Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Általános műszaki problémák!

hemi

Recommended Posts

Sziasztok!

Azzal a kérdéssel fordulnék hozzátok, hogy egy 2000-ben gyártott Astrában a sima mezei központi zár javítására milyen módszereket ajánlanátok?

Az autó kulccsal működtethető központival rendelkezik ami még egy hete a vezetőoldali ajtóban elfordítva a kulcsot nyitotta-zárta az összes ajtót ahogy azt kell.

Egyik napról a másikra pedig elromlott, nemvolt tudomásom szerint semmi olyan körülmény ami ezt kiválthatta volna.

Eddig én szakértelmem hiányában csak annyit tudtam tenni, hogy a központizár vezérlő egységet és csatlakozóját átfújtam kontakt tisztítóval, de ez nem hozta helyre sajnos.

Előre is köszönöm, ha tudtok javaslatot a probléma megoldására.

Üdv, Bence.

Nézted már a biztosítékot? Bocs a kérdésért, de először én is nagyon megijedtem, amikor kiment.

Mióta utólag riasztót szereltettem, rendszeresen kimegy ez a 20-as biztosíték, ezért mindig van nálam belőle.

Felső sor középtájon, és sárga :D

Link to comment
Megosztás:

Jött, majd ment egy hibajelzés a műszerfalon. Ha most kivillogtatom, akkor 10-1-7-10 -et villog. Mi ez? Van valami link, ahol magam is utánanézhetek ezeknek a kódoknak?

Köszi.

Pl. itt van az aláírásomban! :D

Ez a hiba :0170 valami benzin/üzemanyag problémára utal szerintem.

Ja most nézem te gázos vagy akkor lehet azzal is kapcsolatban van.

Link to comment
Megosztás:

Pl. itt van az aláírásomban! :D

Ez a hiba :0170 valami benzin/üzemanyag problémára utal szerintem.

Ja most nézem te gázos vagy akkor lehet azzal is kapcsolatban van.

Köszi, de nekem keveset mond a "Tüzelőanyag-korrekció (Bank 1) funkció-rendellenesség " A szegény vagy dús keverék még jelentene valamit.

Mégis mi ez?

Link to comment
Megosztás:

Köszi, de nekem keveset mond a "Tüzelőanyag-korrekció (Bank 1) funkció-rendellenesség " A szegény vagy dús keverék még jelentene valamit.

Mégis mi ez?

Nekem is ilyen volt, amikor az LPG mennyiségét állítgattuk.

Kevés gázt kap, szegény a keverék. :D

Link to comment
Megosztás:

Nézted már a biztosítékot? Bocs a kérdésért, de először én is nagyon megijedtem, amikor kiment.

Mióta utólag riasztót szereltettem, rendszeresen kimegy ez a 20-as biztosíték, ezért mindig van nálam belőle.

Felső sor középtájon, és sárga :D

Köszi a tippet jó ötletnek tűnt, de sajnos megnéztem és semmi baja a biztosítéknak. :icon4:

Észrevettem hogy egy idő után vissza kinyitja az ajtókat, így most kihúztam a központizár vezérlőből a csatlakozóját amíg jobb megoldást nem találok rá.

Link to comment
Megosztás:

csak akkor már ne 90LE 1300kg, hanem 130LE 1000kg, és megy is valahova. :D na mind1 ennyit az offolásról. Az 1,4es astra nem versenyautó sajnos, pedig imádom. :icon4:

Minek egy 130 lovas gép, ha mindig városban mászkálsz?

A maximum legális 60-at ezzel is elérem kb 4 mp alatt!

Matiz, meg egyes swift kell neked. :icon4:

Link to comment
Megosztás:

Sztem ez ugyanaz, mint amit én én írtam, csak drágább...

Lehet maradok a Beru-nál 21000-ért...

Mi a gyári beszállítója az Opelnak? Mert ha beru akkor ok, de ha nem akkor inkább gyárit vegyél! :D

Mert a trafócserénél vigyázz, mert uhuhu is írta, hogy tud az fura dolgokat okozni, ha után-gyártott a trafósor... Még bármi más elszállhat, ami nem olcsó mulatság (pl ECU)

neki delphi kell...

szerintem :icon4:

Link to comment
Megosztás:

Nekem is ilyen volt, amikor az LPG mennyiségét állítgattuk.

Kevés gázt kap, szegény a keverék. :D

Egyszer már nekem is rá kellett állítani, még a beszerelés után néhány nappal. Csak nem tudom akkor mi volt pontosan a hibaüzenet. Kicsit utána szeretnék járni, pontosan miről is van szó.

Köszi a választ!

Link to comment
Megosztás:

Minek egy 130 lovas gép, ha mindig városban mászkálsz?

A maximum legális 60-at ezzel is elérem kb 4 mp alatt!

Matiz, meg egyes swift kell neked. :icon4:

Swift volt előtte, elég volt a fapadosból. :D Elég sokszor kell sietnem, és lámpánál pl elég idegesítő mikor a széria autók 80%-a ha odalép lever gyorsulásban.

Hogy a témában is kérdezzek:

1, Tegnap tankoltam felesbe E85-öt, benzinszűrőt szeretnék cserélni, mondom kitakaritom előtte a rendszert 1 kicsit. Azóta egyfolytában ég a motor hibajelző, eddig csak 50%-ban égett, 50%-ban nem (mint már írtam, le van húzva EGR-röl a táp kb 9000km óta), illetve mintha kicsit gyengébb is lenne a motor. Ez lehet az Etanoltol, de volt már benne ilyen eloisztásban és nem rémlik hogy ezt csinálta volna.

2, AGR-nek tisztitás után állnia kell valamennyit? Ma megyek, haveréknál kitakarítjuk, de max 2-3 órám van rá, utána kéne a kocsi.

Annál jobb, minél tovább van beáztatva, annál több szutyok oldódik fel. Ha jól emlékszem, régebben én is kb. 3 órára áztattam be, de a legjobb, ha mondjuk este leszeded és reggelig "pácolódik".

És az nem gond ha utána egyböl beszerelés és inditom is a kocsit? Ki kell szárítani, vagy lehet egyböl használni ?

Link to comment
Megosztás:

Swift volt előtte, elég volt a fapadosból. :D Elég sokszor kell sietnem, és lámpánál pl elég idegesítő mikor a széria autók 80%-a ha odalép lever gyorsulásban.

Hogy a témában is kérdezzek:

1, Tegnap tankoltam felesbe E85-öt, benzinszűrőt szeretnék cserélni, mondom kitakaritom előtte a rendszert 1 kicsit. Azóta egyfolytában ég a motor hibajelző, eddig csak 50%-ban égett, 50%-ban nem (mint már írtam, le van húzva EGR-röl a táp kb 9000km óta), illetve mintha kicsit gyengébb is lenne a motor. Ez lehet az Etanoltol, de volt már benne ilyen eloisztásban és nem rémlik hogy ezt csinálta volna.

2, AGR-nek tisztitás után állnia kell valamennyit? Ma megyek, haveréknál kitakarítjuk, de max 2-3 órám van rá, utána kéne a kocsi.

Azért világít, mert felesbe raktad bele. :icon4:

30%-ban jó, 50%-nál nálam is volt mikor világított a lámpa....

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Arra figyeltem fel, hogy a váltóm csupa olaj lett. Mi történhetett vele? Szivárog belőle az olaj? Használhatom így a kocsit?

Hogyan lehet ellenőrizni az olajszintet a váltóban? Melyik a betöltőnyílás? Az a kicsi rugós fehér dugó micsoda?

(Opel Astra G Caravan Z14XEP)

valto1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

valto2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Köszönöm szépen a segítséget.

St

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Arra figyeltem fel, hogy a váltóm csupa olaj lett. Mi történhetett vele? Szivárog belőle az olaj? Használhatom így a kocsit?

Biztos a váltóból jön,nem máshonnan?Eddig nem volt ilyen egyáltalán

csak most hirtelen olajozódott be?A motoron valahol nem látszik olajfolyásnyom?

Link to comment
Megosztás:

És az nem gond ha utána egyböl beszerelés és inditom is a kocsit? Ki kell szárítani, vagy lehet egyböl használni ?

Azért jó, ha szikkad egy kicsit, én legalábbis vártam vele valamennyit. Különösebben nagy bajt elvileg nem csinál, a maradék elpárolog, elég.

Link to comment
Megosztás:

Még csak 40e km-nél járok, a teljes motortér tiszta (poros). Megkímélt állapotú, nincs agyonhajtva, még autópálya is alig van benne. A kocsi alatt nincsenek cseppek.

Az olajbetöltő nyílásnál volt egy kis olajfolt, de cseréltem tömítőgyűrűt, így most kevésbé látszik.

A tiétek hogyan néz ki, porszáraz? Eddig nem vettem észre, hogy olajos lenne, most olajcserekor tűnt fel, hogy csupa olaj. Gondoltam arra is, hogy az olajszűrő kivételekor önthettem le olajjal, de szerintem kizárt, mert távol van tőle...

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.