Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Extra-felszerelések beépítése utólag + elektromos kérdések

Amusing

Recommended Posts

23 órája, kobraCode írta:

Sziasztok!

Járt e már úgy valaki közületek hogy a reflektorja önállósította magát? Vagyis nem a refi hanem az irányjelző kapcsoló? Nekem utángyártott tempomatos van bent, s ma este hogy jöttem haza önmagától kapcsolgatta le fel a reflektort, ki kellett vennem a relét hogy ne villogjon mindig. Nem a relé a hibás azt már előtte felcseréltem egy másikkal. Ezt az irányjelző kapcsolót szét lehet szedni? Lehet javítani, vagy valami kontakt hibát keresni benne? Köszi.

Na ma szétszedtem a kapcsolót. Hát javíthatatlan. Sajnos az utángyártott kapcsoló ennyit bírt, belsejében a műanyag részek elkoptak, maga a szár két részből áll és egy "szegecselt" tengely tartja egyben. Na a tengely körül is elkopott és lötyög a kar, ezért nem bír már ellentartani a rugóknak és így kapcsolgatja a reflektort. Csináltam pár képet ha érdekelne valakit itt megnézheti: https://photos.app.goo.gl/a5ofCSD5PGuw0q672

Így ma kénytelen voltam meglátogatni a B.-céget és venni egy Magnetti Marelli típusút (ez volt raktáron). Amúgy az előző kar 5 év és ~82e km-t bírt ki.

Módosítva : kobraCode
  • Köszi! 1
Link to comment
Megosztás:

9 órája, freddy_ írta:

Egy hozzászólással feljebb a képeken Depo-t láthatsz. Az egyikből kiesett alulról a gumi még az elején, teljesen beázik. A másik kőfelverődéses (harmadik kép). Ezért nem hibáztatom, de szerintem egy kicsit sok pattant ki belőle. Úgy érzem gyengén világít, ezt majd akkor tudom megerősíteni, amikor meglesz az új. A TYC-et nem ismerem, de nem merek utángyárottat venni. A gyárinak 25 ezer darabja. Hella-t néztem ki valamivel kedvezőbben (érdemes tőlük ajánlatot kérni, gyorsan válaszolnak).

Lehet, hogy az én heppem, de világításkapcsolóból is gyárit vettem, 38 ezerért (akciósan). Nem új az autóm, de nem tervezek rajta túladni. Nem szeretnék ott ragadni a sötétben valahol, hogy elromlott a kapcsoló. Nem biztos, hogy rendesen ki lesz vezetékelve a ködlámpád a lökhárítóig. Nálam a biztosítéktábla felől benne volt a kábel, amely állítólag csak a motortér felé menő csatlakozóig van kivezetve. Behúztak egy új kábelt a lökhárítótól a tűzfalon át a motorházfedél-nyitó alatti háromszög burkolatig (ott volt rákötve a hátsóra). Ezt a kábelt kötöttem át a biztosítéktábla mögött elvágva az eredeti kábelt (amely csak a motortér felé menő csatlakozóig megy állítólag).

Elvileg ki van vezetékelve! A gyári csatlakozók ott vannak mindkét oldalt! (Kék színű)

Link to comment
Megosztás:

On ‎2018‎.‎02‎.‎01‎. at 15:59, gezoli írta:

Nézd már meg az aláírásomat, ott van benne a leírásom. Z14XE-hez.

Jó lenne tudni azt is, hogy neked milyen motorod van, mert a hozzászólásodból nem derül ki.

A Z14XEP-emhez teljesen felejtős a tempomat? Ma felhívtam egy kimondottan ezzel foglalkozó céget, ők nem tudják megcsinálni. Több helyen is azt olvastam, hogy kell hozzá egy modul. Fellelhető arról dokumentáció, hogy ez a modul pontosan hova kapcsolódik és mit csinál?

6 perce, Tarcsika írta:

Elvileg ki van vezetékelve! A gyári csatlakozók ott vannak mindkét oldalt! (Kék színű)

Egy szerelő, aki sok ilyet csinál azt mondta, hogy egyik sincs kivezetékelve (talán az újabb kiadású Z14XEP-re értette, nem tudom a tiéd milyen). El tudom képzelni, hogy a csatlakozó ott van, de nem megy el a tűzfal felé a vezeték. Ha meg szeretnél bizonyosodni róla, a következőt javaslom. Az egyik ködlámpacsatlakozó pozitív kivezetését hosszabbítsd meg egy 2-3m hosszú kábellel, a kábel másik végét vidd el a biztosítéktábla közelébe az autó körül (én simán bedugtam a vezetékvéget, megállt benne). Multiméterrel kimérhető, hogy az R5-ös relé felülről második lába összeköttetésben van-e vele. Ha igen, akkor nyertél. Ha nem fér be a műszer vége a relé foglalat lyukába, hosszabbítsd meg tűvel vagy egy kis vezetékdarabbal. (A ködlámpa csatlakozó negatív pólusát a motortérben a testhez hozzá tudod mérni, a másik lesz a pozitív.) A két ködlámpacsatlakozón a két pozitívnak is összeköttetésben kell lennie, esetleg ezt is érdemes ellenőrizni.

Link to comment
Megosztás:

41 perce, freddy_ írta:

A Z14XEP-emhez teljesen felejtős a tempomat? Ma felhívtam egy kimondottan ezzel foglalkozó céget, ők nem tudják megcsinálni. Több helyen is azt olvastam, hogy kell hozzá egy modul. Fellelhető arról dokumentáció, hogy ez a modul pontosan hova kapcsolódik és mit csinál?

Egy szerelő, aki sok ilyet csinál azt mondta, hogy egyik sincs kivezetékelve (talán az újabb kiadású Z14XEP-re értette, nem tudom a tiéd milyen). El tudom képzelni, hogy a csatlakozó ott van, de nem megy el a tűzfal felé a vezeték. Ha meg szeretnél bizonyosodni róla, a következőt javaslom. Az egyik ködlámpacsatlakozó pozitív kivezetését hosszabbítsd meg egy 2-3m hosszú kábellel, a kábel másik végét vidd el a biztosítéktábla közelébe az autó körül (én simán bedugtam a vezetékvéget, megállt benne). Multiméterrel kimérhető, hogy az R5-ös relé felülről második lába összeköttetésben van-e vele. Ha igen, akkor nyertél. Ha nem fér be a műszer vége a relé foglalat lyukába, hosszabbítsd meg tűvel vagy egy kis vezetékdarabbal. (A ködlámpa csatlakozó negatív pólusát a motortérben a testhez hozzá tudod mérni, a másik lesz a pozitív.) A két ködlámpacsatlakozón a két pozitívnak is összeköttetésben kell lennie, esetleg ezt is érdemes ellenőrizni.

Az enyém Z12XE 2002 09. havi! 

Link to comment
Megosztás:

Valaki tudna adni egy leírást vagy videót arról, hogy a hátsóajtó kábelkötegét hogy kell kivenni, kihúzni?! Van rajta egy kék “O” gyűrű, de az istenért nem akar kijönni! Állítólag össze kell nyomni, de én már mindent csináltam vele mégse jött ki! Ismerősöm beadja a kocsiját és mondta hogy ha kell akkor ide adja a hátsó hangszórókat! Csak azt nem tudom hogy a hangszóró kábel az egy külön egység vagy egy kötegben van a kp zár, elektromos ablak kábeleivel!? (Ki van vezetékelve az tuti a csatlakozóig! Csak az ajtóból hiányzik a hangszóró kábel!) Ha egyben van akkor felejtős mert az enyém nem elektromos ablakemelős!

Módosítva : Tarcsika
Link to comment
Megosztás:

On 2018. 01. 31. at 18:26, freddy_ írta:

Csak kíváncsiságból, ez mennyire lehet gyári OPC lökhárító? Úgy néz ki mint az alap. Az alján van egy ezüst színű burkolat.

Ennek az OPC-nek is hagyományos lökhárítója van, viszont nincs az alján semmi. Ilyen lökhárító kellene nekem, ez gyárilag van kivágva és a téglalap ködlámpa megy bele.

https://auto.jofogas.hu/fejer/Opel_G_Astra_kodlampas_lokharito__Uj__75852403.htm

Link to comment
Megosztás:

19 órája, tgabika76 írta:

Ezt nézte már a srác, de azt írta nem bízik benne, mert nem eredeti hanem utángyártott, és kérdéses a méretpontossága.

Pontosan. Abban sem bízom, hogy koccanás vagy ütközés esetén érne annyit, mint a gyári. Ha 30-ért a kezemben lesz a gyári, hibátlan állapotban, akkor a kivágást majd valahogy megoldom.

A Z14XEP tempomattal kapcsolatban ezen a fórumon (2014-ben volt róla szó utoljára), más magyar és külföldi fórumokom többféle ellentmondásos információt olvastam: az ECU nem tartalmazza a programot vagy aktiválható az ECU-ban, de nincsenek meg az ECU kivezetései. Mi az igazság? Ha így is lenne, szoftvercserével vagy utólagos kivezetéssel nem orvosolható? Gondolom az ECU-t piszkálni senkinek sem lenne mersze.
A megoldás egy saját vezérlő lehetne.
Gezoli leírása tökéletes a beépítéshez Z14XE esetén. A különbség az, hogy a jeladókról a vezetékek (index bajuszkapcsoló 4 kapcsolója, fékpedál kapcsoló, kuplungpedál kapcsoló, sebesség kiszámolásához szükséges jel) egy saját vezérlőhöz futnának be.
Nagyon leegyszerűsítve a vezérlő (a gázpedál csatlakozónál a gázpedál és az ECU közé iktatva) kikapcsolt tempomatnál csak másolja a gázpedál jeladó jelét az ECU felé, bekapcsolt tempomatnál ő generálja a jelet (közben figyeli a gázpedált is, több gázadást megenged, ahogyan a gyári tempomat is elvileg). Itt egy oldalnyit lefelé görgetve találtam infót a gázpedál belső működéséről (két poti), illetve az ECU-hoz való csatlakozásáról. Másik motorkódhoz van a rajz. A gázpedál felépítése gondolom ugyanaz. Ennél részletesebb kapcsolási rajzot honnan tudnék fellelni? Jó lenne tudni, hogy az ECU melyik lába pontosan micsoda, melyik lábon milyen feszültség van, melyik a test.

Univerzális eszköz horror áron készen is kapható. Vagy mechanikusan kezeli a gázpedált (túl gagyi) vagy ezen keresztül csatlakozik a gázpedál az ECU-ra, ahogyan én is terveztem. Ha megfelelő információhoz jutok, talán megépíteném magamnak (az áramkör minimális, proci programozás megy). Honnan lehetne kapcsolási rajzot szerezni? A sebesség információ az MFD-nél (középkonzoli kijelző) lenyerhető elvileg. Lenne hozzá mégalkamasabb jelforrás, például az óracsoportnál? Az ECU vajon idő alapú sebességcsökkenés alapján dönti el, mikor szükséges intenzívebb gázadás (erős emelkedőn) vagy a motor teljesítménycsökkenését más paraméterekből is látja (amihez nem fogok hozzáférni kívülről)?

Módosítva : freddy_
Link to comment
Megosztás:

5 órája, freddy_ írta:

A sebesség információ az MFD-nél (középkonzoli kijelző) lenyerhető elvileg. Lenne hozzá mégalkamasabb jelforrás, például az óracsoportnál? Az ECU vajon idő alapú sebességcsökkenés alapján dönti el, mikor szükséges intenzívebb gázadás (erős emelkedőn) vagy a motor teljesítménycsökkenését más paraméterekből is látja (amihez nem fogok hozzáférni kívülről)?

Sebességjelhez célszerű lenne a bal első kerékagyban levő sebességjeladót használni, maga a motorvezérlő is innen veszi a sebességjelet, és szerintem a gyári tempomat is ez alapján dolgozik. 

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

9 órája, freddy_ írta:

Pontosan. Abban sem bízom, hogy koccanás vagy ütközés esetén érne annyit, mint a gyári. Ha 30-ért a kezemben lesz a gyári, hibátlan állapotban, akkor a kivágást majd valahogy megoldom.

A Z14XEP tempomattal kapcsolatban ezen a fórumon (2014-ben volt róla szó utoljára), más magyar és külföldi fórumokom többféle ellentmondásos információt olvastam: az ECU nem tartalmazza a programot vagy aktiválható az ECU-ban, de nincsenek meg az ECU kivezetései. Mi az igazság? Ha így is lenne, szoftvercserével vagy utólagos kivezetéssel nem orvosolható? Gondolom az ECU-t piszkálni senkinek sem lenne mersze.
A megoldás egy saját vezérlő lehetne.
Gezoli leírása tökéletes a beépítéshez Z14XE esetén. A különbség az, hogy a jeladókról a vezetékek (index bajuszkapcsoló 4 kapcsolója, fékpedál kapcsoló, kuplungpedál kapcsoló, sebesség kiszámolásához szükséges jel) egy saját vezérlőhöz futnának be.
Nagyon leegyszerűsítve a vezérlő (a gázpedál csatlakozónál a gázpedál és az ECU közé iktatva) kikapcsolt tempomatnál csak másolja a gázpedál jeladó jelét az ECU felé, bekapcsolt tempomatnál ő generálja a jelet (közben figyeli a gázpedált is, több gázadást megenged, ahogyan a gyári tempomat is elvileg). Itt egy oldalnyit lefelé görgetve találtam infót a gázpedál belső működéséről (két poti), illetve az ECU-hoz való csatlakozásáról. Másik motorkódhoz van a rajz. A gázpedál felépítése gondolom ugyanaz. Ennél részletesebb kapcsolási rajzot honnan tudnék fellelni? Jó lenne tudni, hogy az ECU melyik lába pontosan micsoda, melyik lábon milyen feszültség van, melyik a test.

Univerzális eszköz horror áron készen is kapható. Vagy mechanikusan kezeli a gázpedált (túl gagyi) vagy ezen keresztül csatlakozik a gázpedál az ECU-ra, ahogyan én is terveztem. Ha megfelelő információhoz jutok, talán megépíteném magamnak (az áramkör minimális, proci programozás megy). Honnan lehetne kapcsolási rajzot szerezni? A sebesség információ az MFD-nél (középkonzoli kijelző) lenyerhető elvileg. Lenne hozzá mégalkamasabb jelforrás, például az óracsoportnál? Az ECU vajon idő alapú sebességcsökkenés alapján dönti el, mikor szükséges intenzívebb gázadás (erős emelkedőn) vagy a motor teljesítménycsökkenését más paraméterekből is látja (amihez nem fogok hozzáférni kívülről)?

Én is szeretnék tempomatot, törtem már a fejem én is,de csak a kérdések szaporodtak:

H-astra cim modulját fel lehetne használni?Vajon G astra ecu tudná kezelni egyszerre "k"(pinB2)és can(pinB43,B11) jeleket egyszerre?

A két autó ecu-ja egyforma,csak az üzemanyag szivattyú reléjét vezérlik más pin-ről és a bennük futó szoft más.

Vagy:Ha valahogy az Abs,légzsák,műszerek kpz.működtethetők lennének can jellel ,akkor h-astra szoft kellene g-re,can hálózatot ki kellene építeni,cim modult bedobozolni,kivezetni a tempomat karra....Bonyolult,drága és homályos.Kéne valaki aki átlátja.(Tudom,fura ötletek ezek)

Link to comment
Megosztás:

10 órája, Vezeték írta:

A baloldali bajuszkapcsolóból kapható gyári, tempomatos (4 nyomógombbal a tempomat részére). Emiatt vagy más miatt írod a H Astra cim modulját, miért lenne jobb az?
Olvastam olyat is, hogy a szoftverében ott van a tempomat és aktiválni is lehet, csak az ECU-n hiányzik a kivezetés. Ha csak a kivezetés hiányzik, nem lehet egy bontott ECU csatlakozóból hozzáadni azt a néhány csatlakozótüskét és bevezetékelni utólag? Vagy az ECU NYÁK-ról hiányzik a kivezetés a csatlakozó felé?
A második verzió (nem tudom melyik igaz), hogy hiányzik a szoftverből a tempomat. Tech2-vel vagy Op-Com-al nem lehet a G programjához tempomat funkcionalitást adni? Gyárilag nem volt olyan Z14XEP, amiben benne volt? Mert akkor szoftvernek is léteznie kell és csak azt kellene rátölteni.

Ha már a Tech2 és Op-Com szóba került. Használ valaki klónt és ha igen, megbízható? Hordjátok valahova? (Nekem legutoljára 8-10 köröli árat mondtak egy rádugásért.) Fórumon valakinek a kínai Op-Com elszúrta az immobiliser-t és nem indult az autó. Az eredeti Tech2 egy autó ára, az Op-Com sem kevés.

Vauxhall C Corsa-hoz Z14XEP motorral recept a tempomat beizzítására. Ez nem használható fel a G-hez? A hiányzó ECU csatlakozó kivezetéseket pótolta egy bontott csatlakozóból. Nézte, próbálta ezt már valaki?

Én nem szívesen építeném át az autómat egy másik ECU-hoz, ennyit nem ér meg a tempomat. Talán készítek egy modult hozzá, ami szabályozza a gázadást a sebességjeladóról levett visszajelzés alapján (köszönöm tgabika76nak a segítséget). Ez nem lenne bonyolult, de a gáz beragadás kivédése miatt háromszor olyan bonyolult a védelem hozzá, hogy ne okozzon balesetet.

Sajnos nem tudom melyik kivezetés mi, semmilyen dokumentációm nincs. Ha valakinek van dokumentációja, kapcsolási rajza vagy bármije legyen szíves küldjön, ha más nem privátban. Főleg az ECU érdekelne.

Módosítva : freddy_
Link to comment
Megosztás:

On 2018. 02. 01. at 17:47, freddy_ írta:

Igen. Néhány napja pont a leírásodban olvastam, hogy Z14XEP-hez nem jó, ami van nekem.

Ma még nem sikerült velük összehozni a megrendelést a szállítás miatt. (Remélem holnap sikerül...) Köszönöm a linkeket. Német webshopból akartam rendelni mindent egyben (más dolgok csak ott elérhetőek). Ha mégis otthonról rendelek, akkor felhasználom.

Képek a csodálatos kivágásról, amelyet az Opel kereskedés követett el az új autón. A gázosabb részeket benyilaztam. A ködlámpa előtti belemarás még porosan is jól látszik (második kép).
2756234-20180201-UNiwFA.jpg2756235-20180201-QeOZNR.jpg

2756236-20180201-6xiQPG.jpg2756237-20180201-b0aw8C.jpg

Abszolút nem a kereskedést védendő, de a lenti "bevágás" az mondjuk pont úgy van gyárilag is a nem ködlámpás lökhárítóban is csak sokkal hosszabban és te annak egy darabját látod. A többi nyilván igényesség kérdése, de ez pont nem az ő hibájuk.

Link to comment
Megosztás:

2 perce, Kukacka írta:

Köszönöm az infót, tényleg ott van a vágatlanon is. Sajnos ettől nem sokkal lesz szebb a történet. Valószínűleg a saját esetemhez hasonló, hosszú évekig tartó, rendszeres visszaélések miatt vették el tőlük a márkajogot 5-6 éve.

Kaptam képeket az új lökhárítóról, ide feltöltöttem ideiglenesen. Apró sérülések, karcolások vannak rajta. A 90559473 cikkszámra a google csak hirdetési találatokat ad. Trükközés ez a cikkszám? A négyszögletű vonószem takaró hiányzik belőle. Szerintetek újra alapozással/fényezéssel jó lesz, vagy hagyjam ki? Más hibát láttok rajta?

Link to comment
Megosztás:

2 órája, freddy_ írta:

Nem trükközés, az általad feltöltött képek közül az 1-es számún is ott van ez a cikkszám, a GM felirat alatt. Bár az is igaz hogy az Opel katalógusprogramja semmit nem dob ki erre, szóval ez szerintem egy régi, megszűnt cikkszám lehet. A gyári G Astra lökhárító mostani, élő cikkszáma 9118766 illetve 9118745. A kettő között a különbség annyi hogy az első la van alapozva, fényezésre készen, a második nincs. Ellenben az EPC-ből az is kiderül hogy pótalkatrészként olyan hogy "gyári ködlámpás lökhárító" nem létezik, bármelyiket is rendeled meg a fenti két cikkszám közül, mindegyiken ki kell vágni utólag a ködfényszóró helyét. Gyárilag csak akkor vágták ki ha autóra szerelték és a leendő tulaj megrendelte a ködfényszórót is, ebből kiindulva "gyárilag kivágottat" csak bontottan vagy használtan kapsz.

Amennyiben nem vagy elégedett az általad linkelt termék minőségével (bár én nem látok semmi problémát rajta a vonószemtakaró hiányán kívül), itt rendelhetsz tényleg újat (érdemes megnézni az árakat hogy mennyire szórnak: utángyártott már van 12e-ért is, a gyári meg több mint a tízszerese ennek, 124e Ft.): Astra G első lökhárító

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

18 perce, tgabika76 írta:

Köszönöm a gyors válaszod és az utánanézést. Sokkal kényelmesebb lenne a gyári katalógust használni alvázszámra szűrve. Ennek híján ezt az ingyenes oldalt használom. Már beletörődtem, hogy nekem kell kivágnom a ködlámpák helyét.

Én is az 1-es számú képről nyertem le a cikkszámot (és furcsállottam, hogy sehol sincs fent), de talán igazad lesz, hogy csak régi típus. Alapozottnak néz ki. Tele van kifényesedéssel (vagy csak a port törölték le) és az elején nem egy fehér színű sérüléssel (0-ás ás 5-ös képek). Nem akarok szőrszálat hasogatni negyed áron, csak ha már belefogok ilyenbe, akkor a végeredményt optikailag is teljesen hibátlanra szeretném. A fényező válaszát várom. Az új nem ér annyit, akkor már inkább utángyártott lesz.

A vonószem takaró a sajátomból átrakható? Az alsó koptatót átrakom. Ezek közül az 5-ös és a 6-os rács lehet benne gyárilag? A rács ragasztva van. Próbáljam meg a rácsokat átrakni vagy ne erőltessem, mert eltörhet? Gyári ragasztót használjak (47 EUR) vagy tudtok más megfelelőt? PP-re való kellene.

Link to comment
Megosztás:

11 órája, freddy_ írta:

A baloldali bajuszkapcsolóból kapható gyári, tempomatos (4 nyomógombbal a tempomat részére). Emiatt vagy más miatt írod a H Astra cim modulját, miért lenne jobb az?
Olvastam olyat is, hogy a szoftverében ott van a tempomat és aktiválni is lehet, csak az ECU-n hiányzik a kivezetés. Ha csak a kivezetés hiányzik, nem lehet egy bontott ECU csatlakozóból hozzáadni azt a néhány csatlakozótüskét és bevezetékelni utólag? Vagy az ECU NYÁK-ról hiányzik a kivezetés a csatlakozó felé?
A második verzió (nem tudom melyik igaz), hogy hiányzik a szoftverből a tempomat. Tech2-vel vagy Op-Com-al nem lehet a G programjához tempomat funkcionalitást adni? Gyárilag nem volt olyan Z14XEP, amiben benne volt? Mert akkor szoftvernek is léteznie kell és csak azt kellene rátölteni.

Ha már a Tech2 és Op-Com szóba került. Használ valaki klónt és ha igen, megbízható? Hordjátok valahova? (Nekem legutoljára 8-10 köröli árat mondtak egy rádugásért.) Fórumon valakinek a kínai Op-Com elszúrta az immobiliser-t és nem indult az autó. Az eredeti Tech2 egy autó ára, az Op-Com sem kevés.

Vauxhall C Corsa-hoz Z14XEP motorral recept a tempomat beizzítására. Ez nem használható fel a G-hez? A hiányzó ECU csatlakozó kivezetéseket pótolta egy bontott csatlakozóból. Nézte, próbálta ezt már valaki?

Én nem szívesen építeném át az autómat egy másik ECU-hoz, ennyit nem ér meg a tempomat. Talán készítek egy modult hozzá, ami szabályozza a gázadást a sebességjeladóról levett visszajelzés alapján (köszönöm tgabika76nak a segítséget). Ez nem lenne bonyolult, de a gáz beragadás kivédése miatt háromszor olyan bonyolult a védelem hozzá, hogy ne okozzon balesetet.

Sajnos nem tudom melyik kivezetés mi, semmilyen dokumentációm nincs. Ha valakinek van dokumentációja, kapcsolási rajza vagy bármije legyen szíves küldjön, ha más nem privátban. Főleg az ECU érdekelne.

C Corsa felejtős,az  is can-os.

Nem találtam soha a neten tempomatos g-z14xep-t,csak modullal,maszek megoldásként román oldalon.

A gyári ecu rajzon sincs tempomat,minden más opelnél berajzolták azt is.Ebből arra gondolok,nincs kivezetve a kerámiáról a csatira.

Aktválás után lehetne nézni élőadatban melyik alaplapi kivezetésre mi reagál-testre,pozitívra,tűvel-de ott hajszál vezetékek vannak takonyban,el lehet k..ni.

Ilyenek javításával foglalkozót kellene erre rávenni,de az ő idejük csillagászati.

Ha egyszer hozzájutok egy bontott ,nullázott ecu-hoz,hozzátanítom,és beáldozom,de jelenleg nagyon drágák.

Ha nem megy másképp,modul sem rossz,-bár nem az igazi.Volt próbálkozás,de nem tudom mi lett a vége.(Talán egyszer velünk lesz az erő...csak ő tudja a választ.)

Link to comment
Megosztás:

13 órája, freddy_ írta:

A vonószem takaró a sajátomból átrakható? Az alsó koptatót átrakom. Ezek közül az 5-ös és a 6-os rács lehet benne gyárilag? A rács ragasztva van. Próbáljam meg a rácsokat átrakni vagy ne erőltessem, mert eltörhet? Gyári ragasztót használjak (47 EUR) vagy tudtok más megfelelőt? PP-re való kellene.

A fényezőnek nem tetszett a lökhárító állapota a képek alapján, de megoldható a hibátlan fényezés. Futottam egy kört egy bontónál. Azt tanácsolták, hogy inkább a felületsérült gyárit vegyem meg bontott vagy utángyártott helyett (gyári méretpontosság és a rögzítő fülek hibátlan állapota miatt).

A szögletes vonószem takarót külön cikkszámon felfedeztem (90559482 alapozott, 9143232 antracit) és a rajzon is külön szerepel, így szerintem átrakható.

A bontó szerint a koptató (90546958 jobb oldali, 90546957 bal oldali) "ipari tűzőkapoccsal" van felrakva. A kapcsok talán óvatosan átrakhatók az új lökhárítóba. Vagy ipari tűzőgéppel tudnám felrakni, esetleg kis csavarokkal.
Tudtok ettől kíméletesebb, pontosabb megoldást? Az új lökhárító elő van készítve vagy nekem kell kilyukasztani a kapcsok helyén? Milyen kapocs van benne gyárilag?

A rácsok a bontó tapasztalata alapján nincsenek ragasztva, csak bepattintva. Néha csak hőlégfúvóval melegítve tudják leszedni, hozzá vannak gyógyítva a lökhárítóhoz. A ragasztó leírásánál ezzel ellentétben a következő szerepel: "RAGASZTÓKÉSZLET,HŰTŐRÁCS,FELSŐ HOMLOKLEMEZ,FELSŐ ÉS ALSÓ".
Beragasztanátok vagy elég bepattintani, nem fog zörögni menet közben?

Link to comment
Megosztás:

Kaptam 1pár elektromos tükröt! Kérdésem a következő: be lehet épéteni nem elektromos helyére? Azt vágom hogy kell 1 joystick meg azt kell befaragni az ajtókárpit műanyagába! A vezetékek gyárilag megvannak 1szürke, 1fekete csati! Kell még neki relé vagy bizti valahová? Vagy együtt megy  a hátsó szélvédőfűtéssel? Amit kaptam a burkolata fehér, az enyém sötétkék, meg lehet a burkolatokat cserélni? 

Link to comment
Megosztás:

51 perce, Tarcsika írta:

A hátsó ablakfűtés vezérli a tükörfűtést is. Kell egy tükör állító kapcsoló. Azt javaslom ha elektromos ablakot nem raksz be akkor faragni kell a kapcsoló helyét. Kell külön relé a 7-es helyre és egy 10A-es bizti a 41-es helyre.

Ha gyári az új tükör akkor cserélhető a burkolat, de ha utángyártott akkor nem kompatibilis a két tükör egymással. Kell még 2db tükör háromszög is belülre a manuális állítás helyett.

Link to comment
Megosztás:

3 perce, gezoli írta:

Köszi! A 3szögek megvannak! Gyári mindkét tükör! 

Link to comment
Megosztás:

2 órája, Tarcsika írta:

Kaptam 1pár elektromos tükröt! Kérdésem a következő: be lehet épéteni nem elektromos helyére? Azt vágom hogy kell 1 joystick meg azt kell befaragni az ajtókárpit műanyagába! A vezetékek gyárilag megvannak 1szürke, 1fekete csati! Kell még neki relé vagy bizti valahová? Vagy együtt megy  a hátsó szélvédőfűtéssel? Amit kaptam a burkolata fehér, az enyém sötétkék, meg lehet a burkolatokat cserélni? 

Hello,

A tükrök kontinentális autóból valóak, vagy angolból? Ha esetleg angol, akkor gondod lehet vele: a jobbkormányos autóknál más szögben áll a tükörház.De nincs komoly gond, kevés munkával átrakható a régi manuális házba is a motor.

Ui: érdeklődés hiányában arra a két fehér tükörburkolatra rámozdulnék...

Link to comment
Megosztás:

1 óra, KMiki írta:

Aszem németből hozták be! Elvileg nem kell alakítani semmit a tükrökön! A tükörburkolatokra tükörrel együtt már lecsaptak!:/ (Nem is gondoltam volna hogy a fehér szín ilyen kelendő) Holnap lesz beépítve, utána viszik is el az én tükreimet!

Link to comment
Megosztás:

Ha már a tükörnél tartunk, a vezetőoldali tükörfűtésem nagyon gyengén működik. Egy Opel szerviz szerint tükörlapot kell cserélni. A tükörlapon semmilyen sérülés nem látható. Ez szokott lenni a baja?
9130907 cikkszám: jobbkormányos autóhoz baloldali konvex tükör. Balkormányoshoz nem látok ilyet.
9131123 cikkszám: balkormányos autóhoz baloldali sík tükör.
Milyen tükröket rakhattak a lengyel gyártású Classic II-be? Különböző a két oldalon?

Link to comment
Megosztás:

Nem is tudtam, hogy az Ignis világítás kapcsolója ugyanaz mint a g astráé! Tegnap alakítottam át az 1ködlámpás kapcsolót 2ködlámpásra! A google-ben találtam egy leírást amiben az ignis kapcsoló átalakítás van leírva, azalapján csináltam meg az enyémet! Simán ment! Kb 300ft-ot fordítottam a műveletre! (Loctite, microkapcsoló) a micro kapcsolót beforrasztottam,(meg van a helye a panelen), egy műanyag rudat ragasztottam a ködlámpakapcsolóra ami a micro kapcsolót működteti! Relé, bizti be a helyére és működik! Kb ennyi! Spóroltam 35ezret:D

Módosítva : Tarcsika
Link to comment
Megosztás:

16 perce, Tarcsika írta:

Ügyes vagy Te! Google a barátod! :)

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.