Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Általános műszaki problémák

hemi

Recommended Posts

Nem jól emlékszel a szerelő szavaira szerintem, mert amit én eddig láttam, mind 92 fokos termosztát volt, vagy annál

kisebb hőértékű. Ez azt jelenti, hogy 92 foknál kezd el nyitni, és 100 fok körül van teljesen nyitva. 96 foknál kapcsol a

ventillátor. Ehhez hozzá tudod nézni, a műszered mennyit csal, vagyis megnézed, hol indul a ventillátor, az a 96fok ;)

No akkor tanácsot kérek:

A termosztátomat kb 1 éve cseréltem, mert az előzőnél az üzemi hőfok 80 fok volt a kocsi műszere szerint. Az újat a beszerelés előtt kimértem, edényben melegítve a vizet és hitelesített ipari digitális hőmérővel mérve. A nyitási pont 92 fok volt, és nagyon gyorsan nyitott.

Beszereltem, és a műszerem továbbra is 80 fokon áll menet közben. Ha lehúzom a sarut a hőfok jeladóról, akkor lemegy nullára. Ha álló kocsi mellett túráztatom a motort, a 80 fokról nagyon nehezen megy fel a vízhőmérsékletem (mert jó a hűtőm), de amint eléri a kb. 95 fokot (mutató szerint), akkor bekapcsol a ventillátor és visszanyomja 90 fokra. Csak nyáron sikerült egyszer a motoromat álló kocsinál 100 fokra felfűtenem, amikoris bekapcsolt a ventillátor második fokozata úgy ahogy kell.

Nomost hol lehet a hiba, hogy a műszerem nem a kívánt 90 fokot mutatja? (Pedig már a második termosztátot raktam bele.)

Link to comment
Megosztás:

Ma bent jártam vele pesten és volt időm figyelgetni.Elindulok hideg motorral,felmelegszik rendesen 96fokig és onnan visszahül kicsit 90 fölé.Aztán kb.1 perc alatt megint föl megy 95ig és megint lemegy 90fölé egy kicsivel.És ez folyamatos haladásnál mondjuk végig a soroksári úton erzsébetről a petőfi hídig.Aztán a körúton fel ment 100ig de nem indult be a hűtő mert addigra haladósabb lett és visszahült egy kicsit.

A ventit már nézetem a múltkor az 102nél kapcsol és 96nál kapcsol le.

Ha csal a hőfok mutató akkor is be kéne állnia egy fix pontra tartós haladásnál nem?Maximum nem 90-en áll meg hanem 85ön.

Van még itt valaki akinek astrája van és állandóan mozgásban van a hőfokmutatója?Vagy lefele megy éppen vagy fölfele de olyan nem nagyon van,hogy egy helyben állna.

Hidd már el, hogy ez így jó. ;)

Sztem a műszer hőgombája is okozhatja, próbáld meg kicserélni, nem nagy művelet, és nem is drága. Mindig ilyen volt, mióta megvetted a kocsit, vagy csak egy ideje mutat ilyen keveset? Ha mindig ilyen volt, lehet hogy cserélték a műszeregységet vagy a hőgombát, és nem összatartozó cuccok. Nekem is volt már ilyen műszerfalam, amivel sokkal kevesebbet mutatott a hőmérő, szóval tuti legalább kétfajta létezik belőlük.

Link to comment
Megosztás:

Ma bent jártam vele pesten és volt időm figyelgetni.Elindulok hideg motorral,felmelegszik rendesen 96fokig és onnan visszahül kicsit 90 fölé.Aztán kb.1 perc alatt megint föl megy 95ig és megint lemegy 90fölé egy kicsivel.És ez folyamatos haladásnál mondjuk végig a soroksári úton erzsébetről a petőfi hídig.Aztán a körúton fel ment 100ig de nem indult be a hűtő mert addigra haladósabb lett és visszahült egy kicsit.

A ventit már nézetem a múltkor az 102nél kapcsol és 96nál kapcsol le.

Ha csal a hőfok mutató akkor is be kéne állnia egy fix pontra tartós haladásnál nem?Maximum nem 90-en áll meg hanem 85ön.

Van még itt valaki akinek astrája van és állandóan mozgásban van a hőfokmutatója?Vagy lefele megy éppen vagy fölfele de olyan nem nagyon van,hogy egy helyben állna.

Ez így teljesen jó, a műszered kb 5 fokot csal felfele ;)

Link to comment
Megosztás:

Hi mindenki. Írtam az ASTRA Fűtés fórumba is de ott elég régi az utolsó hozzászólás, ezért ide is beírom.

Nem nagyon volt időm végig nézni a hozzászólásokat, hogy kiszűrjem a választ a kérdésemre

ami ez lenne.: Eddig nagyszerűen működött nálam a a levegőkeringető kapcsoló által nyújtotta élvezet. de mostanában elég gatya a "rendszer", ugyanis hiába van belső keringetésre kapcsolva, ugyanúgy jön be az előttem haladó által kibocsájtott büdös kipufogógáz, és nem is kell közel mennem hozzá. mintha a külső keringetésre kapcsoltam volna. ráadásul a kapcsoló gomb is eléggé nehezen jár, mintha "szorulna" kicsit. És a sziszegés sem olyan már mint régen. Sőt pár másodperces késéssel sziszeg. A másik meg ami érdekes, hogy ha belső keringetésre kapcsolom, és menet közben rálépek a gázra, és jól kipörgetem, akkor a váltásnál szisszen egyet. Tiszta "TURBÓ". Eddig nem csinálta.

Erre varrjon nekem valaki Gombot. Megköszönném:D

Valószínűleg le van csúszva valahol egy cső, vagy lyukas, repedt. Először a fékrásegítő csöve körül keresgélj.

Link to comment
Megosztás:

Hi mindenki. Írtam az ASTRA Fűtés fórumba is de ott elég régi az utolsó hozzászólás, ezért ide is beírom.

Nem nagyon volt időm végig nézni a hozzászólásokat, hogy kiszűrjem a választ a kérdésemre

ami ez lenne.: Eddig nagyszerűen működött nálam a a levegőkeringető kapcsoló által nyújtotta élvezet. de mostanában elég gatya a "rendszer", ugyanis hiába van belső keringetésre kapcsolva, ugyanúgy jön be az előttem haladó által kibocsájtott büdös kipufogógáz, és nem is kell közel mennem hozzá. mintha a külső keringetésre kapcsoltam volna. ráadásul a kapcsoló gomb is eléggé nehezen jár, mintha "szorulna" kicsit. És a sziszegés sem olyan már mint régen. Sőt pár másodperces késéssel sziszeg. A másik meg ami érdekes, hogy ha belső keringetésre kapcsolom, és menet közben rálépek a gázra, és jól kipörgetem, akkor a váltásnál szisszen egyet. Tiszta "TURBÓ". Eddig nem csinálta.

Erre varrjon nekem valaki Gombot. Megköszönném:D

Jaja, van egy vákuumcső ami a pollenszűrő alatti lefolyó p.ö.c.s.-ből jön. Ha az van megrepedve, lecsúszva (vagy mindkettő mint nekem :lol: ) akkor lehet ez. Nekem mondjuk a fékrásegítőm is szenvedett, de az a csőrendszer ami benne volt erősen pusztult állapotban volt. Nekem sziszegés nem volt, vagy csak elnyomta a dízel ;) de mindenesetre kotorássz a vákuumcsöveknél. Vagy fizess egy sört annak aki éjszaka belecsempészett egy turbót az autóba. :lol:

Link to comment
Megosztás:

Na úgy néz ki, nem kerülhetem el a gyújtáselosztónál a tömítéscserét. Pár hónapja már fedeztem fel arrafelé némi olajfolyást, akkor a pipa alakú kartergázcső volt elszakadva, de ezek szerint innen is jött az olaj, mert a napokban megindult megint. Akkoriban meg is vettem egy O gyűrűt, ami állítólag a gyújtás tömítése. Úgy néz ki mint egy bőr karkötő. Bonyolult kicserélni ezt a gumigyűrűt vagy inkább forduljak szakihoz? Ja, DIS gyújtásos.

Ha jól emléxem talán két csavart kell kitekerni és levenni a DIS modult...

Link to comment
Megosztás:

A DIS-t fogja vagy 3 db T30-as torx. Az alatta levő alaplemezt is 3 db, asszem 10-es fejű csavar.

A gumigyűrű már megvan (állítólag ugyanaz kell hozzá, mint a sima elosztóshoz), 3 mm vastag és kb. 70 mm átmárőjű gumikarika. Leszedni az elosztót nem mertem, gondoltam hátha szétugrik benne valami, aztán nem tudom visszarakni. Ahogy nézegettem én is úgy láttam, hogy lejön az elosztó, aztán valahol a nyakrészben lehet benne az a gumikarika.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok.Segítsetek már!!Hogy kell megcsinálni a vízhőfokmérőt, mert nem mutat semmit??

Először nézd meg nincs-e lecsúszva a csati a jeladóról az enyémben a HF-mögött van a szívosor bal oldalán, egy vezeték megy rá, ha nincs, akkor azt próbáld cserélni, nem hiszem hogy a műszer ment tönkre. Víz van benne rendesen? Ha a levegőt méri akkor se műkszik rendesen. Pirossal bakarikáztam a c14nz hol van, nem tudom neked milyen motorod van.

Nekem X16XEL-es mocim van.

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.