Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Astra G tulajdonosok beszélgetnek erről-arról

uhuhu

Recommended Posts

2 órája, oggy írta:

Hívd fel! Hátha meglehet fordítani a felfogatását, ha jobboson volt.

Nem lehet, más cikkszáma van a bal oldali ülésre szerelhetőnek. Sőt, sportüléshez sem jó, illetve létezik egy másik fajta is amiben belül van egy kis tároló, de azt meg csak Zafirához hozza.

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

4 órája, oggy írta:

Köszi szépen a részletes választ!Gondolkozom még rajta, mert ezt is magasnak találom.Közben találtam a Jófogáson is ugyanilyet, kb ebben az árban, meg gyárit! is!Ez 18e, de beépítéséhez szét kell szedni a háttámla kárpitozását.Régebben a vásárban vettem ilyen Armster koppintást, de ez is bazi magas volt (pedig ülésem nincs leengedve teljesen), ezt szétkaptam és a közepét megpróbáltam kiszedni, de eltörött és a kukában végezte 8e Ft-om.Szóval még agyalok a kérdésen, de vmi alacsonyabb könyöklő jó lenne.

Szerintem a gyári sem lesz alacsonyabb már ha csak abból indulok ki, hogy az ülés vázában hol van a furat a kartámasz tengelyének. Amit linkeltél az valóban jobbos és finoman fogalmazva is nagyon drága. 20K-ért ettől 100-szor szebb tárolósat lehet venni már ha épp van eladó. 1 évig kerestem és ami szép volt azt csakis üléssel együtt akarták adni vagy h astra-ból való volt szürke színben.

Módosítva : trassher
Link to comment
Megosztás:

1 óra, trassher írta:

Szerintem a gyári sem lesz alacsonyabb már ha csak abból indulok ki, hogy az ülés vázában hol van a furat a kartámasz tengelyének. Amit linkeltél az valóban jobbos és finoman fogalmazva is nagyon drága. 20K-ért ettől 100-szor szebb tárolósat lehet venni már ha épp van eladó. 1 évig kerestem és ami szép volt azt csakis üléssel együtt akarták adni vagy h astra-ból való volt szürke színben.

Pontosan! 18k egy angol autóból kibugászott használt sz@rért horror!Lehet az a baj, hogy hozzá vagyok szokva a II-es fóka baró alacsony gyári támaszához, ezt komplett cseréltem középkonzolostúl.Nem mondtam le erről a mutatványról, úgyhogy megköszönném ha priviben, elküldenéd az elérhetőségét a k.támasz küldőjének.

Módosítva : oggy
Link to comment
Megosztás:

38 perce, oggy írta:

Csak egy laza kérdés: bele való Armster? 15környékén megy és a magassága megegyezik ajtóéval, így nincs szintkülönbség. Én már nem akarom kivenni, felhajtva is csak akkor van amikor a kéziféknél bíbelődök. De nem rossz ez a háttámlás dolog de ahhoz tényleg bontani kellene. Persze ettől még szuper lehet!

Link to comment
Megosztás:

40 perce, Atala írta:

Hogy értve egyezik meg az ajtóéval a magassága? Az ajtópanelen lévő könyöklőre gondolsz?

Link to comment
Megosztás:

17 órája, oggy írta:

Hívd fel! Hátha meglehet fordítani a felfogatását, ha jobboson volt.

Azt írta a mókus, hogy bal üléshez való, de sajna már elkelt. :(

A bontás fél óra oda-vissza. Nem nagy mutatvány én már csináltam.

Módosítva : gezoli
Link to comment
Megosztás:

5 órája, gezoli írta:

Azt írta a mókus, hogy bal üléshez való, de sajna már elkelt. :(

A bontás fél óra oda-vissza. Nem nagy mutatvány én már csináltam.

..én mondtam, hogy balos az :-) !

Biztos jó kényelmes lehet egy ilyen, pláne ugye ez együtt mozog az üléssel, igy magassága állandóan fix, meg még, ahogy írod beépítése nem nagy mutatvány, rákívántam énis, de akkor ez tárgytalan, fehér hollóhoz való ritkasága miatt is.

Így marad a trassher kolega féle verzió..

Szerk.:Nem tudom a Meriváé nem jó e a G-be, mert kialakítása nagyon hasonló, és a Merivákba ez sokkal sűrűbben fordul elő.

Atala Az Armster (klón) bazi magas, de lehet csak én beszéltem be magamnak ezt :-)

Módosítva : oggy
Link to comment
Megosztás:

21 órája, trassher írta:

Hogy értve egyezik meg az ajtóéval a magassága? Az ajtópanelen lévő könyöklőre gondolsz?

Igen, ajtóban lévőhőz képest van egy szintben, azaz nincs feljebb az egyik kezed mint a másikhoz. Igaz a többit is be lehet lőni de ezzel nem kell szórakozni.

5 órája, oggy írta:

Atala Az Armster (klón) bazi magas, de lehet csak én beszéltem be magamnak ezt :-)

Azt nem tudom, hogy milyen, nekem elvileg eredeti van :D :D, Az elején picit furcsa volt a váltás de hamar megszoktam, főleg most az új ülések miatt magasabban vagyok a 186 cm-el. :D

Link to comment
Megosztás:

Szerintetek ilyen létezhet? Már hetek óta hurcolom magammal a linket hogy megkérdezzem tőletek :)

Sajnos az olajbetöltő nyíláson benézve elég reteknek tűnik a helyzet (amikor vettem sem volt jobb), mivel lehetne kitakarítani (semmi bajom vele, húz szépen, egyenletesen jár)?

Módosítva : SargaRigo123
Link to comment
Megosztás:

1 órával ezelőtt, SargaRigo123 írta:

Szerintetek ilyen létezhet? Már hetek óta hurcolom magammal a linket hogy megkérdezzem tőletek :)

Sajnos az olajbetöltő nyíláson benézve elég reteknek tűnik a helyzet (amikor vettem sem volt jobb), mivel lehetne kitakarítani (semmi bajom vele, húz szépen, egyenletesen jár)?

Kiemelek belőle egy részt:

Amint azt az autóiparban végzett legújabb kutatások is mutatják, függetlenül a motorhibától, a gyenge minőségű üzemanyagtól vagy az autó használatának intenzitásától, újra lehetőséged nyílik a motort úgy használni, mint gyári állapotában, élettartamát 100, 200 vagy 300 ezer km-rel is megnyújthatod

Mindez müncheni tudósok felfedezésének köszönhető, akik megalkották az intelligens GP-molekulákat, amelyek képesek a motor fémstruktúráinak regenerálására. Olyan hatékonyan teszik ezt, hogy az autótulajdonosok egyszerűen csak a „kopott motorok csodafegyverének” nevezik.

Én nem tudom végigolvasni röhögés nélkül. Bocs. Tehát teljesen mindegy miért gyenge ,füstöl, egyéb baja van, ettől megjavul. Innentől kezdve a motorfelújításnak bealkonyodott. Ja és inteligens. Egyszer kérdeztem meg egy ilyen termék forgalmazójától honnan tudják ezek a molekulák, hogy a hengerfalon kopásból eredő hibával, vagy gyári hónolással találkoznak és melyiket kell megjavítani és melyiket megtartani , azon nyomban törölte a hozzászólásomat. Továbbá ezeket az értékeléseket, már régen olvastam valahol, ennek ellenére itt mai dátummal vannak, tehát kamuk.

Link to comment
Megosztás:

On 2017. 03. 03. at 8:31, gezoli írta:

Azt írta a mókus, hogy bal üléshez való, de sajna már elkelt. :(

A bontás fél óra oda-vissza. Nem nagy mutatvány én már csináltam.

t uraim arra lennék kiváncsi hogy oldallégzsákos ülésre hogy szerelitek fel a könyöklöt mert én most cseréltem 2 elsö ülést és a háttámla mind két oldala ki van képezve az oldallégzsáknak vagy fenn vagy nagyon lenn lenne a támasz helye vagy erre az ülésre fel sem szerelhetö. furatnak ahova felszerelhetö lenne nincs nyoma sem.az ülésváz universzális.

Módosítva : astra
Link to comment
Megosztás:

3 órája, SargaRigo123 írta:

Szerintetek ilyen létezhet? Már hetek óta hurcolom magammal a linket hogy megkérdezzem tőletek :)

Sajnos az olajbetöltő nyíláson benézve elég reteknek tűnik a helyzet (amikor vettem sem volt jobb), mivel lehetne kitakarítani (semmi bajom vele, húz szépen, egyenletesen jár)?

A hozzászólások a legkeményebbek, betyár elégedett mindenki.:-)

De most komolyan? Benzinesbe, dízelbe...,mindent javít? Alut, öntvényt, gumit....De szép is lenne...

Link to comment
Megosztás:

6 órája, SargaRigo123 írta:

Szerintetek ilyen létezhet? Már hetek óta hurcolom magammal a linket hogy megkérdezzem tőletek :)

Sajnos az olajbetöltő nyíláson benézve elég reteknek tűnik a helyzet (amikor vettem sem volt jobb), mivel lehetne kitakarítani (semmi bajom vele, húz szépen, egyenletesen jár)?

4 órája, zotya975 írta:

Kiemelek belőle egy részt:

Amint azt az autóiparban végzett legújabb kutatások is mutatják, függetlenül a motorhibától, a gyenge minőségű üzemanyagtól vagy az autó használatának intenzitásától, újra lehetőséged nyílik a motort úgy használni, mint gyári állapotában, élettartamát 100, 200 vagy 300 ezer km-rel is megnyújthatod

.....

Én nem tudom végigolvasni röhögés nélkül. Bocs. Tehát teljesen mindegy miért gyenge ,füstöl, egyéb baja van, ettől megjavul. Innentől kezdve a motorfelújításnak bealkonyodott. ..

annó 2109be töltöttünk hasonlót faterral. hozott javulást, egyszer csak megindult a gép. de az régi technika. opel motorok finomabbak, nem biztos h jót tenne neki, főleg az apró olajjáratoknak.

Link to comment
Megosztás:

11 órája, Atala írta:

annó 2109be töltöttünk hasonlót faterral. hozott javulást, egyszer csak megindult a gép. de az régi technika. opel motorok finomabbak, nem biztos h jót tenne neki, főleg az apró olajjáratoknak.

Hát sok minden hozhat némi teljesítmény javulást, például oktánszám növelő adalék is, ( de egy levegőszűrő csere is) mivel nem tudjuk mi van benne és milyen elven akar működni, olyan varázslat szerű a dolog. A motor belső súrlódása sok energiát felemészt, ha ezt valamivel csökkented az is javulás. De hogy meghosszabbodna az élettartama több 100ezer kilométerrel azt kétlem. Meg ugye ott az ilyenkor feltett kérdés ( mint a fogyasztás csökkentő csodaszereknél) ha működik, miért nem alkalmazza minden autógyár alapból, ha egy lötyivel el lehet érni ugyanazt mint amin seregnyi mérnök dolgozik? 

Link to comment
Megosztás:

2 órája, zotya975 írta:

1 órával ezelőtt, beiden írta:

Sziasztok.

Az lenne a kérdésem, hogy miért párásodik be nagyon a bal oldali fényszoró. És nagyon későre szárad ki. Majd ujra bepárásodik. Mi lehet az oka? Lehet rajta segiteni ? Ha tud valaki kérem segitsen. Köszönöm szépen.

Gondolom meg van repedve valahol, vagy nincs rendesen becsavarva az izzó. 

Link to comment
Megosztás:

1 óra, SargaRigo123 írta:

Gondolom meg van repedve valahol, vagy nincs rendesen becsavarva az izzó. 

:omg:

Csak úgy tájékoztatás képen! Van rajta két gumi pipa amely a légáramlást hivatott biztosítani azért, hogy ne párásodjon. Ezt a két pipát kell kitakarítani. Valószínűleg eldugult és ezért párásodik.

Link to comment
Megosztás:

42 perce, gezoli írta:

:omg:

Csak úgy tájékoztatás képen! Van rajta két gumi pipa amely a légáramlást hivatott biztosítani azért, hogy ne párásodjon. Ezt a két pipát kell kitakarítani. Valószínűleg eldugult és ezért párásodik.

Egyetértek nálam a pók szőtte be egyszer. Sajnos ki kell szedni a lámpát hogy hozzáférj mindkét pipához.

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.