Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Astra G tulajdonosok beszélgetnek erről-arról

uhuhu

Recommended Posts

Nem úgy van, hogy a légzsák drasztikus sebességcsökkenésre nyílik?

Átmehet rajtad egy úthenger, nem csinál semmit. Viszont ha nekirontasz 100-al, teszi a dolgát.

Nem.

A légzsák nyitója tulajdonképpen egy gyorsulásérzékelő, ami pozitív és negatív gyorsulásra is nyit. Sebességjel nem kell hozzá, különben egy piros lámpánál járó motorral álló autóba ha szemből belerongyolnak akkor nem nyitna a lufi, pedig úgy is működik. Sőt még járó motor sem kell, de gyújtás azért igen. A frontlégzsák érzékelésének szöge pedig alapvetően szemből van, az autó hossztengelyétől jobbra és balra azt hiszem 30°-ban bezárólag. Hátulról való ütközésnél nem nyílik, arra csak az övfeszítő és a fejtámla ostorcsapás elleni védelme van (ez utóbbi nem tudom hogy minden Astrában van-e, nekem a Coupéban igen). Az oldallégzsák (és ahol van, ott a fejlégzsák is) pedig az ajtóban történő hirtelen légnyomásemelkedésre reagál (ugye ha belédjönnek oldalról akkor összenyomódik a lemez -> kisebb lesz a tér az ajtóban -> emelkedik a nyomás). Ehhez sem kell sebességjel, viszont fontos az ajtó légmentességének megőrzése, ezért az ajtókárpit mögötti vízzáró fólia épsége is, ha megsérül, az az oldallégzsák hibás működését okozhatja! (leginkább nem fog működni amikor kéne neki)

Link to comment
Megosztás:

Hű, ez kimerítő volt :) Na majd az Ódinál most mindent kitanulok és sok okosságot fogok írni nektek :) Mindenesetre, ha kellett volna, ha nem, most nem cserélnék ezzel a szegény cartárssal...

Link to comment
Megosztás:

hmmm

és nem nyílt légzsák ...

Már láthattátok apám attrakcióját. Nem maradt épp oldala, alkatrésze a motoron, a rádión és a légzsákokon kívül. Csak a bal oldallégzsák nyílt, mivel az első ütést onnét kapta a szalagkorláttól. Laikusként azt gondolná az ember, hogy ilyen pörgésnél minden (térd, fej, padló, plafon, kipufogó, stb., stb.) légzsáknak is nyílnia kéne, ha van. De nem. Az első légzsáknyitás után - mint aki jól végezte dolgát - a rendszer leáll, akárhogy bucskázik is a járgány.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Először is ne haragudjatok, hogyha rossz topicba írok, de nem tudtam eldönteni pontosan hová is vessem le a problémámat, mivel új vagyok a fórumon.

Ha valaki tudna segíteni megköszönném.

A problémám. Van egy lassan 3 éve vásárolt 2000-es évjáratú G Astrám. Motorkódja X14XE. 1.4. benzines, sedan.

Kb. két éve meghalt benne a generátor, és fel lett újítva. A mai nap amikor használni akartam a kocsit, beindítás után fura hang jött a generátor felől. Olyan mintha nyekeregne, ha rálépek a gázra, akkor jobban hallatszik. Megnéztem, és sztem valóban onnan jön. Sztetek mi lehet a probléma?

A válaszokat előre is köszönöm!

Lehet, hogy ez ennyit bírt...

A felújításkor használt/bontott cuccokat építenek be, az nem lesz annyira tartós mint az új :(

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Először is ne haragudjatok, hogyha rossz topicba írok, de nem tudtam eldönteni pontosan hová is vessem le a problémámat, mivel új vagyok a fórumon.

Ha valaki tudna segíteni megköszönném.

A problémám. Van egy lassan 3 éve vásárolt 2000-es évjáratú G Astrám. Motorkódja X14XE. 1.4. benzines, sedan.

Kb. két éve meghalt benne a generátor, és fel lett újítva. A mai nap amikor használni akartam a kocsit, beindítás után fura hang jött a generátor felől. Olyan mintha nyekeregne, ha rálépek a gázra, akkor jobban hallatszik. Megnéztem, és sztem valóban onnan jön. Sztetek mi lehet a probléma?

A válaszokat előre is köszönöm!

Lehet az ékszíj?Vagy az X14XE-n nem ékszíj hajtja a generátort?Meg az inkább vinnyogni szokott!

Link to comment
Megosztás:

Szasztok!

Ma hoztak egy autót, hogy nincs végállása az ablaktörlőnek és tetszőleges helyen áll meg. Csak beraktam a garázsba, de holnap neki kéne ugornom. Hol is kéne kezdenem? Egyáltalán ez villamos vagy elektromos hiba lehet inkább?

Szia!

Előszöris én azzal kezdeném, hogy gyújtás ráadása mellett, lekapcsolt ablaktörlő kapcsolóval megkapja-e a motor egy-egy érintkezőjén az áramot és a testet (érdemes még mindenek előtt azzal kezdeni, hogy végignézed az összes biztosíték rendben van-e). Lehet, hogy ezek közül hiányzik valamelyik (leginkább az áram), és hiába zár össze a végálláskapcsoló, ha nem kap áramot a motor nem megy sehova (bekapcsolt állapotban működik, mert akkor megkapja a kapcsolón/reléjén keresztül). Ha ezek rendben vannak, akkor a végálláskapcsoló hullhatott szét.

Hirtelen kezdetnek ennyi jutott eszembe, remélem segít. Egyébként milyen autóról van szó?

astra G 2005 1.7 cdti caravan n-joy

biztiket végignéztem, azok jók, Az ablaktörlőmotor, tudom hol van, de hogy a csatiban melyik vezeték mire való, azt nem tudom. Ha jól értem lekapcsolt bajuszkapcsolónál két ponton állandó tápot kap ha van gyújtás, Bekapcsolt állapotban egy másik érintkezőről táplálkozik, és ezen a gyújtásvezérelt pozitívról csak addig amíg lekapcsolás után vissza nem tér a végáálásra, ahol ezt a kört meg a végálláskapcsoló bontja majd le?

Maga a végálláskapcsoló merre található, hogyan lehetne ezt ellenőrizni? Ennek van kivezetett pontja a csatira vagy belül van elkötve? kézzel ha forgatom a tengelyét (vagy nem tudom?) akkor tudnám így ellenőrizni a végálláskapcsolót?

Link to comment
Megosztás:

Helló, segítséget szeretnék kérni.

Szervizelés előtt állok, a mai napon neki is láttam levegőszűrő cserét követően letekertem az olaj beöntő sapkát és azt tapasztaltam, hogy az olaj sapka aljára világos barna sűrű hab van lerakódva, valamint a szelepeknél és a beöntő nyílás körül. Mi lehet ez?

Képet nem tudom, hogy kell felrakni, így sajnos azzal szolgálni nem tudok.

Válaszaitokat köszönöm.

aggodalomra semmi ok :)

szinte mindenkinek olyan ;)

Link to comment
Megosztás:

Helló, segítséget szeretnék kérni.

Szervizelés előtt állok, a mai napon neki is láttam levegőszűrő cserét követően letekertem az olaj beöntő sapkát és azt tapasztaltam, hogy az olaj sapka aljára világos barna sűrű hab van lerakódva, valamint a szelepeknél és a beöntő nyílás körül. Mi lehet ez?

Képet nem tudom, hogy kell felrakni, így sajnos azzal szolgálni nem tudok.

Válaszaitokat köszönöm.

Ez a kérdés bekerülhetne a GyÍK-be! Szinte hetente előforduló probléma. Csak az nem találkozik vele aki nem olvassa rendszeresen a fórumot vagy lusta visszaolvasni:

Link to comment
Megosztás:

Helló, segítséget szeretnék kérni.

Szervizelés előtt állok, a mai napon neki is láttam levegőszűrő cserét követően letekertem az olaj beöntő sapkát és azt tapasztaltam, hogy az olaj sapka aljára világos barna sűrű hab van lerakódva, valamint a szelepeknél és a beöntő nyílás körül. Mi lehet ez?

Képet nem tudom, hogy kell felrakni, így sajnos azzal szolgálni nem tudok.

Válaszaitokat köszönöm.

Csatlakozok az elöttem szolokhoz.

Ez normális. De pl T. Mantec szerint meg nem jó az olaj....

De általában télen jelentkezik, amikor nem tud felmelegedni a motor, tehát rövid távokon használod. Én 12km-es távokon használom, és nekem is olyan.

Valóban télen gyakoribb ez, de nem törvényszerű. Zömében a Tiédhez hasonló távokra használom én is az autót, és mióta nálam van, talán egyszer-kétszer volt cappuccinom. Ha meleg a motor, városban "nem szabad" 4.-ket kapcsolni, úgy általában 2000 alá engedni a fordulatot, és nincs habosodás. Mondjuk, tőlem távol áll ez a "pörgetős" használat, de már megszoktam, hogy a taknyosodásokat is így lehet elkerülni.

Az igaz, hogy én nem nagyon pörgetem.Általában 2000-2750 között van a fordulat, s városban is 4-ben járok.

Amúgy ha nem okoz problémát, akkor engem nem zavar.

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.