Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Általános műszaki problémák!

hemi

Recommended Posts

Olvasom a storidat, előző írásaidat is és még mindig meglepetten ülök, hogy a benya szűrőt nem cserélték volna ki. Ez számomra hihetetlen, hogy ennyi ideig benne volt. Én most cseréltem ezeket hétvégén. Ez durva. Tuti h azért vmikor csérélték, 30ezresnél vagy 60nál?

De tegyük fel , hogy ha nem cserélték akkor azért abban van kosz rendesen ami terhelhette a szívattyút és akkor nem kizárt, hogy az is kezd halldokolni. Mintha befogott szájjal akarnál nagy levegőt venni.

Ha megvan még a cserélt szűrő vágd már szét, hogy mi van benne, engem nagyon érdekel! :D :D

További nagykalappal!

A számlák között nem találtam róla semmit. Első tulajig megvan minden. 70e km körül van egy sötét folt, onnan, attól a tulajtól csak egy számla van. Majd átböngészem a szervízkönyvet az első tulaj végig szervízkönyves, kb 70e km-ig. Elvileg gyárilag ott kéne cserélni.

A szerelő szerint még a gyári volt, azt mondta be is voltak állva a csavarok, szenvedett míg kiszedte.

Én is megnéztem, aluházas szűrő volt, kék-fehér talán fém címkével s szűrőházon.

Végül is átnéztem tüzetesebben a számlákat.

Szakszerviz 60E km-nél cserélt először benzinszűrőt.

Ez elkerülte a figyelmemet.

Így is 80E km volt a szűrőben.

Egyébként a szervizfüzet alapján az előírás 30E km.

Érdekes, hogy miért vártak vele 60E km -ig.

Valaki írta itt, hogy a motortérben valahol rá lehet csatlakozni a benzinkörre nyomást mérni, és hogy neki 1,5 bar volt 3,5 helyett.

Tudna erről valaki bővebben nyilatkozni, hogyan is kell ezt csinálni?

Nyilván nem én állnék neki, csak érdekelne. :)

Még mindig gyanakszom a pumpára, de a szerelőmnek nincs hozzá műszere...

Link to comment
Megosztás:

Más kérdés.

A hűtőfolyadék kiegyenlítő tartályban, ha jár a motor, folyamatosan forogni kell a víznek?

Láttam már ilyenkor, hogy a felső csonkon keresztül áramlik a tartályba a folyadék, elég intenzíven.

Volt már olyan eset viszont, hogy semmi áramlás nem volt.

Ma pl 30 km országút után állóvíz van a tartályban.

Ez normális?

Ha jár a motor nem kell "járni" a víznek is a tartályban?

Üzemmeleg motornál vki nyomkodja meg a gázpedált. Én így keringettem annó 2109nél. ;D. Igaz ott a motortérben tudtam a gázt rángatni neki :D

60ezer km is kemény sztem. Mondjuk ha márkás kúton tankol az ember akkor lehet kibírja de ebbe inkább ne follyunk bele.

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Végül is átnéztem tüzetesebben a számlákat.

Szakszerviz 60E km-nél cserélt először benzinszűrőt.

Ez elkerülte a figyelmemet.

Így is 80E km volt a szűrőben.

Egyébként a szervizfüzet alapján az előírás 30E km.

Érdekes, hogy miért vártak vele 60E km -ig.

Valaki írta itt, hogy a motortérben valahol rá lehet csatlakozni a benzinkörre nyomást mérni, és hogy neki 1,5 bar volt 3,5 helyett.

Tudna erről valaki bővebben nyilatkozni, hogyan is kell ezt csinálni?

Nyilván nem én állnék neki, csak érdekelne. :)

Még mindig gyanakszom a pumpára, de a szerelőmnek nincs hozzá műszere...

Szia,

Ha pécsi lennél, akkor tudnék ajánlani szerelőt, aki nekem is megmérte a benzinnyomást, de mintha egy kicsit messze laknál :)

Amúgy az injektor csőnél van egy szelep, azon keresztül lehet mérni benzinnyomást. Ha leveszed a motorról a műanyag takaró elemet akkor már látni is fogod. Lényeg, hogy kell egy nyomásmérő és a megfelelő csatlakozó, majd gyújtásra teszed és már látszik is, persze járó motornál is nézhető, hogy milyen nyomást produkál a szivattyú.

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Végül is átnéztem tüzetesebben a számlákat.

Szakszerviz 60E km-nél cserélt először benzinszűrőt.

Ez elkerülte a figyelmemet.

Így is 80E km volt a szűrőben.

Egyébként a szervizfüzet alapján az előírás 30E km.

Érdekes, hogy miért vártak vele 60E km -ig.

Valaki írta itt, hogy a motortérben valahol rá lehet csatlakozni a benzinkörre nyomást mérni, és hogy neki 1,5 bar volt 3,5 helyett.

Tudna erről valaki bővebben nyilatkozni, hogyan is kell ezt csinálni?

Nyilván nem én állnék neki, csak érdekelne. :)

Még mindig gyanakszom a pumpára, de a szerelőmnek nincs hozzá műszere...

Érdekes, mert nálam 60e-et ír a szervizfüzet benzinszűrő cserére. Igaz én 45e-nél cseréltem (akkor azért, mert akkoriban etanoloztam is), és azóta nem, pedig 132e van már benne. (igaz 60e óta LPG van benne). Már terveztem, de nem merek nekiállni. :)

Link to comment
Megosztás:

Szép estét :)
Opel Astra G 1.8 16v Z18XE
Olyankor mi a gond ha menetközben olyat csinál az autó amikor ki fogy a benzin es nem indul vissza es villog a motor hűtés vissza jelző meg a jet lámpa és le áll utánna vissza teszem gyújtás ra a jet lámpa villog meg az asr jelzés világít és nem meleg a vízfok 90 fokos meg van folyadék benne. Meg megy a venti is
A be indítás úgy jött össze hogy akku saru levesz vártam kb fél percet vissza tettem a sarut aztán be indítottam
Mi lehetet ennek az oka nem valami hő gomba vagy hűtő fokyadék szintjelző ?

Link to comment
Megosztás:

Nem értek hozzá annyira, de ez olyan fémes erős kattanás, az indulás pillanatában jelentkezik. A szervízben azt mondták valószínűleg féltengely, de szeretném a ti véleményeteket is kikérni.

Ma véletlenül ráfüleltem mert nem szólt a rádió és nekem is kattan vmi egyet indítás után pár másodperce. Én nem tulajdonítok neki semmit, sztem "dusító" (itt nem tudom hogy van a "szivató" rész) ami kattan egyett h a keverék jó legyen.

Az más, neked motorindítás után, neki meg amikor elkezd gurulni az autó.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Új vagyok itt és nem tudok témát indítani, de van egy G astra (z14xep) problémám, amire egyszerűen nem találok megoldást.

Tavaly nyáron utólag került beépítésre a klíma a kocsiba, és mivel ez nyár végén történt, nem volt igazán mód kipróbálni.

Sajnos úgy tűnik, mintha nem lenne megfelelő azóta a motor hűtése. Az már télen és tavasszal is feltünt, hogy 8-10 C kinti hőmérséklet mellet is elég gyakran bekapcsol a ventilátor, viszont amióta melegebb van és használjuk a klímát is megy mint a veszett, gyakran az autó leállítása után is zúg 1-2 percig. És előfordult, hogy ki kellett kapcsolni a klímát és be a fűtést, mert elérte a hőmérséklet mutató a százat. Azt értem, hogy nehezíti a hűtést, hogy a klímahűtő a vízhűtő elé került, de nem gondolom, hogy ez természetes lenne.

A klíma beszereléskor bontott alkatrészeket szereztem, de klímahűtőt újat vettem (Nissen) és a vízhűtő (no name)is új (mert abból a klímás nagyobb mint a klíma nélküli volt). A klíma egyébként jól teszi a dolgát.

A termosztátot a múlt héten kicseréltük, talán mintha 1 fokkal jobb lenne (bár kipróbáltam hogy forrásban lévő vízben a régi is szépen nyit). A ventilátor előtét ellenállása jó, a víz érezhetően kering. Állóhelyzetben persze :evilgrin: nem melegszik fel annyira, hogy ne bírna el vele a ventillátor, ezért a szervízben sem igazán tudnak vele mit kezdeni a találgatás és alkatrészek cserélgetése találomra pedig elég költséges dolog. Ha van valami használható ötletetek azt örömmel venném, mert egyébként szeretem az autót és mivel szinte új korától nálam van különösen értékes számomra. Előre is köszi.

Sziasztok!

Ma sikerült "tetten érnem" a jelenséget (sajnos a képet nem sikerült csatolni), elsősorban klímával, de kikapcsolt klíma mellett is az M3 emelkedőin igencsak felküzdi magát a vízhőmérséklet 100 C-ig sőt kicsivel még az fölé is, de ahogy felérek a "dombtetőre" szépen elkezd visszahűlni (a kinti hőmérséklet 23-25 C volt). Mi lesz ha nyaraláskor 50-100 km-en keresztül megyek emelkedőn 28-30 C fokban :omg: ?

Más z14xep-s motorok is ezt csinálják?

Hová mész olyan magasra nyaralni? :) Nekem 1.6-os van,de annak mindig ugyanott áll a mutatója ilyen melegben,pont függőlegesen 90 foknál.Ha hűvösebb van akkor kicsit alatta.

Csatlakozom Geopake-hoz, nekem is ua viselkedik. Azonban mi nem Twinport-ot terelgetünk...

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Ma sikerült "tetten érnem" a jelenséget (sajnos a képet nem sikerült csatolni), elsősorban klímával, de kikapcsolt klíma mellett is az M3 emelkedőin igencsak felküzdi magát a vízhőmérséklet 100 C-ig sőt kicsivel még az fölé is, de ahogy felérek a "dombtetőre" szépen elkezd visszahűlni (a kinti hőmérséklet 23-25 C volt). Mi lesz ha nyaraláskor 50-100 km-en keresztül megyek emelkedőn 28-30 C fokban :omg: ?

Más z14xep-s motorok is ezt csinálják?

Nekem csak tötymörgős lámpától lámpáig való menetben ha eléri a 90et a mutató. M6os Érd környéki emelkedőn se megy fel klima mellett. Z14XEP.

Vízpumpa? Dugulás nincs?

Módosítva : Atala
Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Ma sikerült "tetten érnem" a jelenséget (sajnos a képet nem sikerült csatolni), elsősorban klímával, de kikapcsolt klíma mellett is az M3 emelkedőin igencsak felküzdi magát a vízhőmérséklet 100 C-ig sőt kicsivel még az fölé is, de ahogy felérek a "dombtetőre" szépen elkezd visszahűlni (a kinti hőmérséklet 23-25 C volt). Mi lesz ha nyaraláskor 50-100 km-en keresztül megyek emelkedőn 28-30 C fokban :omg: ?

Más z14xep-s motorok is ezt csinálják?

Az én példányomon évszaktól, hőmérséklettől függetlenül beáll a mutató 80 és 90 közé, onnan se előre se hátra, akármit csinálok vele. Klímázni nemigen szoktam, de az utóbbi héten előfordult párszor hogy bekapcsoltam, az sem befolyásolta.

Link to comment
Megosztás:

Mindenkinek köszönöm a megerősítést, eddig általában azt hallottam ,hogy jó az, ha nem forralja fel a vizet :omg: .

Nekem is sokadik autóm ez, de márkától függetlenül minden típusra az volt a jellemző, hogy valahová beállt a mutató és extrém körülmények között sem tért el attól csak hajszálnyival (na jó a trabiban víz sem volt :icon1: , de valahol el kellet kezdeni... a 850-es fiatomban pedig nem elektronika kapcsolgatta a ventilátort, hanem ékszíj hajtotta direktben mégis közel állandó volt a vízhőmérséklet)

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Ma sikerült "tetten érnem" a jelenséget (sajnos a képet nem sikerült csatolni), elsősorban klímával, de kikapcsolt klíma mellett is az M3 emelkedőin igencsak felküzdi magát a vízhőmérséklet 100 C-ig sőt kicsivel még az fölé is, de ahogy felérek a "dombtetőre" szépen elkezd visszahűlni (a kinti hőmérséklet 23-25 C volt). Mi lesz ha nyaraláskor 50-100 km-en keresztül megyek emelkedőn 28-30 C fokban :omg: ?

Más z14xep-s motorok is ezt csinálják?

Nekem alapból 90 fok alatt van, nagy melegben éppen hogy csak el nem éri a 90 fokot, de azt sosem kerülte el, a ventilátor mindig bekapcsolt. Klíma esetében meg alapból megy. Szóval ott valami nem ok, vagy a gomba, vagy valami dugulásod van.

Link to comment
Megosztás:

Ma nekiugrottam a levegőterelő motor javításának (nekem is eltört a fránya). Ha már arra jártam, meg az időm is engedte a motort is kiszedtem nagy nehezen és kipucoltam, egy kis WD40 és mehetett is vissza. Igaz kiszerelésnél nem tudtam egybe kiszedni, a csappantyú bent maradt és onnan szedtem le az állítómotort. Ezt mi a fene állította meg? Mert amikor ráadtam a gyújtást ugye pörög és szabadkézzel egyszerűen lehetettlen megfogni. Csoda h eddig bírta.

A másik, befuvómotor alján volt vmi fém lemez amit 2 csavar tartott. Abban egy perselyben egy réz vmi. Azért írok vmit mert azt nem tudom, hogy az egy csapágynak kéne lennie vagy csak tartja a motort középállásban és tereli ha mozog az autó? Nem tudtam pörgetni mint egy csapágyat és csodálkoznék ha nem az lenne....

Másik amikor kivettem az anyósnál a levegőbefúvút akkor leesett egy csati ami a fokozat állító kapcsolónak a kötegére van sodorva. Ez mi lehet? Lsd kép:

http://kepfeltoltes.hu/view/140706/20140706_082600_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Módosítva : Atala
Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

A segítségeteket/tanácsotokat szeretném kérni: van egy 1999-es 1.4 16V-s Astrám. A hibajelenség, h. balra egyáltalán nem indexel, csak gyorsabban kattog; jobbra tökéletesen működik. Létezik, h. egyszerre kiégett mind a két izzó, v. máshol keresendő a hiba?

Válaszotokat előre is köszönöm!

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Ma sikerült "tetten érnem" a jelenséget (sajnos a képet nem sikerült csatolni), elsősorban klímával, de kikapcsolt klíma mellett is az M3 emelkedőin igencsak felküzdi magát a vízhőmérséklet 100 C-ig sőt kicsivel még az fölé is, de ahogy felérek a "dombtetőre" szépen elkezd visszahűlni (a kinti hőmérséklet 23-25 C volt). Mi lesz ha nyaraláskor 50-100 km-en keresztül megyek emelkedőn 28-30 C fokban :omg: ?

Más z14xep-s motorok is ezt csinálják?

Szia!

Biztos, hogy működik a ventilátor 1-es fokozata?

Nekem is hasonlóan melegedett a víz, amikor az ellenállás megadta madát.

Üdv.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

A segítségeteket/tanácsotokat szeretném kérni: van egy 1999-es 1.4 16V-s Astrám. A hibajelenség, h. balra egyáltalán nem indexel, csak gyorsabban kattog; jobbra tökéletesen működik. Létezik, h. egyszerre kiégett mind a két izzó, v. máshol keresendő a hiba?

Válaszotokat előre is köszönöm!

VÉszjelzőre mit reagál? Nézd meg az izzókat. 3nak kell lenni. Van egy az oldalán is elvileg.

Link to comment
Megosztás:

Én már mióta ezt mondom! Nekem is ez volt a hibajelenség!

Van lassú, közepes és gyors fokozat, vagyis ezeket hallottam működni. Természetesen legtöbbet a gyors fokozaton megy (mint a veszett :blink: ). Amikor átlépi a mutató a középső vonalat akkor kapcsol a közepes fokozat.

Talán a jövőhéten eljutok a szervízbe és megoldódik a rejtély.

Egy valamit nézz meg! Indítsd be az autót. Nyisd ki a motorháztetőt. Kérj meg valakit, hogy kapcsolja be a klímát és figyeld, hogy elindul e a ventilátor! 5-15sec belül el kell indulnia az 1-es fokozatnak!!!!

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Ma sikerült "tetten érnem" a jelenséget (sajnos a képet nem sikerült csatolni), elsősorban klímával, de kikapcsolt klíma mellett is az M3 emelkedőin igencsak felküzdi magát a vízhőmérséklet 100 C-ig sőt kicsivel még az fölé is, de ahogy felérek a "dombtetőre" szépen elkezd visszahűlni (a kinti hőmérséklet 23-25 C volt). Mi lesz ha nyaraláskor 50-100 km-en keresztül megyek emelkedőn 28-30 C fokban :omg: ?

Más z14xep-s motorok is ezt csinálják?

Szia!

Az írásod nyomán tegnap egy Debrecen-Budapest úton figyeltem a vízhőfok alakulását a mi Z14XEP motorral szerelt H Astra-nkban.

Tempó 130, külső hőmérséklet 30-33'C.

A víz átlagosan 92'C körül mozgott. Gyöngyösnél, az emelkedőn 96'C-ig emelkedett. Gödöllőnél az emelkedő tetejére érve bizony 102'C lett a csúcs :-o

A lejtőn visszahült 91-re. Utána M31-M0 úton tartottam a 100-110-et és 89'C-on állapodott meg a víz hőmérséklete.

Nem tudom mennyire természetes mindez. Eddig nem néztem így.

ELM-el figyelted menet közben? Az ennyire pontos hőfokot tud visszajelezni?

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.