Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Általános műszaki problémák!

hemi

Recommended Posts

Kipróbáltad már a tartalékkulccsal?

A kettes számú kulcsot használom, az első picit kopottabb de egyiken sem latszik igazan. Azzal is azonos a helyzet.

Azt már korábban is csinálta, hogy ha kormányzár bekattant, akkor nehezebb volt "kizárni" a kormányt (elforgatva stb.ahogy kell), de nagyon akadozva fordult a zárban a kulcs ekkor.

Most ha már egyszer elfordult, akkor aránylag könnyen körbeforog, viszont ha kiveszem, akkor újra rázni kell hogy el tudjam forgatni.

A kulcslyukba benézve van hogy nincs az elején semmi akadály , néha meg belóg valami, amit a kulcs nyom el az útból. Ez normális, vagy valami eltört benne?

Link to comment
Megosztás:

Keress sürgősen egy zárlakatost, vagy szervizet.

Múltkor írta egy cartárs, neki tréler lett a vége.

Link to comment
Megosztás:

8Nm

az se jó ha megtéped

Sziasztok, új vagyok én is itt a fórumon. Egy hete vettem az ótóm, astra g 1.4 twinport, majd 6 éves. Ez a vezérmű tengely törés mizéria idegesít picit. Tulképp a rögzítő csavarok lazasága okozta a bajt? Mekkora méretű csavarok ezek, hogy 8 Nm elég a meghúzásához? Nem lemaradt egy nulla a végéről?

nem maradt le egy nulla :D

tessék megnézni

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok, új vagyok én is itt a fórumon. Egy hete vettem az ótóm, astra g 1.4 twinport, majd 6 éves. Ez a vezérmű tengely törés mizéria idegesít picit. Tulképp a rögzítő csavarok lazasága okozta a bajt? Mekkora méretű csavarok ezek, hogy 8 Nm elég a meghúzásához? Nem lemaradt egy nulla a végéről?

Hali!

Ha jól emlékszem, olyan 6-os körüli csavarokról van szó, alumíniumban, tehát 8 Nm.

Link to comment
Megosztás:

Keress sürgősen egy zárlakatost, vagy szervizet.

Múltkor írta egy cartárs, neki tréler lett a vége.

Igen-igen, jelentkezem, itt is vagyok:-) Pontosan így történt. Szerintem is csináltasd meg, nekem 8ezerbe került a javíttatás, a 30km-es trélerezés viszont 15-be számla nélkül:-D

Link to comment
Megosztás:

Üdv.

Szép nap.

Megint morog a belső levegő keringetés motorja: a megforditott lapát is megadta magát. A csatlakozót lehuztam, de piszok mérges vagyok, egyik másik kinai gyerekjáték is erősebbre van csinálva mint ez a GAGYI Delphi fűtőmotor!!!

Lehet "csak" lapátot szerezni hozzá?

Valahol a neten láttam házastól 14 000 ft.ért.

Nem olcsó, lehet igy marad.

csak egyben lehet kapni...

én csináltam lapátot :D

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Apumnak van egy lufis Astrája, és a kormányburkolat a bal oldali dudánál megadta magát, kirepedt. Lehet magát a burkolatot (középen) cserélni, vagy az egybe van a lufival?

Ha egyben van, akkor ha szerzek egy ugyanolyan lufis kormányburkolatot, akkor az működőképes lesz, nem lesz légzsák hibakód?

Atesz

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Ma dobta az autom a 0335 hibát...valaki meg tudná mondani vagy egy skiccet feldobni h a főtengely jeladó szenzor hol van pontosan ...Első körben kontakt-tisztitóznék aztán majd meglátjuk...Vagy valakinek jó tanács?? Használhatom az autot vagy inkább ne?? Mennyi egy gyári jeladó ? Én tudom cserélni?

Válaszokat ekőre is köszi!

Legkevésbé kontakt hiba szokott lenni a jeladó adja meg magát. Árat sajna én nem tudok. Használni annyira nem kéne mert ha végleg tönkre megy akkor nem indul be a motor. Igaz nem írtad a motorkódod de ha Z14XE akkor ezen a képen látod merre van. A második kép már a vezérlés burkolatának levett állapota szóval addig juss el utána már látod. tis_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Apumnak van egy lufis Astrája, és a kormányburkolat a bal oldali dudánál megadta magát, kirepedt. Lehet magát a burkolatot (középen) cserélni, vagy az egybe van a lufival?

Ha egyben van, akkor ha szerzek egy ugyanolyan lufis kormányburkolatot, akkor az működőképes lesz, nem lesz légzsák hibakód?

Atesz

Ezt olvasgasd!

hy

lehet rendelni az ebayon:

http://cgi.ebay.co.uk/VAUXHALL-OPEL-ASTRA-...=item23111c6bfa

Link to comment
Megosztás:

Ezt olvasgasd!

Végigolvastam, de a kormány külső kerek része hibátlan, csak a belső a szar, amiben a lufi is van :D

Szóval kérdés még mindig adott :D

KILLERMEDVE: nah ez már közelebb van a megoldáshoz :D Akkor lényegében a külső "héj" külön van a lufinak az egységétől?

a légzsák szélén azok a müanyag patentek fogják a burkolatot:

http://www.kephost.com/view3.php?filename=...rcbgc0llqvl.jpg

http://www.kephost.com/view3.php?filename=...l5ykpzrnhz2.jpg

http://www.kephost.com/view3.php?filename=...hxlsijaa285.jpg

Link to comment
Megosztás:

Végigolvastam, de a kormány külső kerek része hibátlan, csak a belső a szar, amiben a lufi is van :D

Szóval kérdés még mindig adott :P

KILLERMEDVE: nah ez már közelebb van a megoldáshoz :lol: Akkor lényegében a külső "héj" külön van a lufinak az egységétől?

Persze. Hogyan? :D Pl. ez meg csak nekem jön elő, mi? :D

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.