Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Utastér,Belsőtér

tuzer

Recommended Posts

Légzsákvezérlés az ülés alatt? :blink:

Amennyire tudom az a vezérlő a két ülés között van, abban a konzolban ahol a kézifékkar, csak hátrébb. Az ülések alatt csak a csatlakozói vannak az oldallégzsáknak meg az övfeszítőnek, valamint az ülésfűtésnek. Ezzel az üléssel inkább az lesz a gond hogy valahogy úgy össze tudd hozni a gyári üléssínnel (mivel szinte biztos hogy más a rögzítése), hogy ne legyen túl magas sem, ugyanakkor a gyári üléssínt sem lehet egy-az-egyben likvidálni és teljes egészében újat készíteni helyette, mert akkor meg a magasságállítás funkciótól búcsúzhatsz el, az ugyanis egybe van építve az üléssínnel.

Szóval nem egyszerű... én a helyedben vagy keresnék másik gyári ülést, vagy a mostanit szétszedném és meghegeszteném az ülésvázat (a háttámla alja felől, az ülés hátoldalán meg lehet bontani a gyári kárpitot és roncsolás nélkül le lehet fejteni róla, így szabaddá válik az ülésváz, valamint ha esetleg másik ülést veszel aminek nem egyezik meg az üléskárpit színe/mintája, az is korrigálható így).

Köszi a segítséget! Majd meglátom melyik alternatíva lenne a legmegfelelőbb. A legjobban annak örülnék ha valahol tavasz környékén találnék 2 első (bal + jobb) OPC Astra G gyári kagylóülést. Azzal kevesebb cumi lenne. :D

Link to comment
Megosztás:

  • 3 weeks later...

Nekem is csak régről rémlik valami, de úgy emlékszem a véletlen rovarcsípés okozta dekoncentráció miatt megnövekedett balesetveszély indokolja... bár tulajdonképpen az a darázs meg tud csípni az arcodon is és akkor ugyanúgy hadonászni kezd aki fél a darazsaktól... szóval tényleg nem logikus belegondolva.

Asszony a másodperc tört része alatt katapultálna ha egy darázs/méhecske kerülne az utastérbe :)

Link to comment
Megosztás:

  • 4 weeks later...

üdv mindenkinek!

igaz b vectrám van, de ha minden igaz, az ülés és környéke teljesen meegyezik a g astrával. ha valaki rendelkezik fűthető ülésekkel, bekukkantana alájuk? nekem van 1-1 ilyen csatlakozóm szabadon:

http://kepfeltoltes.hu/view/130320/2013-03-20_12.46.27_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

eddig még senki nem tudta megmondani 100%-ra, hogy az mi lehet. szerinteetek ez ülésfűtés, vagy valami más?

előre is köszönöm a válaszokat

oldal légzsák csatlakozó

Link to comment
Megosztás:

oldal légzsák csatlakozó

köszi a választ. a klímás topikben küldtek egy képet, amin látszik a csatlakozó, és ez tényleg nem olyan

http://kepfeltoltes.hu/130408/2013-04-06_11.02.18_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

http://kepfeltoltes.hu/130408/2013-04-06_11.02.32_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

így jóval nehezebb lesz összehozni a gyárinak ható ülésfűtést

Link to comment
Megosztás:

  • 1 month later...

Valaki tudna segíteni, hogy az jobb egy ülés öv felőli részéhez a vázhoz hozzáférjek? Pontosabban a támla és az ülőlap találkozásánál "kotyog", mintha lelazult volna az a fele az ülőlapról. A másik oldal stabil. Az övet takaró műanyag lejött, de ami az ülőlap legalján végigfut, nem akarja megadni magát. Törni meg nem akarom. A vázhoz (csavarhoz) csak így férek hozzá, vagy van valami egyszerűbb módszer?

Szerk.: Tárgytalan, egy kisebb erőbehatással végül megadta magát, de eléggé töréshatáron volt. Torx meghúzva, ülés nem lötyög.

Link to comment
Megosztás:

  • 2 months later...
  • 1 month later...
  • 4 weeks later...

Halló!

3 ajtós G Astránál a következő problémák vannak:

- a vezetőoldali ülésnél kb. a légzsák mellett, az élnél van egy hosszabb szakadás és hasonló magasságban néhány darab, pár centis vízszintes szakadás is

- az anyósülés ülőlapja enyhén foltos, egy részen ki van ülve, ki van fényesedve

- az anyósülést nem tudom előre/hátra mozgatni, nem mozog a sínen

A kérdéseim:

- lehet-e csak huzatot cserélni az üléseken? nem a bal oldal / jobb oldal közötti cserére gondolok természetesen, hanem az én hibás üléshuzatomat egy hibátlanra vagy komplett ülést kell szereznem?

- a bal odali / jobb oldali üléslapokat meg lehet-e cserélni? (most nem tudom megnézni, hogy van-e olyan dolog, ami egyből kizárja a cserét, mert nincs nálam az autó)

- a sínen beragadt anyósülést hogy próbáljam meg kiszabadítani?

Az üléseim huzatjai szövetből vannak és légzsákosak, de nem combtámaszosak és nincs bennük ülésfűtés.

És a végére feltennék egy 5 ajtós kérdést is. Már régóta esik szét a vezetőoldali ülés, először valamelyik oldalsó tekerentyű esett ki, de néhány hete valahogyan vállmagasságban is kicsavarodott az ülés. Ezt úgy értem, hogy vállmagasságban a bal oldal sokkal előrébb van, mint a jobb oldal. Régebben, ha valamelyik tekerentyűt forgattam, akkor az ülés közepén, függőlegesen éreztem változást (nyomást). Ezt hívnák gerinctámasznak? Ezzel lehet esetleg összefüggésben? Minden G Astrás ülésben van ilyen állítható gerinctámasz? Csak azért kérdezem, mert ha esetleg javíthatatlan, akkor ugyanilyet keresnék helyette.

Köszönöm szépen előre is!

Link to comment
Megosztás:

Természetesen lehet csak magát az üléskárpitot is cserélni ha lefejted a vázról/szivacsról, csak az a gond vele hogy a bontottak sem jobb állapotúak és/vagy fakóbbak mint a tied, ha pedig egy jó kárpitossal varratnál újat azt is megteheted, csak nehéz ugyanolyan anyagot találni mint a gyári, egyéb esetben pedig különbözni fog a két oldali ülés. Az ülőlapok szivacsa (ami ki van ülve) felcserélhető, amennyiben szétszeded az üléseket és lefejted róla a huzatot. A "kicsavarodott" ülésre az a magyarázat hogy el van törve a háttámlád jobb oldala (amelyik fele hátrébb van), de ez is javítható, teljes szétszedés után meg lehet hegeszteni.

Az eddig taglalt problémákra megoldás lehet amúgy az ilyesmi cégek mint pl.:

http://www.autokarpitozas.hu/szakadasjavitas

vagy

http://www.budavari.hu/karpit/ulesjavitas.htm

Ők szakadást is javítanak (nem folttal, hanem cserélik azt a darab textilt, észre sem lehet majd venni utána hogy javítva volt), a szivacsot is újratömik hogy akiült ülés keményebb legyen, sőt ha szerencséd van még az ülésvázat is meg tudják hegeszteni.

Az üléstámla oldalán a felső tekerőgomb valóban a deréktámaszé, de ez nincs összefüggésben a leírt hibajelenségekkel.

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Halló!

3 ajtós G Astránál a következő problémák vannak:

- a vezetőoldali ülésnél kb. a légzsák mellett, az élnél van egy hosszabb szakadás és hasonló magasságban néhány darab, pár centis vízszintes szakadás is

- az anyósülés ülőlapja enyhén foltos, egy részen ki van ülve, ki van fényesedve

- az anyósülést nem tudom előre/hátra mozgatni, nem mozog a sínen

A kérdéseim:

- lehet-e csak huzatot cserélni az üléseken? nem a bal oldal / jobb oldal közötti cserére gondolok természetesen, hanem az én hibás üléshuzatomat egy hibátlanra vagy komplett ülést kell szereznem?

- a bal odali / jobb oldali üléslapokat meg lehet-e cserélni? (most nem tudom megnézni, hogy van-e olyan dolog, ami egyből kizárja a cserét, mert nincs nálam az autó)

- a sínen beragadt anyósülést hogy próbáljam meg kiszabadítani?

Az üléseim huzatjai szövetből vannak és légzsákosak, de nem combtámaszosak és nincs bennük ülésfűtés.

És a végére feltennék egy 5 ajtós kérdést is. Már régóta esik szét a vezetőoldali ülés, először valamelyik oldalsó tekerentyű esett ki, de néhány hete valahogyan vállmagasságban is kicsavarodott az ülés. Ezt úgy értem, hogy vállmagasságban a bal oldal sokkal előrébb van, mint a jobb oldal. Régebben, ha valamelyik tekerentyűt forgattam, akkor az ülés közepén, függőlegesen éreztem változást (nyomást). Ezt hívnák gerinctámasznak? Ezzel lehet esetleg összefüggésben? Minden G Astrás ülésben van ilyen állítható gerinctámasz? Csak azért kérdezem, mert ha esetleg javíthatatlan, akkor ugyanilyet keresnék helyette.

Köszönöm szépen előre is!

A kárpit problémákkal érdemes megkeresni Jánost (jani0170@gmail.com).

Ha küldesz neki képeket email-ben, akkor megnézi mit tehet. Egyébként őt sokan ismerik itt a fórumon ill. egyéb oldalakon is,

akinek G Astra, A Zafira és egyéb váltószoknya gondokkal küzdő autója van, gyakran hozzá fordul, gyári minőségben javít/cserél/postáz. Nagyon szépen dolgozik,

korrekt a hozzáállása, segítőkész és tényleg nagyon szép a végeredmény (mint az új gyári állapot).

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

  • 2 weeks later...

Köszönöm az infokat, tippeket.

Sajnos a háromajtósnál felmerülő probléma, azaz hogy nem mozog se előre, se hátra az ülés a sínen elég komolynak tűnik. Az ülést nem tudom kimozdítani és nem tudom az egészet kiszedni sem, mert ahhoz teljesen előre kellene tolnom, hogy a sín hátulján levő 2db 40-es torx csavart kicsavarhassam. Ördöglakat. Valaki járt-e már hasonlóan és talált-e rá megoldást?

Az már csak hab a tortán, hogy a vezetőoldali ülést tartó egyik csavar feje szét van menve, perpill azt sem tudtam kiszedni, de ez még egyszerűbb feladatnak tűnik a sínen beragadt ülés problémájához képest. F*ck...

Link to comment
Megosztás:

Ez a kárpitozás gyári lehet? A szövet mintája gyárinak tűnik, azonban nekem furcsa, hogy "telibe" van kárpitozva a mintás szövettel. Arra gondolok, hogy az ülések szélei általában egyszínűek szoktak lenni, csak a közepén mintásak.

Igen ez gyári... mellesleg jó ronda

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

  • 3 weeks later...

Ez a kárpitozás gyári lehet? A szövet mintája gyárinak tűnik, azonban nekem furcsa, hogy "telibe" van kárpitozva a mintás szövettel. Arra gondolok, hogy az ülések szélei általában egyszínűek szoktak lenni, csak a közepén mintásak.

Gyári... '98-'99 körül adták ki vele a G Astrákat... Tényleg nem túl szép. Mondhatni... :)

Link to comment
Megosztás:

  • 2 weeks later...

téves

A képen a "Linz" fantázianevű szövetkárpit látszik, ami szürkében és bézs színűben volt elérhető Astrához, a szürke '99.07 és 2001.06 között, a bézs pedig szintén '99.07 és 2000.06 között. Illetve választható volt még ébenfekete ('98.03 és 2001.06 között), valamint kék színben is ('98.03 és 2000.06 között). Utóbbi szvsz különösen randa. A Cabrio és a Coupé kivételével az összes karosszériaváltozathoz lehetett kapni a jelzett időintervallumban.

Viszont a gyári üléseknek valóban csak a háttámla és az ülőfelület középrésze volt ilyen mintával kárpitozva, a széleik egyszínűek voltak, bár lehet hogy ez piacfüggő. Ha valaki újrakárpitozza az ülését és ehhez lelkiismeretesen beszerzi a gyári kárpitot, akkor nem hinném hogy ne adott volna arra hogy a szélei másmilyenek legyenek...

Link to comment
Megosztás:

  • 1 month later...

Dícsértessék!

Vettem egy garnitúra ülést, méghozzá szövetet. (nem bőrt vagy plüsst)

Természetesen használtat és alapvetően szép állapotban van, nincs kifényesedve vagy szakadva, de pár helyen vannak rajta halványabb foltok. Milyen módszerrel tudnám ezeket eltüntetni vagy javítani rajta? Szabad-e nedves porszívót használni? Ha igen, akkor le kell-e szedni a vázról a kárpitot?

Thx!

Ilyen időben -ha csak nem fűtött garázsod van ahol 25 fokban tud állni egy napot- ne vizes porszívózz. Én nyáron estem neki a kocsinak, ajtókat kitártam, kora du átszívattam az üléseket, estére megszáradt. Jó lett, nem kellett leszedni semmit-sehonnan. Most nyárra is tervezek még egy ilyen beavatkozást...

25 fok a garázsban?! A lakásban is 20 foknál kapcsol le a termosztát. ;)

Egyébként még nincs beépítve az autóba, szóval a lakásban is el tudom végezni a tisztítást és meg tudom várni, hogy kiszáradjon.

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.