Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Általános műszaki problémák!

hemi

Recommended Posts

BÚÉK minden kedves Astra szakinak,

Ez a jubileumi első hozzászólásom. Ugyan nem terveztem, de mégis tulaja lettem egy Astra-nak, pedig még élt bennem sok élmény egy hihetetlenül unalmas, rozsdás kis Corsa-ról, ami az első autóm volt.

Nem akarom sokáig ragozni a dolgot, de kellemes meglepetés volt az autó, pedig ez a munkahelyemen már lefutotta a magáét. Szóval van egy 2004-es 1,4-es Astra-m 150.000km-rel. Ha jól néztem, akkor lengyel gyártású, de ezzel sincs baj, jó érzés beleülni, nagyon egyben van mindene.

Láttam, hogy nemrég a hütővíz került szóba, hát a bemelegedése nekem sem tetszik. Az előző autóm hamarabb lett üzemmeleg és stabilabban is tartotta a motor hőmérsékletét. Igaz, hogy ez klímás és így nagyobb mennyiségű a hűtővíz, de így hidegben zavaró, hogy olyan 10 perc kell a bemelegedéshez, hiába indulok el vele azonnal. Ilyenkor a fűtést sem nyomom rá, hogy adjak neki egy kis előnyt, de így is soká mozdul meg végre a mutató. Felkűzdi magát végre olyan 84-85 fokra, végre fűteni kezdek teljes erőből, rögvest vissza is zuhan 80-ra. Maradjunk abban, hogy jó a motor termikus hatásfoka, még szerencse, hogy nem egy dízelt vettem... :huh:

Van egy visszatérő problémám, ebben kérném a segítségeteket.

Amit lehetett, azt elolvastam az AGR szelepről, a kartertrutyikról, alapjárat gondokról, de az én hibajelenségemre nem találtam rá. Az enyém szépen indul, hidegen és melegen is megfelelő az alapjárat, kicsit a hidrotőkék beszélgetnek, de az kit érdekel. Nekem motorfék után van a gond. Ha kettesben vagy annál magasabb fokozatban megyek mondjuk 2000-es fordulaton és elengedem a gázt, akkor szépen elzárja a benzint és lassulni kezd. Aztán úgy 1300 és 1400 között szoktam kinyomni a kuplungot és ilyenkor van a meglepetés, a fordulat lezuhan 500 alá, vergődik egy pillanatig, aztán mintha mi sem történt volna beáll 800-ra. Kipróbáltam ugyanezt klímával is, le is állt egyből, mint a vöcsök. Most így télen nem tragikus a dolog, de nyáron ezzel nem élhetek együtt, nem akarok minden lámpánál köszörülni.

Mire gondoljak szerintetek? A motor kontroll lámpája nem világít, tehát az elektronika nem érzékeli a bakit. Talán az alapjárat szabályzó? Vagy a sokat emlegetett AGR szelep? Vagy mi a búbánat lehet még???

Ne haragudjatok a hosszú meséért, egyszerre akartam leírni az első pár ezer km-em tapasztalatait. Jó kis autó ez...

Üdv.: Tobzos

Link to comment
Megosztás:

Láttam, hogy nemrég a hütővíz került szóba, hát a bemelegedése nekem sem tetszik. Az előző autóm hamarabb lett üzemmeleg és stabilabban is tartotta a motor hőmérsékletét. Igaz, hogy ez klímás és így nagyobb mennyiségű a hűtővíz, de így hidegben zavaró, hogy olyan 10 perc kell a bemelegedéshez, hiába indulok el vele azonnal. Ilyenkor a fűtést sem nyomom rá, hogy adjak neki egy kis előnyt, de így is soká mozdul meg végre a mutató. Felkűzdi magát végre olyan 84-85 fokra, végre fűteni kezdek teljes erőből, rögvest vissza is zuhan 80-ra. Maradjunk abban, hogy jó a motor termikus hatásfoka, még szerencse, hogy nem egy dízelt vettem... :huh:

Hali!

Az igazi kérdéshez nem tudok hozzászólni, de ehhez igen: tudni kell, hogy más autóhoz képest elég furán van kalibrálva a vízhőfokmérő műszere. Míg az általam ismert autók többségénél olyan 40 fok körül megmozdul a mutató, itt ez olyan 60-70 fok körül lehet. Nem túl jó, de megszokható. Viszont ebből az jön, hogy már egész jól lehet fűteni, mielőtt megmozdulna a mutató.

H7

Link to comment
Megosztás:

BÚÉK minden kedves Astra szakinak,

...

Ne haragudjatok a hosszú meséért, egyszerre akartam leírni az első pár ezer km-em tapasztalatait. Jó kis autó ez...

A hűtővíz nem több a klímásban. :huh:

2004-es évjáratban nem volt AGR szelep.

Szerintem érdemes lenne egy protec adalékos kezelés a benyába, majd egy benyaszűrő csere.

Aztán meg kipucolni a folytószelepházat, meg a környékét. Ez megoldja talán a hibádat.

Link to comment
Megosztás:

Az klimás modelekben 6.6 l a hűtővíz a klíma nélküliekben pedig 6 l...

Érdekes eddig a "klimás-tulajok" mind panaszkodtak a vízhőfok miatt...úgy tűnik ezeknél a modeleknél a 1-2 fokkal kisebb az üzemi hőfok...valószínűleg a hűtés hatásfoka jobb...

Nálam 1 hónapja a fűtőradiátor tömítése megadta magát...jó kis meló volt a cseréje...lecseréltük a hűtőfolyadékot is...( állítólag 3 évente cserélni kellene).

Azóta városi menetben kb. 2 km és fűt, mint...igaz ekkor a mutató még alszik rendesen

140-es tempónál ( -6 fokban) pedig 82-83 körül áll.

Érdekesség: az alapjárat indításkor 1200-1300 aztán 0.5 perc után beáll 850 körül stabilan, majd 2-3 perc után leesik 600-700-ra és ott is stabil marad egészen addig amíg a hőfok 70 fokig nem kúszik fel..ott azonnal beáll vissza 850-900-ra és stabil állandóan. Ez mitől lehet????????????

Link to comment
Megosztás:

Hali!

Az igazi kérdéshez nem tudok hozzászólni, de ehhez igen: tudni kell, hogy más autóhoz képest elég furán van kalibrálva a vízhőfokmérő műszere. Míg az általam ismert autók többségénél olyan 40 fok körül megmozdul a mutató, itt ez olyan 60-70 fok körül lehet. Nem túl jó, de megszokható. Viszont ebből az jön, hogy már egész jól lehet fűteni, mielőtt megmozdulna a mutató.

H7

igy igaz BUÉK................

Link to comment
Megosztás:

A hűtővíz nem több a klímásban. :lol:

2004-es évjáratban nem volt AGR szelep.

Szerintem érdemes lenne egy protec adalékos kezelés a benyába, majd egy benyaszűrő csere.

Aztán meg kipucolni a folytószelepházat, meg a környékét. Ez megoldja talán a hibádat.

De bizony, a klimásban több a hűtővíz! :huh:

A 2007-es Z14XE könyvének adatlapja szerint:

Hűtővíz:

klima nélkül: 6,3l

Klimával: 6,6l

Link to comment
Megosztás:

Érdekesség: az alapjárat indításkor 1200-1300 aztán 0.5 perc után beáll 850 körül stabilan, majd 2-3 perc után leesik 600-700-ra és ott is stabil marad egészen addig amíg a hőfok 70 fokig nem kúszik fel..ott azonnal beáll vissza 850-900-ra és stabil állandóan. Ez mitől lehet????????????

Neked is javallok egy folytószelepház és környéke takarítást, talán attól helyreáll. Esetleg a motorhő szenzor is ludas lehet a dologban,

valami elferdült karakterisztikával.

Nem tudom nincs-e elírva abban a könyvben, mert én úgy emlékszem, a klímás gépeknél vékonyabb is a vízhűtő, mint a nem klímásokban.

Bár lehet hogy valahol van egy hosszabb vízcső a klíma miatt, ezért az a pár deci plusz :huh:

Link to comment
Megosztás:

Szerintem gancegál hogy mennyi a hűtőlé (ésszerű határok között). A hőmérő a motortér hőmérsékletét méri, melyet a termosztátnak állandó hőmérsékleten kell tartania, mindegy, hogy a hűtő térfogata mekkora, azaz mennyi folyadék van a termosztáton kívül. A több lé forszírozott körülmények között jöhet jól, amikor a kevesebbnek nincs elég ideje lehűlnie a hűtőben. Nagyobb igénybevétel - nagyobb hűtő, de a hengerek körül mindig ugyanannyi van, az üzemi hőmérsékletet kell tartsa - elvileg - a Szaharában és a pólusokon is.

BÚÉK!

tuzer

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Van egy '99 1.4 G Astra Caravanom. Kb 3 hét óta furcsa dolgot csinál. Először azt vettem észre, hogy alacsony fordulatnál, kicsi terhelésnél (pl amikor teljesen egyenletes tempóban haladok városban 50-60-nal 5.-ben) elkezdett rángatni az autó. Ilyenkor ha lelépek vagy rálépek a gázra, minha mi sem történt volna megy normálisan.

Tegnap alaposabban megnéztem mikor mit csinál:

Ezt a jelenséget csak meleg motornál csinálja. Teljesen mindegy milyen fokozatban,a lényeg a kis terhelés, alacsony fordulat (kb 2000-ig). Álló helyzetben üresben ha nagyon lassan adom a gázt és pl 1500-on "tartom" a fordulatot, vagyis inkább a lábam a pedálon ebben a helyzetben, akkor a fordulat leesik alapjáratra, majd vissza 1500-ra és így ingázik oda vissza. Ezt kb 1000-2000-es fordulat között teszi. Fölötte minden jó és az alapjárat is teljesen jó. Az autóval minden nap kb 150 km-t autózom országúton, a jelenség egyre erősebben jelentkezik.

Találkozott valaki hasonló problémával?

Milyen jellegű lehet a gond: elektromos (hibalámpa, kód nincs), dugulás, lyukas cső valahol, AGR szelep?

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Boldog új évet mindenkinek!

Kérdésem lenne hozzátok.

A sógoromnak 1.4 astrája van. 2l olajat evett kb 2e kilométeren. Azt monták a szakik olajgyűrű le van tapadva. szerintetek? Hogyan lehetne kideriteni a bajt van?

Azt mondják, hogy szervízbe be kötnek egy kis vizet a szivó torokba, hogy a szennyeződést leégessék a belső részekről. Ez a szerketet utána benne is marad és tiszítja a motort. Erről hallotatok már?

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Előre is elnézést ha volt már ez a kérdés a fórumon belül, de nem volt kedvem végigolvasgatni.A problémám tömören annyi, hogy (2000 1.4 16v x14xe) G Astrám vízhőfoka -3-4 fok altt iszonyat nehezen mozdul ki.A fűtésemen már 3-4 km megtétele után észreveszem, hogy langyosodik, viszont volt, hogy 15 km után sem mozdult a mutató (-8 c).Ekkor viszont már elég kellemes volt a belső hőmérséklet és mondhatni forró levegőt fújt.A mutató viszonylag intenzíven felszökik, ha egyszer megmozdult.A felső vízcső már indítás után nemsokkal langyos, sőt a hűtő is.Termosztátra gyanakodtam, egy kis hőgomba hibával fűszerezve, de a szervízben azt mondták nem érdemes termosztátot cserélni 12 ezerért, mert nem lesz jobb.Állítólag túlhűtöttek a G Astrák.Higyjek neki?Nyáron no problem. :huh:

A termosztátnak az a funkciója, hogyha eléri a nyitási hőmérsékletet, és a motortérben már elég meleg a víz....

Szóval ha korábban nyit akkor rossz lehet. Az én autóm is kint áll, szóval mindig hidegben idulok, de kb 4-5km után a mutató szerint eléri az üzemi hőmérsékletet.

Üzemi hőfok alatt jobban kopik a motor, szerintem cseréltetsd ki...

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Előre is elnézést ha volt már ez a kérdés a fórumon belül, de nem volt kedvem végigolvasgatni.A problémám tömören annyi, hogy (2000 1.4 16v x14xe) G Astrám vízhőfoka -3-4 fok altt iszonyat nehezen mozdul ki.A fűtésemen már 3-4 km megtétele után észreveszem, hogy langyosodik, viszont volt, hogy 15 km után sem mozdult a mutató (-8 c).Ekkor viszont már elég kellemes volt a belső hőmérséklet és mondhatni forró levegőt fújt.A mutató viszonylag intenzíven felszökik, ha egyszer megmozdult.A felső vízcső már indítás után nemsokkal langyos, sőt a hűtő is.Termosztátra gyanakodtam, egy kis hőgomba hibával fűszerezve, de a szervízben azt mondták nem érdemes termosztátot cserélni 12 ezerért, mert nem lesz jobb.Állítólag túlhűtöttek a G Astrák.Higyjek neki?Nyáron no problem. :huh:

Nyugodtan írd be ide, melyik szervízben mondták ezt, nehogy valaki egyszer oda betévedjen. :lol:

Hülyeség amit mondtak, termosztátcserés a géped.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Előre is elnézést ha volt már ez a kérdés a fórumon belül, de nem volt kedvem végigolvasgatni.A problémám tömören annyi, hogy (2000 1.4 16v x14xe) G Astrám vízhőfoka -3-4 fok altt iszonyat nehezen mozdul ki.A fűtésemen már 3-4 km megtétele után észreveszem, hogy langyosodik, viszont volt, hogy 15 km után sem mozdult a mutató (-8 c).Ekkor viszont már elég kellemes volt a belső hőmérséklet és mondhatni forró levegőt fújt.A mutató viszonylag intenzíven felszökik, ha egyszer megmozdult.A felső vízcső már indítás után nemsokkal langyos, sőt a hűtő is.Termosztátra gyanakodtam, egy kis hőgomba hibával fűszerezve, de a szervízben azt mondták nem érdemes termosztátot cserélni 12 ezerért, mert nem lesz jobb.Állítólag túlhűtöttek a G Astrák.Higyjek neki?Nyáron no problem. :D

Szia Szepi!

Ugyanilyen paraméterekkel rendelkező Astrám van....

Valóban "túlhűtöttek" a G Astrák...de a 15 km egy picit furcsa...az enyém már 3-4 km után fűt de még a mutató alszik...aztán hirtelen megindul amikor már forró levegőt fúj.....A forró persze enyhe tulzás...az üzemi hőfok kb. 80-85 fok közt mozog....Astrától ne várj extra fűtést!!! -8 fokban ne várd, hogy leégesse a kezed...

A G Astrákba beépített műszer (és hőfokjeladó) működése nem igazán precíz ..Sőt! (Képzeld a H Astrákban nincs is...)

Ismerősnek decemberben cseréltek termosztátot+vízhőfokjeladót....eredmény ugyanaz mint előtte... :lol:

Sajnos az Opel a G sorozatnál már szakított a hagyományokkal és a termosztát a házzal egybe van építve...12-15eHUF. :huh:

Vízhőfokjeladó 3-5eHUF.

Ha a fogyid nem ugrott meg jelentősen és fűtésed is van akkor nem érdemes cserélni.....szerintem...

Érdekelnének az autóddal kapcsolatos tapasztalatok....pl. alapjárat hidegen, fogyasztás, szervíz, problémák...stb

Link to comment
Megosztás:

Hasu!

Szerintem gondolkodj kicsit...

Ha a motorral együtt melegszik a vízcső és a hűtő, akkor 100% hogy rossz a termosztát.

Amúgy már jóval régebb óta, amióta létezik az első astra (f), legtöbb típusban házzal együtt lehet csak

a termosztátot cserélni. X-es motoroknál mondjuk az ára kevesebb volt, 5-6ezer körül.

Azt meg egyáltalán nem lehet mondani az Astrákra (egyik típusra sem), hogy "túlhűtöttek".

Japán típusokhoz képest nehezebben melegszik ugyan, de ez a nagy vízkör nagyobb

tárolókapacitása miatt van, ami a hűtőrendszer kialakításából adódik.

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.