Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Általános műszaki problémák!

hemi

Recommended Posts

Nem kell légteleníteni, nekem elhiheted, most kellett cserélnem a szervóba az olajat, mert véletlenül (lásd feljebb) DIII (piros) lett beleöntve. A nívó meg látszik a kupak alján levő pálcikán.

arra azért kíváncsi lennék, hogy miért öli meg a szervópumpát a DIII (piros) olaj? a zöld D2 az félszintetikus, a D3 a piros meg fullszintetikus, de a hígabb mint a D2. (maradt minta összenézni...) akkor mitől nyírja ki a pumpát? Bár több szerelővel is beszéltem, akik kiröhögtek, hogy a piros olaj ilyet tenne, egyikük a szerint még a ketőtt keverni is lehet.

Mindenesetre lecserléltem D2-re. közben a 4. henger is megy már. Trafócsere :lol:))) most a

bal első tompított szarakodik.. még jó hogy nem az én kocsim.

Kezdem a hitem elveszíteni az astra-ban. lehet hogy átállok BMW E36-ra, szigorúan kombira.

Sziasztok,

A szervó tartályomban már nem éri el az olaj a nívót, gondolom kell bele úgy egy deci (vagy még kevesebb) olaj. A hozzászólásaitok hatására szilárd az elhatározásom, hogy D2-es (zöld) olajat vegyek majd bele. Nem szeretnék bakot lőni, ezért kérdezem, hogy a D2-esként emlegetett olaj nem más mint a Dextron II-es ATF olaj? Vagy ez valami más???

Másik kérdésem, hogy látott-e már ebből valaki bármilyen gyártmányú literesnél kisebb kiszerelésűt? Egyszerűen nem akarok feleslegesen 9 decit évekig kerülgetni, tusfürdőnek meg nem jó...

Köszi,

Tobzos

Link to comment
Megosztás:

Tegnap volt olajcserém, gondoltam leírom egy tapasztalatomat. Castrol Magnatec 10W-40 volt benne, 15 ezret mentem el bele. Most is ugyanezt raktam bele (Z14XE 155ezer km) és egyből észrevettem, hogy a hidrotőkéim kicsit hangosabbak lettek. Nem zavaró még a dolog, de jobban hallhatóak, mint előtte. Egyből elkezdtem vizsgálni a flakont, hogy biztos átemeltek és nem is az volt benne, de aztán eszembe jutott a megoldás.

Az előző olajamba öntöttem hidrotőke tisztító adalékot, amitől ezek szerint a zajuk is kisebb lett egy kicsivel. Én sem nagyon hiszek az ilyen csodaszerekben, de a saját fülemnek igen. Ilyet fogok venni megint, mert úgy látszik csak csak csinál valamit.

http://www.liqui-moly.hu/termekek.cgi?sub=1110

Üdv.: Tobzos

Link to comment
Megosztás:

A sok elektronika hátránya. Anno a jó öreg 1.6D Kadett E-vel egy vadonatúj 100A-es akksival eljöttem Budaörsről Veszprémbe, meg onnan másnap Balatonfűzfőre (összesen kábé 125km) mielőtt végleg lemerült az akkumulátor. Mint egy lendkerekes autó. :lol:

Nem egészen tisztességes összehasonlítás. Ha a "D" (diesel) akkumulátorában annyi áram van csak, amivel éppen be tudod indítani -esetleg annyi se,de behúzzák -, onnantól kezdve amíg gázolaj van, addig megy, lévén öngyulladós. A benzinesnek a gyújtás miatt sajnálatosan a működéshez elengedhetetlen az áram.

De ott is kell áram az ECU-nak, üzemanyag szívatyúnak, szervónak, és egyéb elektromos kütyüknek. Igaz a benzines kicsivel több áramot fogyaszt (befecskendezéssel többet)....

De jogos az összehasonlítás, mert az újabbakban minden elektromos, a régiben meg sokkal kevesebb volt....

Pl. egy trabival addig lehetett menni, ameddig a gyújtásnak volt megfelelő teljesítmény, ott semmi extra elektromos kütyű nem volt (szervó, ECU, befecskendezés, ABS, érzékelők, elektromos műszerek, stb...)

Régen egy dízelnek annyi áram kellett, hogy az adagoló leállítószelepének behúzómágnese tudjon működni, azaz kapjon gázolajat. Ezek akkor döglöttek csak le, amikor az akksikban már alig volt 6-7 V...

Ma az elektronika miatt már biztos hamarabb vége a dalnak, de nem a tápszivattyú miatt (az mechanikus) és nem is a szervó miatt (az nem megy ha nincs töltés).

Tobzos

Link to comment
Megosztás:

Nem egészen tisztességes összehasonlítás. Ha a "D" (diesel) akkumulátorában annyi áram van csak, amivel éppen be tudod indítani -esetleg annyi se,de behúzzák -, onnantól kezdve amíg gázolaj van, addig megy, lévén öngyulladós. A benzinesnek a gyújtás miatt sajnálatosan a működéshez elengedhetetlen az áram.

A Calibrám anno akksi nélkül is elketyegett alapjáraton 10-15percig (pedig az benzines, és van benne elektronika is)... Tudom, nem egészséges, mert nem tesz jót az ECU-nak, de akksit kellett cserélnem és a cseredarab is le volt merülve, szóval ha leállítom az autót, akkor az életben nem indítom el többet, pláne hogy lehetőségem sem volt se tölteni, se segítséget kérni.

Link to comment
Megosztás:

Egy jól fel töltött aksival még tíz kilómétert sem fogsz megtenni (nem hogy százat), mivel ezeknél az autóknál már minden elektromos és fogyaszt, igényli a tápot.

Elég ha fékezel, vagy irányjelzel, +benya szivattyú+befecskendezés ami azért folyamatos ugye és az ECU hamarosan érzékeli a fesz. esést, a műszerfalon folyamatosan fognak sorban kigyulladni a visszajelző lámpák, a fesz egyre inkább esik, döglődik a befecskendezés, üa. szivattyú és vége az útnak, onnan már be nem indul többet....

Elhiheted, végigcsináltuk, sajnos........

Ezt Én magam cáfolom!!!! egy 318-as BMW mögöttem kötélen és Miskolc-Gyöngyös táv generátor nélkűl 110 km!!!!...semmi töltésem nem volt....az aksi csontra úgy lemerűlt, hgy még az ablakokat is alig akarta felhúzni...a központ pedig már nem is ment, menetközben a belső világításon keresztűl teszteltem a helyzetet, volt hogy már alig világított mire Gyöngyösra értem a lejtőn(aki járt erre az tudja miről beszélek, 3-as főút)...örültem hogy a garázsba utánna még be bírtam állni..., mert annyir vége lett hogy leállt, vártam fél órát, aztán igaz nem szabadna(ha egyből nem kapja el, de ez megtette, beindult), de sikerűlt belökni és utánn még kb 300m-t mentem a garázsig is úgy nyitottam az ajtót, mint akinél vmi robban....mert emelkedőn van...oda fel nem toltam volna...miközben álltam befelé már minden műszer össze-vissza kalimpált...a generátort is úgy vittem hogy feltöltöttem az aksit..előtte kiszereltem a generátort, elvitem a szakihoz, majd újra mentem érte másnap...és az is simán több cvolt mint 10 km....szóval ezt ne erőltesd én magam próbáltam ki...ennek már kb 4 éve...az aksi azóta is megy!

Szóval hidd el működik, igaz amit lehetett lekapcsoltam...minden lámpát, rádiót, még a vészvillogót is..mondjuk 100 nál nem is igazán kellett :lol: ennyivel sem vontattam még előtte :lol:..az meg hogy nem volt töltés 100%, mert szervóm sem volt(nem buta az elektronyász aki ezt tervezte...a szervó elég nagy fogyasztó azon kívűl az már szinte semmi...az elektronika..miről beszélsz? egy maroknyi számítógép..egy laptop mennyi ideig bírja aksival...azt ne mond, hogy abba több az elekrtonika és kisebb az aksi, mármint a kocsiba..

ami még "nagy fogyasztó" talán az az üzemanyag szivattyú...de annál kevesebbet eszik minél ksiebba folytás és minél kevsebbszer kell indulnia...100-nál azért már kellett neki anyag...2.5 tonnát vitt magával...a gép....azok a kis befecsk szelepek pedig alig vesznek fel vmi villanyt....itt jóval kisebb a nyomás mint a dizelnél..

Ügyes vagy! Te azt tapasztaltad én meg nem!

ez nem ügyesség kérdése...ez egy gyári 55Ah-s aksi...ennyit tudott...nem tudom hogy a tied mennyi idős aksi volt, mennyire volt feltöltve és mi történt még nálad, de ha a generátor nem úgy hal be, hanem pl a gerjesztő oldali dióda hibásodik meg, akkor a fordulattól nemhogy töltene, hanem mint fogyasztó lép be a körbe és az mégjobban leszívja az aksit.....én így jártam egy másik géppel...2x majdnem megszivatott, de még haza vonszoltam...mitől is 55Ah-s egy aksi...kapcsold be a fényszóród és nézd meg 1 óra múlva egy jól feltött aksit....ha indítani nem is tudsz vele hidd el hogy be lehet tolni....azt pedig nehezen hiszem hogy az a pár befecsk szelep és szivattyú többet zabál mondjuk 130W-nál...de ehhez kell egy jó aksi...és mondjuk nem xenon vagy egy pár 140W-os égő :lol:

Link to comment
Megosztás:

Nem igazán tudtam, hol kérdezzem meg, de végülis műszaki kérdés:

Maradt a szekrényemben otthon 2L GM Longlife feliratú fagyálló, de nem emlékszem, hogy ez tömény, vagy simán megy bele? Egyáltalán jó a Z14XE motorba? (még az öreg Corsába vettem)

A színe rózsaszín, ahogy látom.

Egyéb számok a dobozon(nem tudom, melyik az azonosítója):

19 40 663

GR.8.777

Köszi a segítséget előre is.

Amúgy a verdában most is hasonló színű van, ahogy néztem tegnap, de a típusát nem tudom.

Semmi, a felhasználására vonatkozó utasítás nincs rajta.

Link to comment
Megosztás:

Errol jut eszembe: belefer az astrabe egy 74A-es akksi? Mert most 55-os van benne, de kicsit nagyobbat szeretnek beletenni.

Mi pakoltunk már autóba nagyobb akksit (mert belefért), de én nem ajánlom, mert a generátort, töltést, mindent a gyári akksira méretezték, ami azt vonja maga után, hogy nem fog az akksi sohasem feltöltődni teljesen, így 1-1,5 év alatt mehet a kukába.

Azért én csakcsak keveselltem a 44Ah-t az 1.8-as Coupéba (a gyárija is ilyen), úgyhogy kicseréltem egy 62Ah-ra.

Egyébként ezek a gyári előírások is érdekesek, a Coupéban 100A-es generátor van, és ahogy fentebb írtam, 44Ah-s akksit ír hozzá a könyv, de az előző Calimnak 55Ah-s volt a gyári akksija, holott csak 70A-s volt a generátora.

Link to comment
Megosztás:

A múlt héten beszélgettünk ködlámpa beázásról, és én baromi büszke voltam, hogy az enyémmel ilyen baj nincs. Tegnap viszont majdnem hanyatt estem, mikor megláttam, hogy az egyik fényszóróm foncsorán és az üvegén is foltok jelentek meg és persze pára is van a lámpában. Valakinek van-e hasonló "élménye", és ha igen hogyan tudta orvosolni, hogy a foncsorról eltünjenek a foltok? A pára még csak-csak ki fog száradni, de a foltok ott maradnak. Kuka a lámpa, vagy esetleg ismertek olyan céget, aki szépen levágja az üveget, kitakarítja és garival visszaragasztja?

Link to comment
Megosztás:

Mi pakoltunk már autóba nagyobb akksit (mert belefért), de én nem ajánlom, mert a generátort, töltést, mindent a gyári akksira méretezték, ami azt vonja maga után, hogy nem fog az akksi sohasem feltöltődni teljesen, így 1-1,5 év alatt mehet a kukába.

Hm, koszi, igazabol csak biztonsagra jatszanek, nincs semmi hangrendszer s egyeb extra, ami enne pluszba az akksit. Akkor maradok az 55-osnel. Ezt az akksit ajanlottak, szerintetek?

Link to comment
Megosztás:

Azért én csakcsak keveselltem a 44Ah-t az 1.8-as Coupéba (a gyárija is ilyen), úgyhogy kicseréltem egy 62Ah-ra.

Egyébként ezek a gyári előírások is érdekesek, a Coupéban 100A-es generátor van, és ahogy fentebb írtam, 44Ah-s akksit ír hozzá a könyv, de az előző Calimnak 55Ah-s volt a gyári akksija, holott csak 70A-s volt a generátora.

Az akksi kapacítása Ah ha V-al megszorzod akkor W/h

A Generátor max. árama Ah.

Ez a két dolog két külön fogalom. Az egyik kapacítás, a másik pedig Töltési áram. Nagyobb kapacításu nem ár, mert ha kisebb a generátor, akkor nagyobb puffreja van, ha pj több nagyobb teljesítményű fogyasztó megy, és a generátor nem bírná.

Más amire nem árt odafigyelni akksi vásárlásakor!

Az akksiknál nagyon lényeges az indítási áram, erre nem árt odafigyelni! Kisebb ne legyen, csak nagyobb! Ez télen elönyös elsősorban, amikor kisebb hőmérsékleten kisebb az aksi indítási árama. Ezt a diesel szokta észrevenni.... Van olyan akksi, aminek nagyobb a kapacítása, de az indítási árama kisebb, ez az akkumulátor kialakításától is függ.....

Link to comment
Megosztás:

Ez a két dolog két külön fogalom. Az egyik kapacítás, a másik pedig Töltési áram. Nagyobb kapacításu nem ár, mert ha kisebb a generátor, akkor nagyobb puffreja van, ha pj több nagyobb teljesítményű fogyasztó megy, és a generátor nem bírná.

Na ja, csak így meg sokkal nehezebben tölti fel a gyengébb képességű generátor a nagy(obb) kapacitású akksit. Amúgy érdekes hogy pont a Calibrában volt gyárilag nagyobb kapacitású akksi, mert abban jóval kevesebb nagyobb teljesítményű fogyasztó volt, mint a Coupéban. Sztem a titok nyitja az általad is említett indítóáram lehet, nagy általánosságban (persze nem mindig) a nagyobb kapacitású akksiknak nagyobb az indítóárama, és a Caliban meg kétezres motor volt, szemben a mostani 1.8-assal, tehát kellett a nagy(obb) indítóáram (és ezzel együtt a nagyobb kapacitás), még akkor is ha az egyéb fogyasztók ezt nem indokolnák.

Véleményem szerint, amennyi áram el használódik, csak annyit is kér vissza az aksi. A kicsibe is, meg a nagyba is. Mivel ha feltöltődött, akkor már nem kéri tovább. Tehát semmivel sem kell több töltés a nagyhoz, mint a kicsihez. Kivéve persze azokat az eseteket, amikor a kicsi már kevés lenne, a nagy meg még a nagyobb kapacitása miatt esetleg bírja. Akkor meg szerencsésebb eset ha a nagy van benne. Tehát nyugodtan lehet bele tenni 75-öst, nem fog problémát okozni. De ha nem használ az ember plussz fogyasztókat, akkor felesleges többet költeni az aksira.

Ez akkor lenne igaz, ha mindíg tele tudnád tölteni a nagy akksidat, de mivel nem mindíg 500 km-t mész el vele, ezért lehet olyan eset, hogy elhasználsz a 100 egységedből mondjuk 43-t, mivel minden bevan kapcsolva, de a generátor csak 25-t tud visszatölteni. A maradékot meg fájó szívvel, de az akksi bizony nem kapja meg sehonnan sem, így legközelebb 82%-os töltöttségről indulsz. Oké, ezek has számok, de ez az elv. Ahogy fentebb írtam, nekünk kellett 1,5 év után akksit cserélni emiatt, utána ugyanabból a márkából a belevalót tettük a kocsiba és mostmár bírja sokadik éve. Egyébként meg mindenki azt csinál, amit akar.

Bennem is pontosan az fogalmazódott meg, amit Vipi írt. Ha elhasználsz ez bizonyos mennyiségű áramot (kapacitást) az akkumulátorodból, akkor egy nagyobb méretű akku töltöttségi foka nagyobb marad, mint egy kisebbé. De ha már a százalékokat írtad, akkor nézzük aszerint: ha egy 55-ös akksiból hiányzik 20Ah, akkor az 64%-os töltöttségű. Ha egy 74-esből használod el ugyanazt a 20-at, akkor a töltöttséged 73%. Ez egy téli hidegindításnál bizony nagyon nem mindegy...

A nagyobb akksinak nem rosszabb annyival a hatásfoka, hogy mondjuk a 20 elhasznált Ah után 25-öt kelljen visszatölteni, mert ha ez így lenne, akkor valóban nem lenne érdemes nagyobb akksit venni. Azonban ez egyáltalán nincs így, tehát a gyárinál 20-30%-kal nagyobb kapacitású akkunak mindössze annyi a hátránya, hogy drágább és nehezebb. Ennyi.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok,

A szervó tartályomban már nem éri el az olaj a nívót, gondolom kell bele úgy egy deci (vagy még kevesebb) olaj. A hozzászólásaitok hatására szilárd az elhatározásom, hogy D2-es (zöld) olajat vegyek majd bele. Nem szeretnék bakot lőni, ezért kérdezem, hogy a D2-esként emlegetett olaj nem más mint a Dextron II-es ATF olaj? Vagy ez valami más???

Másik kérdésem, hogy látott-e már ebből valaki bármilyen gyártmányú literesnél kisebb kiszerelésűt? Egyszerűen nem akarok feleslegesen 9 decit évekig kerülgetni, tusfürdőnek meg nem jó...

Köszi,

Tobzos

Segítsen valaki, mit jelent pontosan a D2-esként emlegetett olaj? Ez a Dextron II-es ATF olaj? Vagy micsoda???

Ma belenéztem a tartájba, de a színt már a szűró aljánál jár. Az olaj valóban nem piros, inkább sárgás. A szaga nagyon érdekes, határozottan mogyorót érezni benne. Mi a legjobb választás az utántöltéshez?

Ja igen, a gyárit nem akarom. 3500Ft-ot nem adok egy liter ismeretlen eredetű folyadékért, ez nálam elvi kérdés.

Mit javasoltok?

Köszi,

Tobzos

Link to comment
Megosztás:

Bennem is pontosan az fogalmazódott meg, amit Vipi írt. Ha elhasználsz ez bizonyos mennyiségű áramot (kapacitást) az akkumulátorodból, akkor egy nagyobb méretű akku töltöttségi foka nagyobb marad, mint egy kisebbé. De ha már a százalékokat írtad, akkor nézzük aszerint: ha egy 55-ös akksiból hiányzik 20Ah, akkor az 64%-os töltöttségű. Ha egy 74-esből használod el ugyanazt a 20-at, akkor a töltöttséged 73%. Ez egy téli hidegindításnál bizony nagyon nem mindegy...

A nagyobb akksinak nem rosszabb annyival a hatásfoka, hogy mondjuk a 20 elhasznált Ah után 25-öt kelljen visszatölteni, mert ha ez így lenne, akkor valóban nem lenne érdemes nagyobb akksit venni. Azonban ez egyáltalán nincs így, tehát a gyárinál 20-30%-kal nagyobb kapacitású akkunak mindössze annyi a hátránya, hogy drágább és nehezebb. Ennyi.

ok. De ha már a télnél járunk, akkor ugye nagyobb akksi, nagyobb indítóáram, vagyis ugyanannyi idő alatt nem 20-at veszel ki, hanem mondjuk 28-at. Ezért kell többet visszatöltened a nagyobba. Szerintem.

Link to comment
Megosztás:

Bennem is pontosan az fogalmazódott meg, amit Vipi írt. Ha elhasználsz ez bizonyos mennyiségű áramot (kapacitást) az akkumulátorodból, akkor egy nagyobb méretű akku töltöttségi foka nagyobb marad, mint egy kisebbé. De ha már a százalékokat írtad, akkor nézzük aszerint: ha egy 55-ös akksiból hiányzik 20Ah, akkor az 64%-os töltöttségű. Ha egy 74-esből használod el ugyanazt a 20-at, akkor a töltöttséged 73%. Ez egy téli hidegindításnál bizony nagyon nem mindegy...

A nagyobb akksinak nem rosszabb annyival a hatásfoka, hogy mondjuk a 20 elhasznált Ah után 25-öt kelljen visszatölteni, mert ha ez így lenne, akkor valóban nem lenne érdemes nagyobb akksit venni. Azonban ez egyáltalán nincs így, tehát a gyárinál 20-30%-kal nagyobb kapacitású akkunak mindössze annyi a hátránya, hogy drágább és nehezebb. Ennyi.

Teljessen igazad van, jobb a nagyobb akksi észerű keretek közt(sokkal nagyobb kapacítású ugysem fér bele :lol:

Amugy meg nagyobb akksiból több marad, és ha a kisebb akksiból hiányozna ugyanannyi, akkor az százalékban nagyobb, ahogy írta, éppen ezért nem értem speter gondolatmeneteét. Mindegy, hogy nagyobb akksiból vesz fel bizonyos wh-t, vagy kisebből, az a felvett teljesítmény mindig ugyanannyi, mindig ugyananyit kell visszatölteni, nem többet, nem kevesebet!!!

Pl.:

100 literes boroshordó vs 200l-es boroshordó, mindegyikből leveszünk 10 litert, akkor mindegyikbe 10l-t kell viszatölteni, hogy tele legyen. Ugyanígy van az akksinál is!

Igaz a nagyobb aksinak kicsivel nagyobb az önkisülése, de erre nem érdemes alapozni, mert nem számotevő!!!

Pl indítóáram, hiába nagyobb, mert ami megvan adva az a max. indítóáram, az önindító az meg nem akkumulátor kapacításától fügően veszi fel az áramot. Ha kisebb az akksi indítóárama, akkor azt észreveszi, de nagyobat nem!

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.