Jump to content

Cikkek

Cikkek kezelése

Kölyök
Az autó egy 1993-as 1.7 szívódízel motorral szerelt caravan F Astra. Alapjában véve amennyire jelentéktelen autó a hétköznapi életben, annyira fontossá és az életem részévé vált.
1993-tól 2002-ig egy telekomos céges autó volt. A forgalomba alapból teherautóként volt bejegyeztetve.
Na de ugorjunk vissza Magyarországra, a Király családhoz Debrecenbe. 2002 januárja van. Én ekkor voltam 12 éves, nővérem 14. Ekkor volt a családnak egy 21 éves Volkswagen 1-es golfja. Természetesen szívódízel 1.6-os motorral. A gyerekek nőnek, az autó egyre kisebb…. kellene valami nagyobb, viszonylag olcsó, jó alkatrész ellátottsággal rendelkező kis fogyasztású autó. Gondolták ezt faterék. Jött az ötlet fater egy ismerősétől, kombi F astra szívódízellel. Minden igénynek megfelel a család részéről, és ki is lett adva a „meló” az ismerősnek, hogy minél hamarabb hozzon Németből egy általa jónak vélt autót. Így is lett… kiment az ismerős, pár nap múlva jött a telefon: van egy fekete caravan opel, sok extrával, igaz isuzu dízel, de azok is jók…Az autó rendben van, jöhet-e…? Természetesen igen! Bele is élte mindenki magát. Fater abba, hogy turbós, muter abba, hogy metálfekete, mi gyerekek meg abba hogy van benne villanyablak.
Pár nap elteltével amikor már szinte az autót vártuk, jött egy újabb telefon…a feketét elvitték, de van egy fapados 1.7 szívódízel fehér caravan..olcsóbban. Természetesen ez is rendben van. Akkor jöhet az autó…ez a feketével ellentétben jött is.

Na itt kezdődik meg az autó kapcsolata a családdal. Az autóban volt 157ezer kilométer amikor begurult az országba. Megvolt a próbaút, körbe lett nézve, mindenkinek nagyon tetszett a jövevény. Bár eleinte furcsa volt, hogy nincs benne hátsó ülés…csak egy rács. Ugyebár kiderült, hogy a kocsi a telekom céges autójaként volt teherautóként vizsgáztatva. Nincs is ezzel semmi gond, aki hozta szerzett bele azonos mintázatú szövet üléseket.
2002 tavasz
Ekkor már rajta volt az E betűs rendszám. Az ismerős aki hozta a kocsit húzta halasztotta a papírozást…végül kiderült miért…Az autóval gáz van. Az alvázszámmal nem stimmelnek a dolgok. Ami „egyenszám” szokott lenni ezeknél az opeleknél hát ennél nem az volt. Ekkor volt némi para a dolgokban, mert mi van ha az autó lopott…? Se pénz, se kocsi? Darázsfészekbe nyúlás? Aztán telefonálgatás, hivatalba járkálás, és a többi és a többi.
A hatóságok felvették a kapcsolatot a németekkel, illetve a gyárral ahonnan kijött az autó, majd megjött a határozat. Az autó papírozható, ugyanis nem lopott, nincs átütve az alvázszám, egész egyszerűen csak egyedi gyártmány volt a telekom részére a gyártól, amit külön számmal jelöltek.

2002. december 13. Péntek. Megkapta a rendszámot, mindenki örült, minden sinen van.
Remek kis családi autóként tette a szolgálatot. Fater melóba járt vele, olykor cefrét vitt vele, olykor utánfutót húzott vele, vagy elmentünk vele kirándulni. Mindez így ment 2010 szeptemberig…Amikor árnyaltabbra fordultak a dolgok…Hengerfejes a gép. Értéke már nem nagyon van…. csináltassuk meg vagy bontó? Ekkor mutatott a kilóméteróra 388ezret.
Hengerfejes…Rozsdás…belseje lelakott…futóműve már borzalmas.
Mi legyen? A komplett generál kb. 300-400ezer között lenne, és akkor a többiről még nem is beszéltünk. 2010-ben már 2 éve volt jogsim, és 2 éve hajtottam én is a jóöreg opelt. Szó mi szó, hozzám nőtt…. Aztán fater kimondta azt amit ki kellett mondani…. rendbe szedjük.
Be is került egy műhelybe. Elkezdték a generálozást. Az utolsó kopott csavarig minden ki lett cserélve, és minden fel lett újítva. Új dugók, fúrás, adagoló felújítás, esztergályos munkák, minden. Láttam, hogy az összeg nem lesz kicsi, így amit diákmunkával kerestem pénzt, beleadtam a generálba, ugyanis tudtam, hogy ezt a kocsit én akarom. Kb. másfél hónap alatt elkészült a motor. Hibátlan volt. Szépen ketyegett, nem füstölt, nem csattogott. Ekkorra már én is nagyon beleástam magam az opeles témákba. Kezdtem minden apró porcikáját megismerni, szerelni, javítgatni.

A kasztni már erősen beteg volt…. Szokásos helyeken + alja. Mit tudunk tenni? Irány a lakatos + fényező műhely. 2-3 hét alatt rendbe is vágták a dolgokat. Fater ekkor már keresgélte az utódot, ugyanis megbeszéltük, hogy az útjuk különválik. Ő vett magának egy mitsubishit, és az enyém maradt a caravan astra.
2011-ben megvettem rá az első „tuning” elemet, az alufelnit. Igaz hogy gyári Opel volt, és 13 collos de akkoris…alufelni kerül az opelre. Tavasszal felkerültek az új papucsok, és az Opeles cimborák unszolására lecseréltem róla a narancssárga indexeket. A futóművet teljesen felújították, végre biztonságosan lehetett vele autózni. Azt hiszem ez volt az a pont amikor nagyon elkezdett a gyógyszer elgurulni…. Lett egy elképzelés, illetve voltak olyan szavak amik teljesen hatalmukba kerítettek, mint például irmscher, rieger, GSi, és hasonlók. Ebben az évben sikerült szerezni rá egy kis szárnyat, és kőkeményen divatos angel lámpákat, illetve egy paragi sportdobot. Az autó pofás, rendben is van…de nem az igazi. A felni kicsi, a futómű magas…billegős…a tekintet az angeltől bamba.

2012-es év eléggé eredményes volt. Kapott egy morcosított rácsot, és egy 15-ös felni szettet. (köszönet érte SPZolinak) Miután meglett ez a felni szett, kb úgy éreztem, hogy egy terepjárót kaptam…borzasztó magas lett az egész. Akkor ültessük.

2013
Az öreg vas kapott egy 60/55-ös vmaxx ültetőszettet. Egész pofás volt, ahogy rácsüccsent a kis ütött kopott téli garnitúrára. Alig vártam, hogy tavasz legyen és menjen vissza a 15ös alu. Ez is eljött. Tetszett az összkép…
2013-ban kapott még egy GSi motorháztetőt. Összesen ennyi változás érte az autót. (Ha nem számoljuk a légzsákosítást, központizár szettet riasztóval, tetőkárpit felújítást, és teljes belső cserét, A szürke szövet helyett kapott egy fekete plüss belsőt). 2013-ban érte utoljára hó az autót. Ugyanis barátnőmmel (mára már feleségemmel) vettünk egy seat cordobát. Az lett az én kis mindennapos melóba járós kocsim. A caravant csak találkozók erejéig, és egy-egy kellemes napos autózás erejéig vettem elő. Azóta bevett szokás hogy novembertől márciusig áll a garázsban letakarva, és várja a jó időt.

2014
Életem egyik legemlékezetesebb találkozója. A legendák találkozása. Mindamellett, hogy sikerült egy 3. helyet összekaparni a Facebook szépségversenyen rengeteg jó fej emberrel találkoztam, akik hozzám hasonlóan megszállottak.
2015-ben meguntam a kockatükröket, és kapott egy faceliftes tükörszettet. Valamint egyik legnagyobb fogást sikerült összehozni, (ezúton is köszönet „Novinak”, és „Brekinek”) kapott egy szürke hátsó lámpa szettet.
2016
Betegség….táppénz…unalom…keresgetés a hirdetős oldalakon…agyalás…messengeren duma F. Dáviddal…a GSi optikáról. Szép is, jó is, drága is…Aztán jön az üzenet Dávid cimborától
 „van egy srác aki épp hirdet egyet cakkpakk mindenestől 40ezerért. (koptató, vonószemtakaró, vas, ép fülek). „
Csábító a dolog…de nem szabad…asszony van, kisgyermek van, nincs ilyenre felesleges 40ezer….Aztán poénból rákérdeztem az asszonytól, hogy nem bánná-e…? A válasz pedig nem várt volt. Vegyem meg ha annyira akarom, és olyan jó árban van. Azonnal hívtam az eladót, hogy kell a cucc…A lökhárító Csongrádban volt. Debrecentől 200 kilóméterre…Másnap délre lebeszéltem a sráccal a találkozót. Be a seatba, motor indít, csongrádig nincs megállás. Hazahoztam a lökit, mérhetetlenül boldog voltam. Jött a tavasz, jött a színrefújás ideje.

Fater már nem ismert rá az egykori kis autójára…de azért látom rajta, hogy tetszik neki a dolog.
Lassan rájöttem, hogy ez az angel és morcosítás nem is olyan jó…jobb lenne kicsit gyáriasítani, ezért visszaraktam a gyári lámpákat, (kicsit megszínezve) és a gyári rácsot.

Jövő évben 1 dolog fog BIZTOSAN változni rajta, a maszk. Kap egy gyári GSi maszkot az autó.
Összegezve ezt az egészet. Rengeteg élmény van ezzel az öreg kis Caravan Astrával. Ez volt a „csajozós kocsim” régen, és ő vitt az oltárhoz minket a feleségemmel. Rengeteg barátot szereztem az opelesség miatt (köszönet ezért a MOTE-nak is).
Rajta tanultam meg vezetni, szerelgetni.
Amikor valaki hozzámvágja, hogy ez csak egy tárgy…annak mindig azt mondom, hogy „a te kocsid neked lehet, hogy egy tárgy, de nekem az enyém egy barát.”  


Kölyök
Elcsépelt kérdéssel kezdünk, miért pont az OPEL?
Nem konkrétan Opelt szerettem volna, nem ez volt az első szempont. Olyan autót kerestem, ami tetszik és viszonylag megbízható. Friss jogosítvánnyal rendelkeztem, nem volt vezetési tapasztalatom, ezért minél gyengébb autót kerestem.
 
 
Mutasd be nekünk az Astrádat kérlek.

2007-ben vettem meg az autómat, amit azóta is nagyon szeretek. A fenti kép szerepelt a hirdetésben, mikor rátaláltam. Akkor még 1.7 D motorral rendelkezett, gyári fényezéssel. Pár év után, sajnos elkezdett rohadni, a színe is kifakult, így eldöntöttem, hogy megcsináltatom.  
          
2011-ben kilakatoltattam, kicseréltettem mindent, amit kellett. 60/40-es Fk rugókat és Kayaba Ultra Sr lengéscsillapítókat, 50-es kipufogó Paragi dízeldobot kapott, a motorháztető le lett morcosítva és kapott egy új fényezést. Mazdának a gyári gyöngyház piros színét.

 
A kilincseket és a motorháztető teleszkópokat is színre fújattam.
2013-ban a kapott egy 1.7TD motort, aminek teljes elektromos kábelezése átkerül a donor autóból és 4 db Hijoin felnit. Azóta sajnos nem csináltam rajta, szinte semmit, de van még pár apróság, amit szeretnék megcsinálni rajta.
2011-ben a barátom (Norbi) óriási titkolózások közepette, Születésnapom alkalmából meglepett egy számomra nagyon fontos tankajtó AIRBRUSH-al, amin a kiskutyám profilképe szerepel. Ha az autóm már nem is lesz meg, a tankajtó örökre velem marad.

Mit javítottál meg az autódon eddig saját kézzel?
Szinte mindent szereltem már rajta. Mivel a jó fűtés fontos számomra, így természetesen tél előtt azzal mindig gond van. Majd minden télen szerelni kell. Lassan már csukott szemmel szedem ki a fűtőmotort. Fényezés előtt Norbi és én szedtem szét kívül belül. Mikor készlett sok mindent egyedül szereltem vissza (igaz bele tellett vagy egy hétbe is Az kilincset sikerült is egyedileg beszerelnem, de így lett egyedi, ezért nem fordítottam meg. Motorcserénél végig jelen voltam, hogy kimagasló  technikai tudásommal segítsem a fiúk munkáját.
Az első futóművet én vertem szét, amit nagyon élveztem és persze utána raktam is össze az új alkatrészekkel.

Itt épp a tanknál próbáltam, egy csatit széthúzni.
Szereted magad bütykölni az autód?
Igen! Szeretem, azt az érzést, mikor saját kezűleg javítok meg valamit. Szívesebben bütykölök, mint a körmömet festegetem. Eleve szeretek bütykölni, legyen az autóval vagy otthoni dolgokkal kapcsolatos. Viszonylag kitartó vagyok, ha nem tudom rögtön megcsinálni, addig fogok neki újra és újra míg nem lesz jó. Még akkor is, ha közben 3X kaptam idegösszeomlást. Minden szerelés után megfogadom, hogy soha többet nem állok neki, de ez a fogadalom nem tart túl sokáig Igaz mostanában nem csináltam semmit az autómon, de tavasszal szeretnék rajta 1-2 hibát helyre hozni. Sajnos nem garázsban állok, így a hátsó lökhárítómat leparkolták az elejét pedig nekem sikerült meghúzni
Hány Blitz Weekend-en voltál?
Eddig 5 Blitzen vettem részt. Biztos vagyok benne, hogy ez a szám még nőni fog.
Kedveled az Opeles találkozókat?
Természetesen kedvelem. Mindig jó a hangulat, szeretem a programokat, hogy ismerősökkel lehet találkozni.
Kutyusok vagy macskák?
Egyértelműen kutyás!!!  Nekem is van 2 csodaszép kutyusom. Egyszerűen IMÁDOM őket. Rengetek szeretetet és örömet adnak minden nap.

Mi lenne a 3 kívánságod az autóddal kapcsolatban?
Bőr belső, ülésfűtés, klíma.
Milyen autót birtokolnál szívesen?
örök kedvencem Audi A3, csak is 3 ajtósban. Én csak úgy hívom "popeszos" .
Miért adnád oda a Opeled örömmel?
Előbb említett A3 régi vágyam, de mostanában nagyon tetszik a KIA PRO CEED GT. Az olyan típusú autókat kedvelem, aminek letisztult formája, morcos eleje, szép széles "popesza " és egyszerű kocka lámpája van. (Elvégre a férfiak is kompenzálnak, dolgokat a nagy autóval :D)

 

forumadmin
Hány éves korodban voltál először gyorsulási versenyen?
Ha jól emlékszem Robi barátom fertőzött meg 2000 környékén, akkor 22 éves voltam. Igaz még csak 201m-es verseny volt a Hungaroringen, de hatványozottan többen fordultak meg akkoriban egy ilyen rendezvényen mint mostanában. 
 

 
Mióta versenyzel? 
Hát ez jó kérdés. Rengeteg autóm volt. Talán 2006-2007 körül kezdtem versenyre járni addig péntekenként szórakoztattuk magunkat. Valójában nem toltam végig sosem egy szezont, mindig összevissza jártunk teszt jelleggel. Inkább utcára csináltam a kocsijaim, mert fontos szempont volt, hogy ne csak max 4km t tudjam használni, egy nap, egyenesen.. Bármily fura ez, de nem vagyok az a nagy Drag fan. Talán az első Kadett Turbó hozott drag-n jó eredményt 2011-ben 11sec -s idővel. Akkor is teszt kategóriába indultam. Egyedül idén mentem végig egy versenysorozatot . Profi 4-es kategóriában országos bajnoki cím lett, de szerintem jövőre inkább pálya napozni fogok járni  

 


Hogy tolerálja mindezt a család?
Különösen szerencsés vagyok ebből a szempontból. Sosem szóltak bele az autós dolgaimba, ha mégis, akkor inkább mellettem voltak mindenben.
Milyen egy turbós, benzines versenyautó? Milyen vezetni? 
Egy turbós autó azért teljesen más világ... volt komoly szívóm is, több is. Aki egyszer belekóstol ebbe, az nem lát többet perspektívát egy szívó autóban ....természetesen ez a saját véleményem. Vezetni egy ilyen könnyű, ráadásul első kerekes autót igen nehéz szerintem. Nagyon hirtelen történnek dolgok  alapvetően útra vinni nehéz egy ilyen autó teljesítményét.
Azt gondolom, kizárólag a győzelemért indulsz. Hiszen a te eredményeiddel és ezzel technikával nem is lehet más elvárás. Mit gondolsz erről?
A jelenlegi kocsi Dini ex kadettja, amivel több embernek voltak tervei. Végül nálam kötött ki üresen ülések, belső, futómű és motor nélkül. Azt mondhatom igen kedvező áron kaptam egy igen remek autót....Ebbe a kasztniba lett végül összerakva egy remek kis moci, kovácsolt holmikkal egy portolt felújított cossi fejjel amit Levi kreált rá (igen körültekintően,precízen ). Illetve, egy komoly motorvezérlővel, amit pedig antiszociális Csongor barátomnak köszönhetek  ....azt gondolom ez az eddigi legerősebb legjobb autóm!

Ennek ellenére hazudnék ha azt mondanám nem a győzelem a cél, de néha azért jól esik "pofára esni " . Idén többször eltaktikáztam magam pl gumiválasztásokkal lásd Hungaroring és a drag versenyeken. Gondolok itt arra, hogy a saját rekordomat sem tudtam megdönteni egy jobb kocsival.



Miben kell fejlődnöd ahhoz, hogy még jobb legyél?
Nyilván egy erre a célra épült "tyúkketreccel"  ez a technika jóval komolyabb időre lenne képes. Külön ezért biztos ,hogy nem fogok építeni autót. Ehhez, nem hoz lázba eléggé a drag. 

Milyen egy versenyzés nélküli normális hétvégéd?
Általában a családommal töltöm, tekergünk valamerre vagy a kertet ,házat csináljuk.
Mivel foglalkozol, amikor nem versenyzel?
Hál istennek azzal foglalkozom amit szeretek is csinálni. Több ismerősöm, barátom projektjében veszek részt és ebből fakadóan sokat tekergünk jövünk megyünk.
Mi az utcai autód?
  hát ez vicces lessz .....egy peugeot 406 hdi-m van. Nagy, kényelmes, rengetek extra van benne! Jól megy, jól fogyaszt és ár érték arányban verhetetlen. 
Milyen versenyautót próbálnál ki szívesen? 
7-800 lovas driftautót szívesen kipróbálnék ott tuti beszarnék
Szerinted miért nincs egy közös Magyar Opel Drag Team? 
Ha már a draggal kapcsolatban kérded. A semmiből előkerül média Drag JÜL  (László Zotya), aki keményen odatette magát ennek népszerűsítésében! Idén ill tavaly talán elindult vmi ....igaz kevesen vagyunk és lett egy kis összetartó csapat,  de valamiért az Opelesek közt ez annyira nagy körben nem népszerű. Talán az egyre kevesebb nézőszám? Talán a néha kritikán aluli rendezés.... Nem tudom, de tény, hogy 7-9 évvel ezelőtt jóval népszerűbb volt.
 

Kölyök
Cabrijóska? Mesélj erről egy kicsit!
Szia Kölyök, ugye nem baj ha így hívlak most is? (nevet), nem túl bonyolult. A Cabrió és a Józsefből, ez a polgári nevem.
Miért Opel?
A történet igazából 1991-ben kezdődött, amikor édesapán hazaállított Németországból egy 1.3-as karburátoros fehér sedan 87-es kadettal, innentől jött a vonzalom. Ez az autó utána édesanyámé, majd a tesómé és édesanyám mostohatesójáé volt, ekkor már a 2000-es éveket tapostuk jócskán, közben tesóm lecserélte egy 16 szelepes citromsárga Kadettra, (azóta volt neki egy f Astra kombi, B Vectra kombi és most egy C vectra kombit nyüstöl, szerintem sosem lesz más márkájú autója) ekkor már nem együtt laktunk de eljött, elvitt egy köre. A mai napig emlékszem, hogy ott a Széchenyi utcán mikor visszarakta kettőbe tudtam, hogy egyszer nekem is lesz egy kadettom. A barátommal ki is találtuk, hogy nekem a páratlan páros az a negyediken lakó szomszédlány és egy 16v-s kadett  . Aztán a jogosítvány megszerzése után, 17 évesen egy vectra2000 mellett döntöttem, imádtam azt az autót, de sajnos csúnya vége lett annak a szerelemnek, de az egy másik történet, nem azért vagyunk most itt.


Hogyan lett Cabrio végül?
Az egész Opelos dolog, Kelemen Zoli barátommal éledett újra, neki már akkor Astra OPCje volt, mikor jött az ihlet, hogy kéne nekem is újra egy Opel, akkor meg miért ne a gyerekkori álmom legyen, csak tető nélkül. Zoli elhívott a 2015-ös Blitz Weekendre, ott közelebbről is szemügyre vettem Ezüstróka (Váczi Róbert) és Soly (Soltész Péter) cabrióit, és jött a végső elhatározás, vennem kell egyet.

Nehéz volt fellelni az igényeidnek megfelelő példányt?
Igen, eléggé. Blitz után, egészen október végéig kb. kétnaponta írtam ki opelos csoportokba a facebookon h szeretnék venni egy cabrio kadettot, de normálisat már nem nagyon találni itthon. Biztos sokan már bolondnak néztek, hogy „mit küzdök” már ennyit, de ez kellett ahhoz, hogy ha felkerül egy hirdetés, valaki úgyis linkelni fogja nekem. Így is történt, jött a link, hogy feltettek egyet Tatán, ígéretes a hirdetés. Hívtam is Zolit, és egy másik barátommal hármasban már robogtunk is lefele. megnéztük szépen aknán, a lényeg, az alja tökéletes, első lökhárító és a géptető sérült, de ezt belealkudtam gyorsan, és elhoztuk.

Azóta sok mindent történt az autóval ha jól tudom, elmesélnéd nekünk?
Kerestem bele egy xe motort, de Torettó cimborám (László Zoli), rábeszélt, hogy vegyem meg Solymosi Laci kadettjából a 3.0 v6-ot. Egyeztettem Lacival, megalkudtunk úgy, hogy odaviszem és beszerel, átalakít mindent ami szükséges. Utána nekiálltam féket keresni rá. Találtam is Szlovákiában egy komplett Calibra turbo szettet, 288-as tárcsákkal, elöl hátul. Zolival ismét robogtunk a cuccosért, majd Rattesid Dini barátommal ketten beszereltük, (Ő szerelt, én néztem).  Minden szép és jó volt de nem voltam 100 százalékig megelégedve, ezért bekerült egy v6-os Vectra főfékhengere a saját vákuumdobjával.  A 288-as tárcsákhoz kellett a 16 colos felni, ezekre Toyo r888-as gumikat tettem fel.

A Legendák Találkozása előtti napon történt valami?
A Legendák találkozása hetén hoztam el az autót a fényezőtől, akkor állt össze külsőleg, majd este jöttem haza a nagymarosi barátomtól, ahol az elektromos ablakokat szereltük be, és a Hungária körúton egy Hilux belém tolt egy corsát, úgy hogy összetörte a hátsó lökhárítóm, a csomagtartó lemezt, a lámpát. Esélyem sem volt másnapra ezeket orvosolni sajnos. Sokat nem szeretnék róla beszélni, a vétkes sofőr, nem „akart” 15 percig kiszállni az autójából… de a hírre odajött Kelemen Zoli majd Lanti barátom egyből, hogy mit tudnak segíteni, ezek az apró dolgok mindennél többet érnek! Majd a szükséges alkatrészeket beszereztem, Melts Miki barátom meg Nagymaroson profin kilakatolta amit kellett.

Mostmár minden rendben? Stabil az autó?
Az f20-as váltókat nem bírja, már kettőt sikeresen eltörtem, most egy f18+ került fel, Vili tanácsára mondhatni, akinek szintén v6-os kadettja van. Ezt a váltós dolgot Ő is végigjátszotta, most bírja neki, remélem nekem sem lesz másként.
Erős motor egy könnyű autóban. 402 méter?
Voltam vele 1-2 gyorsuláson, de nem erre épült, igazából amit szeretek, az az a meglepetés amit utcán tudok vele okozni elég sok prémium autónak.
 
További projektek?
Semmi különleges dolog nincs, szeretnék bele még egy negyedik motortartó bakot, mert a 3 kevés úgy érzem, megpróbálnék egy collt lejjebb faragni a kerék átmérőjéből, biztos vagyok benne, hogy nagy előnyére válna, továbbá beszereztem hozzá a tempomatot, intervallumos ablaktörlőt, elektromos tükröket. Ezek a dolgok várják szépen Schubert Bandi kezeit, hogy bekerülhessenek  
Ha baj van, Te is nekiállsz, vagy inkább hozzáértőkre bízod?
Ez a baj mértékétől függ. Amivel nem boldogulok azt elviszem a Schubert tesókhoz, ahol mindig szegény Dini „szenved” vele. Már 3x vették le a váltót ha jól emlékszem, de mindig nagyon segítőkészek mindannyian. Bármi kérdésem van, türelmesek, és ha valaki tud ám hülyeséget kérdezni, az én vagyok, ezúton is köszönöm nekik. Rajtuk kívül még van egy gyerekkoromból való cimborám az „Öcsi” a Gyömrői úton, bármi van oda bármikor berohanhatok és mindenben segítenek. Meg kell jegyeznem még a Furka Lalit is, akit akár éjszakákon át faggathatok kérdésekkel, mindenben segít, hatalmas tapasztalat van mögötte is, csak az a fajta ember,  aki a háttérben szeret maradni inkább.
Nem bántad meg, hogy ennyi pénzt talicskáztál ( ) bele eddig?
Nem, rengeteg élményt kaptam,  ha fel kéne sorolni akkor csak emlékezz vissza ez első Blitz Ringre amit ti szerveztetek, hát nem olyan voltam egész nap mint egy kisgyerek Karácsonykor? Remélem jövőre is megszervezitek, hatalmas sikere lesz. De még többet jelent számomra azok az emberek akiket megismertem a MOTÉN keresztül, hidd el nekem, a barátságok mindennél többet érnek.
Már a mindennapi rutinomhoz tartozik, hogy csütörtökönként 20:00 órakor találkozunk a Motésokkal a Lurdyban, megvacsorázunk, ugratjuk egymást, mondhatnám, hogy átbeszéljük a hetet, de nem lenne igaz, mert az internetnek hála napi kapcsolatban vagyunk. van egy saját kis privát klubbunk, amit  Englert Sanya keltett életre, az Opel Kadett Cabrio Hungary , mindössze 19 taggal.

Pár hónapja valami fura, magas felépítményű autóban láttalak. 
Igen, van két terepjáróm, elég sok kupát összeszedtem már velük különböző versenyeken, az a világ is vonz, nem zavar például ha Babodon csupa sár vagyok, annak is megvan a maga feelingje, próbálom is a hozzám közelieket belerángatni abba a vonalba is, több kevesebb sikerrel.

Szeretném mindenkinek egytől egyig megköszönni a segítséget, hogy úgy áll az autó most, ahogy!
 

 
 
 

forumadmin
Zsolnai Norbert hívta életre a Hungarian Corsa Lovers nevű facebook csoportot, melynek több mint 600 tagja van.  Vele beszélgettünk corsáról,családról,  a baráti társaságról  és egy kicsit a MOTE-ról is.
Corsafüggő vagy?
Voltam függő igen, mára már csak hobby, mert az álmom megvalósult. A fejemben megfogant elképzelést hosszú idő alatt, sok lemondással, de saját erőből sikerült elérnem.  Már csak az állapotát szeretném megőrizni, hiszen sok Corsa ára van benne.
Köszönöm mindenkinek aki az építésben részt vett!


Miről nem tudnál lemondani?
Érdekes kérdés. A családról és a barátaimról soha. Az autós szenvedély is egy örök dolog. Meg kell találni az egyensúlyt. 

Úgy látszik, jól működik a Hungarian Corsa Lovers baráti klub. Miért éreztétek fontosnak egy FB csoport létrehozását? 
Nem mondanánk, hogy klub, ez egy baráti társaságból alakult csoport. Mivel a Facebook a legismertebb közösségi oldal így adott volt a lehetőség az azonos érdeklődésű emberek összehozására. Eddig is nagy segítségünkre volt a facebook, a találkozók szervezését is itt bonyolítottuk le mindig, itt a legkönnyebb a közös kommunikáció.
A tagsághoz nem feltétel, hogy valaki Corsa tulajdonos legyen, mint ahogy azt a csoportunk neve is jelzi.
Vannak olyan ismerőseink is, akik már rég nem Corsa tulajdonosok, vagy soha nem is voltak, de eljönnek a találkozókra a társaság miatt. Ez becsülendő és jól esik nekünk.

 
Anikó nem balhézik veled, hogy sokat foglalkozol az autóddal, klubbal?
Volt már olyan persze, hogy megjegyezte, hogy most már elég lesz a sok Lurdyzásból, meg hogy már megint alkatrészekkel van tele a lakás…Szerencsére Anikó is szereti az autóját, látszik is rajta, együtt is szoktunk menni sok helyre. De az autósportot is nagyon szeretem és szívesen jön velem, így szerencsésnek mondhatom magam. Nyilván nem minden hétvégén, de néha-néha belefér. 
A HCL csoportban is nagyon sokat segít nekem, így eloszlik a vele járó munka. Itt szeretnék is neki köszönetet mondani, a sok segítségért és hogy az autó építése alatt és után is kiállt mellettem.
Illetve Juhász Tamás barátomnak is nagy köszönet, aki az alapításban is részt vett és minden találkozót segít leszervezni, és az autóm jó műszaki állapotát is neki köszönhetem!


Mondhatjuk, hogy Opeles szerelem a tiétek?
Igen  A 2013-as Opel Legendák Találkozásán pillantottuk meg egymás autóját először. Közös pont azonnal megvolt, a Corsa. Utána már együtt mentünk találkozókra. Később már mi rendeztünk parkolókban, tereken Corsa találkozókat. Így kb 3 év alatt kb 70 találkozón vettünk részt és kb 30-at mi szerveztünk. Rengeteg embert ismertünk meg. Na de ugye ez azt jelenti, hogy sok hétköznapot és sok hétvégét töltöttünk együtt és egymásba szerettünk  Sokan nem hittek bennünk, viszont kellemes meglepetés volt, hogy annyian álltak mellettünk, hogy nem is gondoltuk volna. Szerelmünknek idén júniusban meg is lett a gyümölcse, a legfiatalabb Corsás, Zsófi lányunk személyében. Vele is igyekszünk mihamarabb megismertetni hobbinkat és megtanítjuk az autók szeretetére és tiszteletére. 

 
MOTE. Mióta ismered az egyesületünket? Miért érezted úgy, hogy hozzánk is szeretnél tartozni?
2013-ban fedeztem fel az egyesületet. Láttam, hogy jól szervezett és összetartó társaság, mentes az intrikáktól és irigységtől. Így alig vártam, hogy legyen BLITZ :D Sok barátom is tagja az egyesületnek és kezdtem megismerni új embereket is, akik végre normálisak és igazi fanatikusok, így ez nem is volt kérdés, hogy közétek akarok tartozni
Azóta minden találkozón igyekszem ott lenni és remélem a HCL is csatlakozhat
Nagyon jól éreztem magam az eddigi MOTE (Blitz Weekend, Blitz Ring, Opel Legendák stb) rendezvényeken, szóval az én véleményem az,hogy az ország legszínvonalasabb Opel találkozóját rendezitek évről évre!

Mi tervetek a Hungarian Corsa Lovers csoporttal? Mi a cél? 
Távlati célunk sokáig fenntartani a csoportot, az emberek érdeklődését és megtartani a megszokott jó hangulatot mind virtuális, mind személyes síkon. Igyekszünk mindent megtenni a fejlődésért, a jövőnkért. Alakulásunk óta négy jó hangulatú találkozót tudhatunk magunk mögött. A visszajelzések alapján érdemes pénzt, energiát és időt áldozni a sikeres folytatás érdekében. Jövőre tervezzük az első országos Hungarian Corsa Lovers találkozót, ahol a hely már biztosított, az időpont még képlékeny. Programokkal, díjakkal és közös bulival készülünk, ahol természetesen szívesen látjuk a MOTE képviselőit is. 

 
Örömmel vennék, ha a következő Blitz Weekenden az egyik programot ti szerveznétek. Benne vagytok?
Természetesen! Megtiszteltetés számunkra, hogy mi is hozzájárulhatunk a Blitz Weekend jó hangulatához.
 

 
Kérdések: Ambrus Zsolt
Válaszok: Zsolnai Norbert


forumadmin

Drag Corsa

By forumadmin, in Verseny gépek!,

A következő interjút, nem a "Riportok / Interjúk" részbe töltöttem fel. Ennek oka, hogy a riport témája egy versenyautó. Egy szó mint száz, itt szerintem jobb helye van. A riport Martinka Péterrel készült  2016.10.17-én.  
Vágjunk a közepébe! Hogyan jött az ötlet? Hogyan kezdtél bele? Milyen előzményei voltak?
 
Az autók iránti szeretet mindig is megvolt! A környékünkön, Taszáron 2007 óta rendeznek gyorsulási versenyt! Itt ismerkedtem a drag sporttal! 2009-ben Patay Zsolt barátommal bontásra vásároltam egy Opel Kadett 2.0 16V GSi-t, majd jött az ötlet ne bontsuk el készítsük fel a május 1-re Taszárra! 2010 május 1-én rajthoz álltunk vele, és még pár versenyen abban az évben! Ezt követően tudtam, hogy kell valami erősebb, gyorsabb autót építenem! Szlovén sikereket látva és mivel nagy Opel fanatikus vagyok egyértelmű lett, hogy Corsa bódé lesz a megoldás!
2011 őszén vásároltam egy 93'-as 1.2-s Corsa B-t, melybe OPEL 3.0 V6 motort szántam! 2012 tavaszán elkezdtem a kaszni könnyítését és motor belefaragását! Időközben koncepciót váltottam! Összeismerkedtem Tímár Zoltánnal kinek segítségével elérhetővé vált egy teljesen egyedi, profi drag autó váz! A váz elkészültével haza került saját műhelyembe az autó. Bele került a V6-s, de sajnos nehézségeim adódtak vele. Indítás után (valószínűleg) az anyaghibás szelepvezető leszakadt és elvert 2 dugattyút! Először a motor újraélesztésén gondolkodtunk, de aztán jött a lehetőség! Váltottunk! 2.3 16V turbo Saab motorra!

2015 szeptemberében rajthoz álltunk egy teszt erejéig Kiskunlacházán, sajnos a kuplung nem bírta. A hibák kijavítása után 2016-ban több bajnokságban is indultunk. Sajnos a munkán és pénz hiányban nem tudtunk teljes szezont futni, de így is rendkívül eredeményesnek mondanám az évet! Egy 3. helyezés és hat 1.helyezést sikerült elhozni! A Westdragrace futamsorozat AP2-es kategória országos bajnoki címet is megszereztük! egyéni csúcs 11.707 190,98 célvonalival!
 
Mekkora a csapat? Hányan dolgoztok benne? Milyen segítséged van?
 
A csapat 3 személyes! Kovács Ákos, Kovács Tibor És jómagam! Ákos és Tibor segédkeznek az autó építésének kezdete óta, és sikerült őket kellően megfertőznöm őket Azóta is velem tartanak! A segítők körében elsősorban Schubert Andrást említeném meg akitől rengeteg segítséget kaptunk! Ezúton is szeretném neki megköszönni! A programozást ő végezte, a kábelezésben is óriási segítséget nyújtott. Minden egyéb kérdésemre nyűgömre próbált megoldást találni.  Megemlíteném András öccsét Leventét is, ők egyben a Schubert Tuning Kft!
A Schubert Tuning Kft felajánlotta jövő évre a hengerfej teljes tuningját! Köszönjük Barátunknak és munkatársunknak Palásti Zoltánnak a trélert és egyéb segítséget! Persze a családnak is, hogy elnézik a hosszú estékbe nyúló szereléseket!

 
Brutális a Corsátok. Technikázunk egy kicsit. Bemutatnád nekünk a gépet?
 
Köszönöm! Fénykorában egy '93-as 1.2 -es Corsa B volt aminek mára szinte csak a külső borítása maradt. Teljes csővázat kapott egyedi hátsó tengellyel, polikarbonát szélvédőkkel. A motort egy Saab 9000-ből kapta, ez egy 2.3 literes 16 szelepes turbó benzin erőforrás! Egyedileg épített Opel váltóval, dízel áttételekkel, hegesztett difivel! 76 mm-es kipufogó és Schubert András által programozott ECU. Az autó kb. 300 lóerő lehetne, de jelenleg 1 bárral töltjük, hogy stabil legyen!

 
Mit tanácsolsz azok számára, akik még csak tervezgetik az autóépítést? Mire figyeljenek oda, mit tartasz fontosnak és mit nem?
 
A biztonság a legelső szempont! Technikai részről egy Drag autónál a súly lóerő arány ami még nagyon fontos! Rengeteg idő és kitartás kell egy autó megépítéséhez, de megéri. Szerintem nem fontos, hogy ki milyen márkával versenyez, és az sem, hogy hol hajt a kocsi. Ez mindenkinek saját ízlése!
 
Mit csinálnál másként, ha most vágnál bele?
 
Rögtön ezzel a motorral kezdeném!
 
Milyen terveitek vannak? Mit szeretnétek megvalósítani, hova szeretnétek eljutni?
 
Terveben van 500 hoz közelítő lóerő! Teljesen feltuningolt hengerfej, nagyobb intercooler, nagyobb turbó, duplatárcsás kuplung és egy új váltó építése. Megvásárlásra kerültek a nagyobb injektorok is. Minél több versenyen szeretnénk rajthoz állni és álmunk hogy kijussunk Eszékre is versenyezni. 
Belekezdtünk egy másik autó építésébe is amit Ákos barátom fog vezetni! Tervek szerint 3.0 V6 turbó lesz de ez egy másik sztori!
Kérdések: Ambrus Zsolt
Válaszok: Martinka Péter

forumadmin

Új Opel MOKKA X

By forumadmin, in Opel Média,

Kicsi a bors, de erős: az új Opel MOKKA X csak 4,28 méteres, mégis minden adottsága megvan, hogy nagy sikert arasson a vevőknél. Elvégre a 2012-es piaci bevezetés óta az elődje is több mint 600 ezer példányban kelt el Európa-szerte, és a kategória egyik legkedveltebb típusa lett. A kompakt SUV egyéni karaktere, értéksugárzó designja, erős hajtóműve, páratlan technikája és csatlakoztathatósága új vevőkört tárt fel az Opel előtt. Ezekre az erényekre épít az új MOKKA X is.
 
Kívülről egyértelműen terepes, belül elegáns és komfortos Örömautózás adaptív összkerékhajtással Automatával is kombinálható összkerékhajtás LED fényszóró és csúcs-modern Opel frontkamera Legújabb generációs infotainment, integrált okostelefon és Opel OnStar Markáns kiállás: erős, kalandkereső, stílusos

Már az első pillantásra is erősebbnek tűnik a MOKKA X: átdolgozott frontja megfelel az Opel új designfilozófiájának, amit főképp a szárny-alakú hűtőmaszk és a LED nappali menetfény kettős íve szemléltet. Az egész frontot letisztult fémfelületek uralják, erős értékhatást sugallva. A MOKKA X egy kicsivel szélesebb, szolidabb és maszkulinabb lett. Ehhez illik az opcionális LED hátsó lámpák kettős szárnymotívuma. A precízen megformált oldalfelület is a SUV atletikus karakterét hangsúlyozza. Az ajtók alsó felén kirajzolódó vonalat például a hátra fellendülő sarlós grafika emeli ki. Friss színek, mint a narancs vagy vörös járulnak hozzá a MOKKA X csáberejéhez. Ugyanez áll az OPC Line-csomagra – az opció kiformált lökhárítói és küszöbjei egyértelműen sportosak.
Finom kézzel nyúltak hozzá a tervezők a MOKKA X belső teréhez is. Meghatározó elem az új Opel Astréhoz igazodó, vízszintesen tagolt műszerfal, az új infotainment-generáció harmonikusan beillesztett hét- vagy nyolccolos színes érintőképernyőjével. A letisztult vezetőhelyen minden egyszerűen kezelhető és funkcionális, érintés-érzékeny felületek tesznek feleslegessé sok kapcsolót és gombot. A centrális műszer-kijelzőt az új, kontrasztos, 3,5 colos fekete-fehér vagy 4,2 colos színes monitor fehér LED háttérvilágítása teszi minden eddiginél jobban leolvashatóvá.
Adaptív összkerékhajtás, új hatfokozatú automatával

A kompakt Opel SUV egyik szó szerint kiemelkedő erőssége a kívánságra kapható adaptív összkerékhajtás, amely az előző modellt kétszer hozzásegítette Németországban az „Év Összkerékhajtású Autója “ címhez. Elektromágneses lamellás tengelykapcsoló osztja el fokozatmentesen a hajtóerőt a menethelyzetnek megfelelően, a takarékos 100 százalékos fronthajtás, illetve az első és a hátsó tengely 50:50 aránya között. A 4x4 röviden bekapcsol minden motorindítás után is, amint megnyomja a vezető a kuplungot, hogy elinduláskor ne pörögjenek ki a kerekek. Útközben rendszerint előre jut a teljes hajtónyomaték – amíg másféle elosztást nem követelnek meg az útviszonyok. Vizes, síkos talajon automatikusan, villámgyorsan és szinte észrevehetetlenül megváltozik az arány. Ugyanez történik, ha kátyún halad át, vagy jégfoltra fut egy kerék: mindig maximális vonóerő áll rendelkezésre. Ez egyaránt fokozza a biztonságot és az autózás élvezetét.

A 4x4 kapható a bevált, 103 kW/140 LE teljesítményű 1.4 Turbóhoz (benzinfogyasztás az NEFZ-ciklus szerint városban 8,3-8,21 l/100 km, városon kívül 5,6-5,51 l/100 km, kombinált 6,5-6.41 l/100 km, 152-1491 g/km CO2) és az 1.6 CDTI „suttogó dízelhez”, amelynek teljesítménye 100 kW/136 LE (gázolaj-fogyasztás az NEFZ-ciklus szerint városban 5,2-5,01 l/100 km, városon kívül 4,4-4,21 l/100 km, kombinált 4,7-4,51 l/100 km, 124-1191 g/km CO2). Mindkettőhöz hatfokozatú sebességváltó jár. Még több vevő igényét fedi le a MOKKA X motorkínálata az új Astrában debütált 1.4 Direct Injection Turbóval, amelynek teljesítménye 112 kW/152 LE (fogyasztás az NEFZ ciklus szerint városban 7,9-7,81 l/100 km, városon kívül 5,7-5,61 l/100 km, kombinált 6,5-6,41 l/100 km, 150-1481 g/km CO2). Ez a motor elérhető hatfokozatú automatával és adaptív összkerékhajtással is.
Biztonsági plusz: AFL-LED fényszóró és modern Opel frontkamera

Az adaptív 4x4 mellett az AFL-LED fényszóró (AFL = Adaptive Forward Lighting) bevezetése a MOKKA X-ben újabb jó példa arra, hogy az Opel széles vevőkörnek tesz elérhetővé innovatív technikát. Az új világítórendszer automatikusan illeszti a fénykévét a menethelyzethez, a legmagasabb fokú biztonságot elősegítve. Kilenc különféle világítási funkciója van, a városi- és az országúti fénytől a baloldali közlekedésű országokban használatos turista-módig. A teljesen LED rendszer az eddigi BiXenon-AFL+ biztonsági világítást váltja fel, és több előnyt von magával: jobb az észlelés, mivel a LED-ek fényében természetesebben látszanak a dolgok – így komfortosabb a szemnek. Másrészt elmarad a fényszóró állítómechanikája. Az új, megbízható, hosszú élettartamú rendszer gyorsabban alkalmazkodik a pillanatnyi forgalmi és környezeti helyzethez, és ráadásul kevesebb áramot fogyaszt.
Ehhez járul a csúcsmodern Opel frontkamera. Nagyobb felbontásából és jobb képfeldolgozásából valamennyi csatlakoztatott asszisztencia-rendszer profitál, például az AFL-LED világítás távfény-asszisztense. A MOKKA X jelzőtábla-asszisztense még több jelzést ismer fel a tökéletesített kamera, illetve a közlekedési szimbólumokat a fedélzeti számítógépre továbbító opcionális navigátor jóvoltából. A követési távolságra figyelmeztetés is a frontkamerával méri folyamatosan a távközt az előrébb haladó járműtől. és a szélvédőre vetített vörös LED-villanással, illetve kiegészítő jelzőhanggal riasztja az autóvezetőt, hogy (vész)fékezzen. A sávasszisztens 60 km/óra fölött áll készenlétben, hogy látszó és hangzó figyelmeztetést adjon akaratlan pályamódosítás esetén.
Maximális csatlakoztathatóság és komfort: IntelliLink és ergonomikus ülés

Akárcsak az új Opel Astra, már a piaci bevezetés pillanatától kínálja a MOKKA X is opcióként az Opel OnStar személyes online- és szolgáltatási asszisztenst. Ezzel együtt az IntelliLink infotainment-rendszer legújabb nemzedékének két változata is megjelenik a kompakt-SUV osztályban, Apple CarPlay vagy Android Auto útján hozva be az okostelefonok világát a járműbe.
Az új MOKKA X nemcsak az egyik legjobban csatlakoztatható kompakt-SUV, hanem a kategória egyik legkomfortosabbja is. Az Opelek többségéhez hasonlóan itt is – egyedülállóan a szegmensben – kifejtik áldásos hatásukat az Egészséges Hát Munkacsoport által tesztelt és minősített ergonomikus ülések. Ezeken ellazító egy hosszú utazás, és sokkal kellemesebb alkalmilag hepehupás talajon kirándulni. További komfortot jelent a Keyless Open kulcsnélküli zárrendszer és motorindítás. Ha nálunk van a kulcs, elég csak megérinteni az egyik ajtókilincs kontaktfelületét, hogy bejussunk az utastérbe vagy hozzáférjünk a csomagtartóhoz.
A kiépített és úttalan utakra egyaránt tökéletesen felkészített új MOKKA X minden adottságot megkapott, hogy folytassa elődje sikerét. Kibővített hajtómű-kínálatával, kimagasló csatlakoztatási lehetőségeivel, remek komfortjával és friss megjelenésével indul neki, hogy vevőket toborozzon a Villámos márkának.
 

 

forumadmin
Budapest / Magyarországra is megérkezett az Opel OnStar, az autózást kellemesebbé, de mindenekelőtt biztonságosabbá tevő személyes online- és szolgáltatási asszisztens! A regisztrálástól számított első tizenkét hónapban ingyenesen, teljes szolgáltatási portfóliójával lesz elérhető az OnStar.

Szeptemberben Magyarországon és magyarul elindul az Opel OnStar Személyes segítségnyújtás és automatikus baleseti segítséghívás WLAN-Hotspot, autólopás utáni segítség és okostelefonos applikációk 12 hónapig ingyen használható az Opel OnStar  „Járműcsatlakoztatásban (connectivity) eddig is nagyon jó volt az Opel, mint azt a díjnyertes IntelliLink fedélzeti szórakoztató és információs rendszerünk is bizonyítja, az Opel OnStar-ért pedig tavaly - amikor az első európai országokban bevezettük - megkaptuk a „Connected Car” díjat. Az ilyen kitüntetések igazából azt ismerik el, hogy autóinkban széles közönség számára tesszük elérhetővé az iránymutató műszaki megoldásokat“, mondta az Opel Group főnöke, Dr. Karl-Thomas Neumann. „Az Opel OnStar egy olyan úttörő technika, amellyel új mércét állítunk fel a járműbiztonság terén, miközben kellemesebbé tesszük az autózást. Az OnStar révén folytatható közvetlen „párbeszéd” erősíti ügyfeleink márkakapcsolatát, és mindez további vevőket nyerhet meg az Opelnek.“
Életmentés éjjel-nappal

Vészhelyzetben mindig lehet számítani az Opel OnStarra – akár tudnak maguk segítséget kérni az autó utasai, akár nem. Súlyos balesetkor, amikor például az autó szenzorai nagymértékű lassulást, légzsák nyitást, borulást jeleznek, az Opel OnStar automatikusan kapcsolatba lép a központ kiképzett asszisztensével – nem géphanggal, hanem élő emberrel –, aki megkérdezi, kell-e segítség, és milyen. Ha senki sem felel, azonnal a helyszínre küldi a mentőket. Az Opel OnStar munkatársai az angliai Luton modern szolgáltatási központjában az év minden napjának mindegyik órájában ügyeletet tartanak. Hívás után mindaddig vonalban marad valaki, míg meg nem érkezik a segítség a helyszínre. Az Opel OnStar szolgáltatási központ értesítésére szolgáló SOS gomb, modelltől függően, a tetőkonzolon vagy a belső tükör házán található. Ugyanezzel a rendszerrel lehet vészhelyzetben az SOS gomb megnyomásával segítséget kérni.
A kék OnStar gomb: személyi asszisztens, ha arra van szükség

Nem csak bajban segít az OnStar. A konzolon lévő kék gombbal bárhol, bármikor teljesen hétköznapi segítséget is kérhetünk az OnStar munkatársaitól. Például külföldön, ismeretlen helyen szeretne pihenőt tartani az opeles, csak megnyomja az OnStar gombot és jelentkezik a magyarul beszélő kolléga. A központi adatbázisból pillanatok alatt megmondja, hol van a legközelebbi pihenő, benzinkút, étterem vagy szálloda és, ha az autósnak beépített navigációja van, akkor a kiválasztott célt távolból letölti a navira.
WLAN-Hotspot
Az Opel OnStar 4G/LTE-kapcsolata gyors adatcserét biztosít, támogatja az egyidejű telefonálást, illetve adatátvitelt, ezáltal új szintre emeli a mobil kommunikációt és az utasok szórakoztatását. A külön előfizetéshez kötött nagy teljesítményű WLAN-Hotspothoz akár hét készülék is csatlakozhat egyszerre, így az autóban ülők cseveghetnek, játszhatnak ismerőseikkel,  filmeket vagy tévét kedvenc alkalmazásukkal, és természetesen dolgozhatnak is menet közben.

A Wifi-architektúra az autó elektronikájának szerves része. Maximális hatótávról, kiváló csatlakozásról és stabil internet-kapcsolatról speciális külső antenna gondoskodik, így az ügyfél okostelefon nélkül is igénybe veheti a felkínált szolgáltatásokat. A Wifi hotspot szolgáltatás bevezetése Magyarországon rövidesen várható és az első három hónapban illetve 3 GB adatmennyiségig ingyenes lesz.
Távvezérlés az Opel OnStar okostelefonos alkalmazásával

Okostelefon-tulajdonosok appok révén is kapcsolatot teremthetnek autójukkal. A távvezérlési rendszer a következő funkciókra terjed ki:
Kapcsolat felvétele bárhonnan az Opel OnStar csapatával Üzemi adatok, például abroncsnyomás vagy olajszint lekérdezése  Az autó kinyitása vagy bezárása, bárhonnan A jármű lokalizálása A kürt és a világítás aktiválása Úti cél beadása a fedélzeti navigációs rendszerbe WLAN-Hotspot-beállítások Lopásvédelem - autótolvajok nyomában
Az Opel OnStar támogatása eltulajdonított jármű esetén a tulajdonost és a rendőrséget segíti az autó pillanatnyi helyének megállapításával és közlésével. Lehetőséget ad a bejelentett jármű újraindításának megakadályozására a távirányítású indításgátlóval. Ha csak valaki megkísérli az autót feltörni és a riasztó jelez, a tulajdonos az OnStaron keresztül sms és E-mail értesítést is kap
Havonkénti diagnózis
Kívánságra havi állapotjelentést küld e-mailben az Opel OnStar az autó fontos üzemi és mérési adatairól. Az ellenőrzési listát soron kívül is le lehet kérni egy gombnyomással.
Átfogó adatvédelem

Az Opel OnStar felhasználói teljes mértékben kontrollálhatják adataikat, és eldönthetik, mit, milyen mértékben akarnak igénybe venni, megosztani. A Magánszféra-gomb megnyomásával elrejtik az aktuális tartózkodási helyet az Onstar központ „szemei” elől, de súlyos balesetkor vagy ha az autós az SOS gombot megnyomja, az autó automatikusan megadja a GPS koordinátákat, hogy a lehető leggyorsabban odaérhessen a segítség. Ilyenkor az életmentésé az elsőbbség!
Különböző Opel-típusok magasabb felszereltségi szintjein széria az Opel OnStar, ami belépőmodellekbe 150.000 forintért rendelhető opcióként. Az első tizenkét hónapban ingyenes a teljes szolgáltatási csomag használata. Az ingyenes periódus után az OnStar szolgáltatás éves díja 32.500 forint.
Az OnStar elérhetőségét az egyes modelleken és felszereltségi szinteken a csatolt sajtóanyag tartalmazza.

forumadmin
Mióta versenyzel? 
2008 –ban voltam először gyorsulási versenyen, de 2013 óta indulok rendszeresen. Minden évben kicsit több versenyre sikerült eljutni, egyre ütőképesebb autóval. Ahogy több lett a tapasztalat és az autó is egyre ütőképesebb lett, úgy jöttek az egyre jobb eredmények is.
Miért pont Opellel? 
Rengeteg autót próbáltam ki annak idején mire megtaláltam azt az autót, ami végül szerelem lett és ez 7 évig tartott, egy Opel Astra G Cabrio 2.0 Turbót. Ennek a szépítgetését és építgetését kezdtem el először és így sikerült annyira bele lovalnom magam az Opelbe és a versenyzésbe, hogy a gyorsulási versenypályán kötöttem ki. 


Hogyan kerültél kapcsolatba az autóversenyzéssel, azon belül is a gyorsulási versenyzéssel? 
2008-ban egy Opel klub szervezésében jutottam el először gyorsulási versenyre, és ott már nagyon megtetszett. Sok év telt el utána mire visszatértem a betoncsíkra, de megérte. Nincs még egy ilyen autósport, ami ennyire egyszerűen, olcsón és biztonságosan kipróbálható bárki számára. Ez fogott meg engem is. Építettünk sokféle Opelt, és nagyszerű lehetőség volt őket kipróbálni a pályán. Biztonságos, kontrollált körülmények között, adrenalinban gazdag versengés. Aztán egyszer csak ott ragadtam, és igyekeztem minél több versenyre eljutni, és céltudatosan erre a sportra alakítani az autót, a saját anyagi kereteink között.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve? 
A mostani autó elképzelésének megvalósítása a legnagyobb cél a jövő évi szezon kezdetéig. Most egy Corsa A 3.2 V6 készült el így az év végére, hogy az utolsó versenyeken ki lehessen még próbálni és jövő év elejére kijavítva a gyerekbetegségeket egy komplett eredményekben gazdag évet tudjak futni. 

Milyen eredményeket vársz a 2017 -es évre ami az időeredményeket és helyezéseket illeti? 
Minden évnek úgy indulok neki, hogy egy kitűzött célt próbálok elérni. A jövő évre 402 méteren a 12,5 s alatti idő a cél szívó motorral és motor erő terén is átlépni a 300LE –t. Emellett örülnék, ha sikerülne minden kupasorozatban, a saját kategóriámban a dobogó legfelső fokán végezni az év végén.


Mi az amit úgy gondolsz nem ugyanúgy csinálnál és mi az amit úgy érzel nagy eredmény az eddigi pályafutásod alatt?
Igazán nem változtatnék semmin. Idő és tapasztalat kellett ide eljutni ahova eddig sikerült és még most is bőven van hova fejlődni a kocsival és a saját technikámmal is. Nagyon örülök, hogy főleg az elmúlt pár évben sikerült egy nagyon jó kis Opeles Gyorsulási versenyek iránt érdeklődő csapatot összehozni és bízom benne, hogy ez évről évre bővülni fog új tagokkal és meg tudjuk mutatni, hogy igen is versenyképes tud lenni az Opel a gyorsulási pályákon is.

Sikeresnek gondolom az idei évet. Sikerült megépíteni talán az itthoni legerősebb Opel szívó motort, ami 279 LE teljesítményt ért el a pados mérések folyamán. Bár év közben karosszériát váltottam és a Kadett D –ből átköltöztem egy Corsa A –ba emiatt sok verseny kimaradt az év közepén.  Ezzel együtt is 9 kupát sikerült szerezni az év folyamán, 6 db első és 3 db második helyezéssel, emellett 2 db 4. helyet is sikerült elérni, ami hozadékaként sikerült megszerezni a Magyar Köztársaság Kupa 2016 évi Profi 2. kategóriájának összetett első helyét, illetve a Dragracing Kupa 2016 évi Semi-Pro 1. kategória összetett második helyét. 
Dragracing Kupa 2016:

Opel DRAG összesítő:

Magyar Köztársaság Kupa 2016

Solyom Corsa eredmények:

Solyom Kadett eredmények:

https://www.facebook.com/BlackHawkDragTeam
 


További képek:
Kérdések: Ambrus Zsolt
Válaszok: Solymosi László
Készült: 2016. október 12. szerda, 16:00

forumadmin
Először is engedd meg, hogy megköszönjem, hogy rendelkezésünkre álltál és vállaltad, hogy a feltett kérdésekre válaszolsz.
Én köszönöm a lehetőséget..
Mit tanított neked ez a klub? Mi az amit ennek az egyesületnek köszönhetsz?
Kicsit globális irányból közelítem meg a kérdést. A legfőbb amit megtanultam, hogy tök jó, ha valami megvan elméletben, vagy ötlet szinten, de abból nem lesz semmi. Más nem fogja megcsinálni helyetted a SAJÁT ötleted, ha mégis, az meg valószínűleg nem lesz azon a színvonalon amit elképzeltél, vagy amire TE képes lennél. Minden vezetőségi gyűlés során jönnek elő ötletek, amire rendszerint az a válasz érkezik, hogy "Oké, csináld!". Így jött létre a Blitz Ring is. Ötlet - Oké, csináld - tervezés - kész. Siker lett? Ezt mindenki válaszolja meg magának. Amiket az egyesületnek köszönhetek, azok leginkább élmények számomra. Különböző rendezvényeken végre aktívan vállalhatok szerepet, ahol extrovertált személyiségem igazán kiélheti magát. Nagyon társasági lény vagyok és így végre némi haszna is van ennek. Megtapasztalhattam azt, hogy milyen azért dolgozni, és csinálni valamit teljes erővel, hogy mások jól érezzék magukat. A visszajelzések motiválják leginkább a csapatot arra, hogy újra és újra minden évben megszervezzük a Blitz Weekendet, vagy az újdonságok kitalálására, mint például a Blitz Ring.
Végre beleláttam abba, hogy mennyire nem könnyű minden apró részletre odafigyelni, de az arcukat ritkán vállaló fotel-rendezvényszervezők a kulturált véleménynyilvánítási módszereikkel mindig felhívják a figyelmünket a hiányosságokra, amiket később javítunk. Szerencse, hogy nekik nem tanította meg a klub, hogy az ötleteket meg kell csinálni, mert akkor 5 millió rendezvény országa lennénk. Én hálás vagyok Nekik!
A fiatalkorod nem nehezíti meg az dolgodat a vezetőségben? Nem cikiznek, ugratnak a többiek?
Talán nem is az életkorral van a baj, hanem a tapasztalatlansággal. Nem mindig tudok a realitások talaján maradni, így sokszor ütközök akadályokba. Cikizés / ugratás leginkább a kérdéseim miatt van. Ha valamit nem értek, kérdezek. Ha a válasz számukra triviális akkor bizony kapom az ívet, hogy miért nem tudom. Ilyenkor segít majd a Google   Szerencsére átlagban nincs olyan nagy korkülönbség. Van 1-2 vezetőségi tag akinek ha az első randija jobban sikerül, pont ennyi idős lenne a gyereke mint én, de jól kijövünk egymással. (Legalábbis Ők   )
Meddig marad meg az Astra G OPC? Milyen Opel-t vennél, ma azt mondanák neked tessék válaszon pénz nem számít!?
Hogy meddig marad jó kérdés. A GSi-met nagyon élveztem, félre értés ne essék, az OPC-t is imádom, és minden egyes perc egy élmény vele, de valahogy már nem ez a vonal amit követni szeretnék. Amit leginkább el tudnék képzelni, az a legjobban felszerelt, legújabb insignia kombi, az elérhető legerősebb dízelmotorral. Ilyen még nem volt, kipróbálnám, és legalább belefér egy talicska is. Aztán lehet sírva menekülnék vissza egy G OPC-hez!

Sajnos tényként mondhatjuk, hogy a Facebook-generációt nem érdekli az autó. Szerinted miért nem érdekli az autótuning illetve autóépítés a fiatalokat? 
Annyira a sharing-economy irányába tolódott el minden, hogy már a birtoklási vágy kialakulásánál megdől a projekt. Alapvetően eszközként vagy szükséges rosszként tekintenek az autókra, ami azért van, hogy segítse őket a céljaik elérésében. A-ból B-be gyorsan kényelmesen, de ne kelljen szenvedni a parkolóhely kereséssel és az aprópénzzel, amikor parkolójegyet vásárolnak. 
Másik irányból megközelítve, a fix, és változó költségek véleményem szerint tovább rontják az érdeklődést az autók irányába. Körülbelül évi 50 ezer elmegy a biztosításra és a teljesítmény adóra. Ez havi 4166 forint. Talán már ez a keret is elég lenne ahhoz, hogy ha nagy a szükség, akkor megoldhassa valamilyen személyszállítási szolgáltatással a közlekedését. A tankolásból literenként körülbelül 100 forint az üzemanyag ára, a többi 226,8 forintot (forrás: hvg.hu) kisrészben a különböző árrések, nagyobb részben pedig az áfa és a jövedéki adó teszi ki. Ha csak havi 10.000 forint értékben tankolunk, ami nem biztos, hogy elegendő, akkor máris havi 14166 forintba kerül az autó. Téli gumi garnitúra árát, szerviz díjakat vagy a különböző illetékeket figyelmen kívül hagyva ez is évi 169 ezer forint. Talán ennyiből kényelmesebben és kevesebb idegeskedéssel is megoldható a közlekedés mintha saját autóval kéne bajlódni.
Külföldi találkozókon szinte csak olyan autókat látunk, amelyek gyári verziójáról is jó eséllyel csak álmodni lehet itthon, Ők pedig feltesznek rá egy olyan felniszettet melyből 1db meghaladja néhányunk autójának árát. Nekünk jutottak a régi, öregebb autók, reszelgetjük őket, amit azért őszintén mondva hamar meg lehet unni, míg a Nyugaton kihozzák a szalonból az autót és élvezik, majd mielőtt jönnének a problémák eladják Keletre, mi meg kezdhetjük a vár építést..
Valóban kicsit anyagias a megközelítésem, de jelen gazdasági helyzetben talán ez az egyik legnagyobb erő, ami visszatarthatja a fiatalokat az autózástól.

 
Miért legyen saját autója, ha annak alapvető funkcióját olcsóbban igénybe veheti különböző vállalkozásoktól? 

Ha saját autója nincs, akkor a tuning is csak a moziban, az újságokban és a különböző kiállításokon fogja érdekelni, de akkor is ott lebeg majd a gondolat, hogy ez bizony drága sport.
A túlzott szabályozás és a nyugati gondolkodás teljes elutasítása még tovább rontja a helyzetet. Nincs lehetőség érvényesülni, vagy ha meg is próbálod, néhány tízezer forinttal később a bürokrácia megállít. Érdemes belevágni?

Ha kampányolnod kellene az "autófanatizmus", "autóbuziság" mellett, hogy a fiatalokból igazi carguy, petrolhead legyen, hogy tennéd?
Az autózást nehéz lenyomni úgy az emberek torkán, hogy ez hobbi. Hogy lehet egy olyan tárgy hobbi, amit arra teremtettek, hogy KISZOLGÁLJON minket?! Hobbi a horgászat, vagy olvasás vagy bármi olyan TEVÉKENYSÉG amivel ki tudsz kapcsolni és élvezed. Abba nem sok élvezetet és kikapcsolódást látok, hogy a tizenX éves autód alatt 1 napot fetrengsz, hogy megkupplungozd, miközben a „mérnökök” szó elé az összes általad ismert káromkodást beszúrod. A szerelést természetesen megelőzi a tevékenység amit élvezel és kikapcsol, sőt, egy havi átlagfizetés felének ellocsolása után is megadatik ugyan ez de az kicsit keserű.
Sajnos már én sem tudom egyértelműen egyik, vagy másik oldalra helyezni magam. Sokszor elgondolkodom, hogy vajon mennyi minden mást lehetett volna abból a pénzből csinálni, amennyibe az OPC került, (a rálocsolt összegre meg inkább nem gondolok) vagy mennyivel jövedelmezőbb dologra is költhettem volna… de ilyenkor csak felnyitom a garázsajtót, beindítom és rájövök, hogy te jó ég, miből maradtam volna ki… 

A nem autómániás velem egyidőseket meggyőzni csak érzelmi töltetekkel lehet. Meg kell mutatni nekik, hogy az irgalmatlan szopástenger mit hoz a másik oldalon, mesélni arról, hogy milyen jó érzés felmenni és autózni Dobogókő irányába, akár egyedül vagy bandába, vagy elég csak felidézni a „Halálos iramban: Tokiói hajsza” azon jelenetét amikor Neela fűzi keresztbe lefelé a hegyről: 

A nagyobb autós rendezvények talán még segítségre lehetnek abban, hogy „petrolhead” oldalt minél többen megismerhessék. Elég csak egy nyíltan, ingyenesen látogatható rendezvényre gondolni, ahova megérkezik a mit sem sejtő fiatal, pusztán kíváncsiságból, majd úgy távozik, hogy „Igen ebbe a rétegbe akarok tartozni, tetszik ez az összetartás!” 

A technológia jelentősen dominál az életünk minden területén. Mivel az autókra egyre többen csak szükséges közlekedési eszközként tekintenek, amit egyelőre vezetni kell, az óriás techcégek igyekeznek még kényelmesebbé tenni a mindennapokat például az önvezető autókkal. A mai fiatalokat pedig ez veszi körül, így a társadalmi elvárásoknak megfelelően nem is kacsintanak vissza, hogy vajon milyen lehet vezetni egy autót.
Nem tudnék már én sem egyértelműen és azonnal választani aközött, hogy autóversenyző lennék-e szívesebben vagy inkább egy mérnök, ugyan annál a csapatnál. Motorsportnak motorsport de két különböző aspektus. Szeretek autós körökbe mozogni, részt venni a társasági életben, rendezvényeket / eseményeket szervezni méginkább, szóval bármit ami autóval kapcsolatos, de a saját autómat építgetni, "tuningolni" már egyre kevésbé.
 
Kérdések: Ambrus Zsolt
Válaszok: Horogh Zoltán
Készült: 2016. október 11. kedd, 14:00

×
×
  • Create New...

Important Information

We have placed cookies on your device to help make this website better. You can adjust your cookie settings, otherwise we'll assume you're okay to continue.