Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Astra G tulajdonosok beszélgetnek erről-arról

uhuhu

Recommended Posts

On 2017. 01. 09. at 11:18, zotya975 írta:

A reggeli első indításkor szokott a legjobban leesni a feszültség az akkunál. Gondolom ekkor állt a legtovább töltés nélkül, meg ilyenkor a legdermedtebb az olaj nagyobb a terhelése az önindítónak. Nálam le szokott menni 9.5 Voltig, csak nálam még nincs semmi ami reklamálni tudna. 

Erre írtam korábban, hogy az akksit is fel kell ébreszteni. Fizika tanárom szerint indítás előtt kapcsoljunk világítást pár mp-ig. Így indításnál nem terheli annyira a nagy áramfelvétel.

Link to comment
Megosztás:

44 perce, presidentÁkos írta:

Ma reggel, -29 fok, délután 5kor első indítás, kicsit erőlködik, pihi másodszorra egyből gyúl. Néha zavarba hoz a maga 14 évével.  (és még mindig fekete az indikátor)

Mármint 14 éves az aksi? Az szép, én már 9 évnél rákérdeztem a közeli szakinál, nem érdemes-e biztos ami biztos alapon lecserélni, de azt mondta, találkozott már olyannal, ami 12 évig bírta. Némi aggódással vágtam neki ennek a télnek, de ezek szerint akár a következőt is bevállalhatom. Viszont az indikátornak nem zöldnek kéne lenni (az enyém is többnyire fekete)?

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok! Előre is elnézést kérek,hogy kérdésemmel picit szét offolom a topicot,de sajnos a márkához tartozó fórum teljesen halott.

Van valakinek infója/tapasztalata arról,hogy a 2010-2013 közötti Ford Transit 2.2 125  vagy 116 Le-s diesel motorok mennyire megbízhatók? Pozitív-negatív vélemények?

Előre is köszönöm az infót!

Ui: bocsi az Offért!

Link to comment
Megosztás:

1 órával ezelőtt, koopal írta:

Igen az akksi, mondjuk a tél elején vacakolt kicsit, nem is nagyon járódott vele, de most a korához képest jól megy :D . És igen, az indikátornak zöldnek kéne lennie.. 4000-4500 kmvel ezelőtt nyáron még zöld volt az indikátorom nekem is.

Link to comment
Megosztás:

1 órával ezelőtt, bocs írta:

Sziasztok! Előre is elnézést kérek,hogy kérdésemmel picit szét offolom a topicot,de sajnos a márkához tartozó fórum teljesen halott.

Van valakinek infója/tapasztalata arról,hogy a 2010-2013 közötti Ford Transit 2.2 125  vagy 116 Le-s diesel motorok mennyire megbízhatók? Pozitív-negatív vélemények?

Előre is köszönöm az infót!

Ui: bocsi az Offért!

Cégben ha minden igaz 2.2-es van. Bár se az évjáratot se a LE-t nem tudom, de az órájában már 380e környékén járunk. Eddig jobbára a futóművel és a központi zárral voltak gondok. Motor csak a kötelezőket kapta...

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

12 perce, OpelAtti írta:

Sziasztok!

Srácok, hivatalosan beköltöztem (faluról) állandóra Fehérvárra, így a kocsi is.

Mi ilyenkor a hivatalos eljárás, a forgalmiban még a vidéki cím van.

Ocsmányirodába be kell menni forgalmit cseréltetni?  Utána biztosító.

Ez engem is érdekel, mert tartanám a vidéki címet a kötelező miatt. :D :D

Link to comment
Megosztás:

5 órája, Janó32 írta:

Nem gondolnám h minőségileg ne lenne jó egy G Astra-ba bármelyik korszerű hűtőfolyadék (azért ezek nem az űrtechnika szintjén vannak, pláne nem a mostani autókhoz képest), ellenben inkább a keverhetőség kérdéses talán, általában nem szerencsés/tanácsos más-más képességű/gyártmányú-típusú folyadékokat keverni...  De összességében én nem hinném h ebből bármi gond lenne... 

A lényeg hogy rózsaszín legyen, az való alumínium hűtőhöz. A teszkós gagyit (zöld, kék, mit tudom én milyen színű) nem szabad beletölteni, már feltéve hogy azt érted "korszerű" alatt, hogy jelenleg is kapható. Amúgy vannak Opel-típusok amik érzékenyek erre is és csak a gyárit szeretik: a B Omega 2.5 dízele (25DT és X25DT motorkód) például szublimálja a vízpumpa műanyag lapátjait a gagyi fagyállótól, ergo keringetés nélkül hengerfejes lesz a motor, valamint a Calibrák/Vectra A-k hűtőfolyadék szintjelzőjét (már amelyikben van) is megeszi a rosseb ha nem a gyárit kapja, ráadásul ez a szintjelző már beszerezhetetlen újonnan.

Link to comment
Megosztás:

35 perce, OpelAtti írta:

Sziasztok!

Srácok, hivatalosan beköltöztem (faluról) állandóra Fehérvárra, így a kocsi is.

Mi ilyenkor a hivatalos eljárás, a forgalmiban még a vidéki cím van.

Ocsmányirodába be kell menni forgalmit cseréltetni?  Utána biztosító.

Én két éve költöztem de Fehérváron belül, a forgalmit nem írattam át... Biztosítót nem érdekli a címed, én online rendezek velük mindent így nincs semmi postai küldemény (de ha mégis lenne is, tesóm lakik a régi címemen és mindenhova az én nevem van kiírva a mai napig, pláne hogy apám és az én nevem mindenben megegyezik). 

22 perce, Atala írta:

Ez engem is érdekel, mert tartanám a vidéki címet a kötelező miatt. :D :D

16 perce, tgabika76 írta:

A lényeg hogy rózsaszín legyen, az való alumínium hűtőhöz. A teszkós gagyit (zöld, kék, mit tudom én milyen színű) nem szabad beletölteni, már feltéve hogy azt érted "korszerű" alatt, hogy jelenleg is kapható. Amúgy vannak Opel-típusok amik érzékenyek erre is és csak a gyárit szeretik: a B Omega 2.5 dízele (25DT és X25DT motorkód) például szublimálja a vízpumpa műanyag lapátjait a gagyi fagyállótól, ergo keringetés nélkül hengerfejes lesz a motor, valamint a Calibrák/Vectra A-k hűtőfolyadék szintjelzőjét (már amelyikben van) is megeszi a rosseb ha nem a gyárit kapja, ráadásul ez a szintjelző már beszerezhetetlen újonnan.

Arra gondoltam, hogy ha bemész egy boltba, akkor ott korszerűtlen vackot nehéz lesz venni. A Tesco-ba is van Prelix Alu G valami... 

Link to comment
Megosztás:

53 perce, OpelAtti írta:

Sziasztok!

Srácok, hivatalosan beköltöztem (faluról) állandóra Fehérvárra, így a kocsi is.

Mi ilyenkor a hivatalos eljárás, a forgalmiban még a vidéki cím van.

Ocsmányirodába be kell menni forgalmit cseréltetni?  Utána biztosító.

40 perce, Atala írta:

Ez engem is érdekel, mert tartanám a vidéki címet a kötelező miatt. :D :D

Régen át kellett íratni, de változott a jogszabály. Csak azért tudom mert nyár végén én is lakhelyet váltottam s akkor utána jártam. A vásárláskor beleírt lakcím lesz a hatályos. Ha pedig betelik a forgalmi és cseréled, majd akkor belekerül az épp aktuális...

Rendőr és egyéb ellenőrző szervek nem büntethetnek érte, már párszor megállítottak azóta, egy szót sem szólt egyik sem. Azzal voltak elfoglalva hogy miért nincs bent a biztosítási igazolom a forgalmi mellett, na ebből a témakörből is felvilágosítottam a kedves intézkedőt...

  • Like 2
Link to comment
Megosztás:

1 óra, kobraCode írta:

Cégben ha minden igaz 2.2-es van. Bár se az évjáratot se a LE-t nem tudom, de az órájában már 380e környékén járunk. Eddig jobbára a futóművel és a központi zárral voltak gondok. Motor csak a kötelezőket kapta...

Köszönöm az infót!

Link to comment
Megosztás:

5 órája, bocs írta:

Sziasztok! Előre is elnézést kérek,hogy kérdésemmel picit szét offolom a topicot,de sajnos a márkához tartozó fórum teljesen halott.

Van valakinek infója/tapasztalata arról,hogy a 2010-2013 közötti Ford Transit 2.2 125  vagy 116 Le-s diesel motorok mennyire megbízhatók? Pozitív-negatív vélemények?

Előre is köszönöm az infót!

Ui: bocsi az Offért!

Én 2008-as évjáratú 2.4-es 115 lóerőssel róvom az utakat immár 7 éve.2800 km volt benne mikor vette a főnök,most 136 ezernél tartok.Nem sokat rakott bele más:)Eddig nem volt baja.Hidegen az EGR miatt egyenetlen az alapjárat,de melegen megjavul.15 ezreként olaj/szűrő csere.Féktárcsák,betétek voltak csak cserélve,meg a kuplung pedálnál valami rugó,mert nem jött vissza pedál..Kollégám kapott egy újabbat talán 2015-ös NIZ a rendszáma.Az 2.2-es 30 ezer km van benne,eddig annak se volt baja.Illetve tegnap kapott új gázolajszűrőt mert nem akart menni 2000-es fordulat fölé.

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

5 órája, Geopake írta:

Köszönöm Neked is az infót!

Link to comment
Megosztás:

7 órája, Geopake írta:

Tényleg az egyeletlen alapjárat a mi cégesünknél is megvan, de ahogy írod is melegen már semmi baja.

Link to comment
Megosztás:

14 órája, palicska írta:

Erre írtam korábban, hogy az akksit is fel kell ébreszteni. Fizika tanárom szerint indítás előtt kapcsoljunk világítást pár mp-ig. Így indításnál nem terheli annyira a nagy áramfelvétel.

Igen,trabantos korszakból emlékszem akkor mindíg mondták-csinálták. Nekem úgyis elindul a benzinpumpa gyújtásra feltermelni a nyomást azt gondolom elég neki. 

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

2 órája, kobraCode írta:

Szia,

ez egy jó kérdés. Holnap megkérdezem hátha tudja valaki a cégnél :D

Oké,köszönöm! Lehet privibe kellene megbeszélnünk a dolgot,nehogy szét offoljuk a topikot.

Módosítva : bocs
  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

14 órája, kobraCode írta:

Tényleg az egyeletlen alapjárat a mi cégesünknél is megvan, de ahogy írod is melegen már semmi baja.

Mikor még lízingelve volt,akkor mondtam hogy cseréljék ki,de nem akartak 90 ezret rákölteni.Most meg már a főnök fizetné,de ő sem akar:)Felőlem aztán elzakatolhat.Néha elmegyek vele fagyizni és akkor jó egy ideig :) 

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Valakinek lenne kölcsönbe egy tarfóhídja csak kipróbálás céljából? Z18XE

Trafóhíd végett nőhet a fogyasztásom is. Még mindig hullámzik a fordulatszám. Most volt szervízben a szelepeket mosták át hogy így majd jó lessz. De nem sokat segített.

Üdv. Gabi

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.