetetlenül hatékonnyá tette az Insigniát. Összességében az új GSi sokkal dinamikusabb a már eleve élénk Insignia Grand Sportnál – a modern sportosság fölényesen jó útfogásával és precíz viselkedésével jelöl ki új színvonalat. Képességeit nagyra értékelhetik a sportos középkategóriájú limuzinok kedvelői. Ezt támasztja alá a stopperóra is: „Az új Insignia GSi jóval gyorsabban tesz meg egy kört a Nürburgring-Nordschleifén, mint az előző generáció erősebb OPC-változata“, jelentette ki a tesztfutamok után Volker Strycek, az Opel Performance Cars vezetője és autósport-igazgatója. Az okok egyike, hogy a GSi 160 kilogrammal könnyebb az összehasonlítható Insignia 2.8 V6 Turbo OPC-nél.
„A kis súly – különösen az első tengelyen –, az alacsony súlypont, a játszi könnyedségű vezethetőség, a széles tartományban kihasználható turbóerő és a kiváló útfogás teszi ennyire gyorssá és hatékonnyá a GSi-t. Tapadása az aszfalthoz nemcsak a versenypályán előny, hanem közúton is“, biztosít a túraatuó-versenyző Strycek.

Tesztelés a „Zöld pokolban“, a világ legnehezebb versenypályáján
Az Opel Insignia GSi a Nürburgring legendás északi körén – Jackie Stewart F1-es világbajnok nevezte el anno „Zöld pokolnak” – kapott teljesen új futóművet. Az Opel külön tesztközpontot tart fenn ott, sportmodelljeinek hangolására. Rövidebb rugók ültették le 10 milliméterrel a karosszériát, és speciális sport-lengéscsillapítók csökkentik minimumra a mozgását egy-egy gyors körön. Ehhez illően állították be a harapós, négydugattyús Brembo fékeket (tárcsaátmérő 345 milliméter) és az alapból is direkt kormányművet. Az Insignia GSi-ben széria az elektromechanikus FlexRide-futómű, amely a másodperc töredéke alatt adaptálja a csillapítást és a kormányzást, a gázpedál jelleggörbéjét és a széria nyolcfokozatú automata kapcsolási pontjait. A vezető Standard, Tour és Sport mód közül választhat, és ennek megfelelő lesz a kormányzás, illetve a gázvétel. A GSi kapott egy exkluzív verseny-üzemmódot is, ez az ESP-gombbal aktiválható. Ha kétszer egymás után megnyomják, kikapcsolódik a kipörgésgátló, és nagyobb szögű farolást enged meg az avatott kezű pilótának az ESP – például a Nordschleifén.
A sportfutómű és a 20 colos, tapadós Michelin Pilot Sport 4 S gumik együttese remek útfogást eredményez. Hozzájárul ehhez a széria Torque Vectoring összkerékhajtás. A szegmensben egyedülálló, csúcstechnikájú rendszerben hátul két tengelykapcsoló helyettesíti a hagyományos differenciált, a menethelyzetnek megfelelően egyedileg hajtva a kerekeket. Kellemetlen alulkormányzottságot, tehát amikor a külső ív felé csúsznak az első kerekek, nem ismer az Insignia GSi, ehelyett tiszta íveket rajzol a kanyarokba. A sportlimuzint fölényes képességű kétliteres, benzines turbómotor hajtja, már egészen alacsony fordulatszámon is nagy erővel. A 2.0 Turbo teljesítménye 191 kW/260 LE, maximális nyomatéka 400 newtonméter (NEFZ-fogyasztás városban 11,2 l/100 km, országúton 7,1 l/100 km, kombináltan 8,6 l/100 km, 197 g/km). A négyhengereshez teljesen új nyolcfokozatú automatikus váltómű csatlakozik. A kormánykerék billentyűiről a volán elengedése nélkül is kapcsolható. Automatikus módban Standard és Sport helyzet választható. Hamarosan kapható lesz a GSi egy erős dízelmotorral is.
Sportos attribútumok: az új Opel Performance-sportüléstől a hátsó spoilerig
Az új Opel Insignia GSi-hez jól illenek design-elemei, csúcstechnikája és tartozékai. A lista élén áll az Opel saját fejlesztésű új kagylóülése, amelynek nagyon jó az oldaltámasztása, de a hosszú távú komfortja is. Kiváló ergonómiájáról az AGR (Aktion Gesunder Rücken e.V. – Egészséges Hát Munkacsoport) tanúskodik. Akárcsak az Insignia Grand Sporté, ez is szellőztetett, fűtött és masszírozó, oldalpárnái állíthatók.  A GSi-ben a magasra felhúzott támlába integrálták a fejtámlát. Példaszerű az Opel Performance-sportülésében a biztonsági öv felfekvése vállmagasságban – egyéb kagylóüléseken korántsem magától értetődő ez. Kétféle bőrkombináció közül lehet választani, mindegyiket GSi-logó díszíti. Ez a felirat látható hátul is, ahol spoiler kelt leszorító erőt. A hátsó kötény diffúzort imitál, benne két krómozott kipufogóvéggel. Elöl is krómozott a kerekek előtti légbeömlők szegélye. Az utastérben alul lapított kormánykerék, alumínium-pedálsor és fekete tetőkárpit teremt megfelelő hangulatot – a legjobb sportlimuzinok stílusában.

33 éves hagyomány: az Opel GSi-modelljei
Az Insignia GSi sportos Opelek hosszú sorát folytatja. Először, 1984-ben a Manta GSi és a Kadett GSi (115 LE, 1800 cm3) keltett feltűnést, majd négy év múlva a két felülfekvő vezértengelyes, négyszelepes Kadett 2.0i GSi 16V 150 lóereje. Ez a motor jelent meg utódjában az első Astrában is. Alternatívája 1993-tól az Astra GSi lett (1800 cm3, 125 LE). A Corsa különböző generációiból is voltak GSi-modellek: a mára már klasszikussá lett 100 lóerős Corsa A (1988), vagy a Corsa D 2012 augusztusában – egyelőre!
Az új Insignia GSi világpremierje a Frankfurti Atuószalonon (2017 szeptember 14-24.) lesz, az autó október közepétől rendelhető.
 
Az Insignia GSi :


  • Ki van Online?   0 Felhasználó, 0 Névtelen, 12 Vendég (Teljes lista)

    • Jelenleg nincs regisztrált felhasználó az oldalon ONLINE


×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.